Míg Pankuci másodikos kislánya többféle különórára is szeretne járni egyszerre, addig a nagyfiú abba akarja hagyni a négy éve folytatott karate edzéseket.
Szerintetek a napi, iskolai tanulás után mennyi „különóra” az ideális? És kinek a programja az irányadó, amihez a többit is igazítsuk? Itt arra gondolok pl., ha mindkettő jár úszni, célszerű lenne egy időpontra vinni őket, de figyelni kell rá, hogy másik tevékenységet ne keresztezzünk…
Tanítás végén fél 3-tól fél 4-ig tanulóidő van, ahol a házi feladat(ok) töredékét tudják csak megoldani és leellenőrizni, így a többi itthonra marad, tehát azt is figyelembe kell venni, ha telerakom mindenféle foglalkozással a délutánt, mikor lesz idő másnapra megcsinálni a hiányzó házit? A délutáni elfoglaltságaiból maradt a balett hetente kétszer 45 perc (szerda és péntek). Szeretném, ha folytatná az úszást, ami szintén heti kéz alkalommal van (ez valószínű kedden és csütörtökön lesz) És akkor úgy gondolom, itt be is zárnám a heti különórákat, DE… Jön haza csillogó szemekkel, hogy ő még a barátnőjével szeretne menni nemezelni, ami a suliban van! Jó-jó, de mikor?
Az persze menet közben derül ki, hogy kismillióan járnak, és nem is biztos, hogy beveszik a csapatba, meg hogy voltaképpen ez a hétfői tanulóidőben van (az aznapra adott összes leckét itthon kell majd megoldani…) Mostanra ott tartunk, hogy már volt nemezelni – elintézte, hogy mehessen a többiekkel, mert én senkivel se beszéltem erről… És még nincs vége…
Bemutatóórát tartottak a suliban egy zeneiskola képviselői. Zongora- és gitártanulásra lehet jelentkezni. Ez valami élményzenélésen alapuló, játékos oktatás, de a lényeg az, hogy természetesen ő zongorázni is szeretne tanulni! Huhhh! És, pont hétfőn van ez is! Előbb a zongora (ami pont egy időbe esik a nemezeléssel), utána meg a gitár. Na, most dönteni kell! És akkor hogy dönt a hatalmas lelkesedésű, mindent akarok, léccianya kiscsaj? Akkor nemezelés után gitározni tanulok, mert a zenét is szeretném! Majd mindezek után haza, és nekiülni házit készíteni. Hát?
Na, és akkor jöjjenek Ádám délutáni elfoglaltságai. Egyelőre van karate és lassan kezdenénk, majd az úszást is. Na, de, épp ott tartunk, hogy abba akarja hagyni a karatét! Fontos tudni, hogy négy év kemény munkája van már benne. Idén nyáron vizsgázott le narancssárga övre. És, hogy miért akarja abbahagyni? Kitalálta, hogy atlétikázni szeretne. Nincs ezzel gond, így elvittük a kerületi pályára, hogy nézze meg és beszéljünk az edzővel… Elmentünk, megkaptuk a szükséges infókat és ennyi. Pedig, az edző azt is elmondta, hogy ő azt csinálná, hogy egy hónapig mindkét sporttal foglalkozna; így még jobban érezné, mit tetszik az egyikben, vagy mi a másikban (jó az ötlet szerintem!) Ádámban zéró lelkesedés, hogy de tök jó a hely! Tetszik, amit csinálnak! Én is akarom! Mikor kezdjük? SEMMI! Ő szerette volna, így én nem fogom se rá-, se lebeszélni róla. Bár azért megjegyeztem, hogy jelenlegi érdeklődése bármilyen irányban is egyenlő a nullával. Vállvonogatás, nemistudom, majd… Legszívesebben szétcincálnám ilyenkor! Ez most egy ilyen korszak? (10 év körül?!)
Visszatérve a karatéra… Egyszer ezt mondja, aztán azt, így az lett vége, hogy közöltem, semmi gond, üljenek le a karate edzővel és beszéljék meg a dolgot! De, miért nem te beszélsz vele anya? CSAK! Összeegyeztettünk hát egy időpontot. Ádámot kérdeztem, hogy én ott lehetek-e, vagy négyszemközt akarja intézni? Azt mondta, nyugodtan hallgathatod, anya. Így az egyik edzés végén, autókázás közben (elvittük az edzőt a másik suliba…) beszéltek erről az autóban. Megígértem, hogy nem fogok beleszólni (de azért kétszer sikerült így is…)
Ádám fő problémája, hogy egyre több mindent kell tudni, hogy a vizsga meglegyen. Sokat kell gyakorolni, és ez Ádámnak nem tetszik, illetve sokszor nagyon izgul is. Ezt hallván az edző is elmesélte, hát, ha tudná, hogy ő mennyire izgul mikor vizsgáznak a tanítványai… Jófej volt! Elmesélte, hogy vele is sokszor előfordult már, hogy leginkább kedvetlenség miatt, de abba akarta hagyni. Sőt, olyan is volt, hogy megbukott a vizsgán, és ezért nem akarta folytatni. De túljutott rajta. Azt is elmondta, ha azt érezné, hogy kényszeredetten csinálja Ádám a karatét, ő lenne az első, aki ezt szóvá tenné, hogy biztos, hogy akarod ezt?! De erről szó sincs! Olyan lazán teljesítette nyáron is a vizsgafeladatokat, hogy biztos benne, tuti simán meg lesz neki jövőre a zöld öv.
A másik, amit megemlített, az volt, hogy azért itt van már egy kialakult csapat, barátokkal, akikkel jókat szórakoznak együtt, így a másik sporttal ezt is az elejéről kell majd kezdenie. Ettől függetlenül nem mondta, hogy ne próbálja ki az atlétikát, csak azt, hogy ezeket is mérlegelje a döntés meghozatalánál. (Nagyon bírom az edző srácot – huszonegynehányéves… Kb. 100 gyerek jár hozzá tanulni, több iskolában. Örül neki, ha a szülő kéri, hogy segítsen az ilyen-olyan problémát megoldani a gyerekével!) Abban maradtak, hogy szeptember végéig találja ki, hogy mit szeretne. Egyébként, mindig csak az elindulás megy nehezen – Jaj, ne már! Megint karatéra megyünk?! Amikor már ott van, minden oké, sőt az edzés végén csillogó szemekkel meséli az aznapi történéseket. Értitek ezt?
Pankuci
AJÁNLÓ - sporttal és különórákkal kapcsolatos bejegyzéseinkből
Az e-sportot már iskolában is lehet tanulni
Nem megy az edzés sem, semmit nem érek
Fontos a különóra? És mennyibe kerül?
