Petyával az itthon tanulás inkább csak JÓ LENNE, bár heti szinten megkapjuk a teendőket. Minden hétfőn e-mail jön a tanító nénitől az adott hétre vonatkozó feladatokról. Sajna egyelőre nem tudom belepréselni a napi teendők közé, hogy olyan mélységig foglalkozzak vele, mint a másik kettővel. Ezt nagyjából tisztáztuk is az osztályfőnökkel. Ami a suliban már ment, itthon is „követelmény”. pl.: egyedül eszik, segít az öltözésnél, a napirend nagyon fontos neki… Odáig eljutottunk, hogy készült egy fényképes belőle. Egy egész hétvége ráment (mert hát nem mindig volt rá idő, többször futottam neki…) Ki van akasztva Petya táblájára. Ruhacsipeszekre van felfogatva kis kép az adott tevékenységről – evés, wc, „szivárványos boríték”, udvarra kimenni, tévénézés...
A kedvence a „szivárványos” boríték, ami több kis fotót rejt kifejezetten azokról a játékokról, amit különösen kedvel. Amikor megszerzi – mert ugye még nem tudja szépen levenni (nehéz dolog ez a csipeszelés…), kiborítja a borítékot és egyesével kirakosgatja a képeket belőle. Nézegeti, forgatja, közelebbről is megnézi, majd választ egyet belőle. Pl.: számítógépen zenehallgatás.
Zenei palettánk újdonsága – Metallica: Nothing else matters. Mostanra odáig jutottunk, hogy Apa letöltötte folyamatosegymásutánban és így indítjuk el neki. Van, hogy húsz percen keresztül is hallgatja. De csak és kizárólag az Official music video a jó. Néha még esetleg lehet Queen: We will rock you vagy AC/DC: Thunderstruck. Nem semmi a kissrác, mi? A „szivárványos” borítékban található fotón van még: szobahinta, asztali játékok vagy labdák a lépcsőnél, amiket imád dobálni. Na, igen. Ebben Apa a partner. Már amikor kiválasztja Petya a színes csipeszt, Apa előre izgul, hogy ugye nem a labdázósra esik a választás? Mert olyankor ez, intenzív fél-háromnegyed óra lépcsőn le-föl mászkálást jelent Apa számára.
Petya nagyon ügyesen két kézzel dobja/elkapja a labdát és remekül szórakozik, ahogy pattognak/kopognak a labdák/golyók a lépcsőfokokon, Apa meg alig várja, hogy unja már meg végre. (Ez a kis sport persze Apának se árt.) Petya már több hangot és jelet is használ, ha meg akarja értetni magát. Mondani nagyon tudja már, hogy „Nem.” Mindenféle hanglejtésben, szituációnak megfelelően, akár némi toporzékolással karöltve. Mutatja, ha éhes, ha kér valamit, ha vége. Hm, ja. Vége? Előszeretettel használja a vécén ülve, a pisilést befejezve, hogy vége, majd három lépéssel arrébb azért még csorgat egy kis pisit a padlóra, grrr...
Az „i” hangot használja az igenre, és fejbólintással erősíti meg a dolgot. Az „e” hangot, ha enni szeretne. Ja, és az „ú” vagy inkább „fú” hang, mostanság az én mumusom. Ez általában párban jár azzal, hogy megjelenik lufival a kezében. Megfogja a kezem, és a neki szimpatikus helyre odahúz, leültet, majd ő is leül velem szemben. Fogja a lufit és a kezembe nyomja. Mit csináljak vele? – kérdem. „Fú.” Hogy mit? „Fú.” Mármint, hogy fogjam és fújjam. De nem ám egyszer, hogy majd a kellő nagyságnál szimplán összekötözöm és odaadom, hagy játsszon vele… Felfújom, elengedem, lufi elrepül, ő jókat kacag rajta. Megy, megkeresi és visszahozza.
Olyan is van, hogy felfújom, kiveszi a számból és ő maga engedi ki a levegőt belőle, minek folyományaként érdekes hangok jönnek a lufiból – ez is roppant jó móka. Legalább harmincszor, negyvenszer, ötvenszer, vagy legalábbis míg a lufi fel nem adja és kipukkad. Na, olyankor van a legnagyobb vigadalom.
Szokott tévézni is. Kis képeket nyomtattam azokból a mesékből, amiket jobban szeret – Mickey egér, Matuka meséi, Tickety Tack, Noddy, de vannak hosszabbak is – Jégvarázs, Megaagy, Jimmy Neutron a csodagyerek, Minionok, Toy story, de még sorolhatnám. Ezek a tévé mellett vannak, és amikor nézni szeretne valamit, leteszem elé az egész kupacot, és ebből kiválaszt egyet. Az már mellékes, hogy van, hogy a harmadikra kiválasztott egy lesz a megfelelő. Addig is morog. Nem jó, Petya? – kérdem. Nem. Keressünk másikat? Bólint, „I”. Onnan lehet tudni, hogy sikerült végre megtalálni a jót, hogy kiveszi a kezemből a távirányítót, és egyszerűen elküld a tévé mellől – kitessékel a szobából.
Amikor jó idő van, sokat vagyunk az udvaron. Nagyon szeret a nagy trambulinban lenni a tesókkal. Ők mondjuk nem mindig díjazzák, ha egy-egy labda vagy hulahopp-karika kerül a talpuk/fenekük alá landoláskor, de azért elvannak. Próbálja Ádámot utánozni - úgy ugrani, úgy földet érni. Nagyokat nevet, ha sikerül valamit összehoznia. Amikor elege van, kikéredzkedik és már szalad is. Kedvenc karikáját vagy a térkövön forgatja vagy a pingpongasztal tetején – ott sokkal jobban kopog. Vagy csak ügyesen beslisszol a garázsba és beül az autómba a helyére. És csak ül és vigyorog. De olyan is van, hogy átül a vezetőülésbe és össze-vissza elállítgatja a rádiót, ülést, tükröket, grrr.... De amikor a tesók Apa autójában taxisat játszanak, pár perc múlva természetesen ő is utasnak jelentkezik - a sofőr Ádám.
Amikor kerti munka van, megy és próbál segíteni. Múltkor együtt vágtak füvet Apával – Petya is tolta a fűnyírót. De kellett már talicskával is arrébb rakni dolgokat és segített talicskázni is. Mondjuk az úgy ért véget, hogy beleült a talicskába és Apa nem győzte róni a köröket vele. Ó, majdnem el is felejtettem. A talicskázásnál csak egy jobb dolog van – Apával motoros rollerezni. Petya áll a kormánynál, Apa irányítja a gépet és mennek. Van egy kis domb a kertben, na, ott a legtutibb lezúgni – úgy vigyorog, mint a vadalma, de az a legjobb, amikor dumál is mellé valami hablatyot.
Pankuci
További cikkek a szerzőtől:
Anya, nem akarok edzésre járni!
Az életéért küzd Petya az orvosnál
A nagyinak is szüksége van a kikapcsolódásra
