Előzmények és az ágyúgolyófutam
Régi vágyam volt Marokkó, így jutottunk el tavaly Jordániába (neeem, nem elírás). Hosszas utánajárás után megvettük a Milánó – Marrakesh repülőjegyeket, és „fizetés” gombra kattintással kb. egy időben kiderült, hogy a legkisebb fiam, Á. országos kosárlabda fordulójára szerveztem rá az egészet. Az időpont közeledtével a lelkiismeretfurdalásom, és a meccsek fontossága is egyre nőtt, így az indulás előtt 4 nappal az a döntés született, hogy férjem + 2 gyerek a szombat reggeli géppel elutazik Milánóba, mi pedig Á-val az esti géppel követjük őket, de előtte még lenyomunk egy péntek-szombat debreceni kanyart, mivel az eredetileg vasárnapi meccset átszervezték péntekre. A Wizzair az utazásig megszámolhatatlan alkalommal módosította az összes létező járatot, ezt nem részletezem, mindenesetre nekünk jó volt.
A szombat délelőtti meccset 12:30-kor fújták le, pacsi, csapatkiabálás, majd az utraszurkoló-társaim (szülők) szigorú koreorgáfia szerint kapták ki fiam kezéből a mezt, vették el az edzős cuccát tőlem a táskát, és ezzel a lendülettel száguldott is velünk az egyik apuka a Liszt Ferenc repülőtérre. 15:00-kor megérkeztünk, gépünk 16:20-kor indult is.
Milánóban vonatjegyet vettünk, és már csak rá kellett jönnünk, hogy melyik vonatra szól, ez kicsit kihívásos volt. Férjemék véletlenül a Malpensa Expressre vettek jegyet 13 EUR / fő áron, mi 6 EUR-ért utaztunk ketten valami másik társasággal. Még buszoznunk is kellett (Á mondta, hogy inkább kihagyná a félórás sétát így a debreceni ámokfutás és 2 kőkemény meccs után), pont állt egy busz, meg tudtuk kérdezni a sofőrt, hogy a 3-as busz honnan indul. Mondta, hogy ő lesz az, felenegedett a buszra, és buszjegyvásárlással kapcsolatos kérdésünkre annyit mondott, hogy „no problem”.
Szállás Milánóban: Bookingon vettünk ki egy apartmant, aki ingyen transzfert kínált a reptérre. Na hát ez pont nekünk való. Majd amikor ezt egyeztettem, kiderült, hogy jaaaa, hát mi 5-en vagyunk, akkor 50 EUR / út...Ekkor volt némi építő jellegű, de udvarias vita (nem – deigen – nem – deigen stb.), majd jeleztem a Bookingnak, hogy hadakozzanak vele ők tovább, én már unom. Ezután jött az üzenet, hogy írjuk meg, mikor kell a reptéren lennünk, lesz ingyen transzfer. Érkezéskor első utunk az autókölcsönző irodájába vezetett. Mutatom – a kép magáért beszél. :-D
Igen, ez az. Szoktunk kérni teljes bizotsítást, főleg az „ilyen” helyeken. Na itt ilyen opció nem volt, csak 800 / 1600 EUR deposit, és ennyi az önrész is. Úgy döntöttünk, hogy ebben az esetben legyünk kemények, hagyjuk.
Ait Gen Haddou – ahol a Gladiátor és a Múmia is járt...
Útunk Marrakeshből az Atlasz-hegységen át Ait Ben Haddouba vezetett, bő 3 óra és 185 km.
Ennél a résznél 2 fő kiskorú hányingercsillapító gyógyszert kért, és ezzel a lendülettel ki is ütötték magukat az út hátralevő részére.
Pár kép az útról:
Kattints a képre, galéria nyílik!
Kb. 2 óra autózás után a bérautóban kigyulladt a motorhiba jelző lámpa (igen, nyilván a piros, nem is a sárga)... Az látszott, hogy a pollenszűrő miatt (IS) reklamál. Férjem kivette, és kirázta, azt mondta, hogy soha életében ilyen mocskosat nem látott még. Ezen kívül még az injektor miatt is panaszkodott. Némi tanakodás után arra jutottunk, hogy megártott a 2300 méter magasságban az oxigénszegény levegő az amúgy nem karbantartott autónak, és ha komolyabb baja van, akkor úgyis megáll, majd akkor kitaláljuk, hogyan tovább. Erre a kérdésre még visszatérünk Marrakeshben, mert a lámpa nyilván nem aludt el.
Másnapi program: bejárni Ait Ben Haddout töviről hegyire. Ez a szállástól 6,5 km-re volt. Nagyfiam, N kitalálta, hogy menjünk gyalog. Az út baromi hosszú volt arrafelé, de jó ötletnek bizonyult, kicsit beleláttunk a helyi életbe, és végülis csak kevesett kellett könyörögni a fiúknak, hogy térjünk vissza a főútra az oly sokat (állati csontvázak, szemét és még ki tudja, milyen lények) ígérő folyómederből.
Férjem autóval jött, hátha visszafelé igény lesz rá.
Visszaútra N. kitalálta, hogy ő a folyómederben szeretné megtenni a hazafelé vezető 6,5 km-t, vagy ki tudja mennyi utat. Mivel látszott, hogy lebeszélni nem igazán lehet róla, ezért inkább vele tartottam, és a nem kevésbé kalandvágyó középső fiam, G is. Hamar kiderült, hogy a terep nem olyan könnyű, mint amilyennek látszott elsőre, majd hamarosan konkrétan járhatatlanná vált. Gyerünk fel az útra, ami persze több száz méterre volt tőlünk addigra. Tüskésbokrokon, kisebb csatornákon, szottyogós vörös iszapon keresztül lehetett megközelíteni, és egy kb. 3 méter mély csatorna is utunkat állta, és másfél óra alatt sikerült haladni vagy 800 métert. Innen nincsenek fotóim, mert annál jobban idegállapotban voltam ettől az okosságtól, de akkor már csinálni kellett. :-D
Folyt. köv.
A kempinges
