Nem megy az edzés sem, semmit nem érek!

Először is némi szolgálati közlemény: Tündével egyetértésben mostantól kéthetente fogok jelentkezni az életmód naplóval. Ennek több oka is van, remélem, nem nehezteltek meg érte. Az első az, hogy szeretnék érdemi mondanivalóval szolgálni és mivel mostanra beálltak az edzéseim és az étkezésem is, úgy érzem, hogy kéthetente egy poszt a reális.  Másrészt pedig szerencsére hirtelen nagyon sok munkám lett, ami a családdal együtt elég sok kötelezettséget jelent. Hiszitek vagy sem, még egy cikk megírása is komoly idő, amit néha nehezen zsúfolok bele a napjaimba. Emiatt itt szeretném megköszönni a türelmeteket ezügyben.

Amiről most szeretnék mesélni, az egy mélypont, hullámvölgy, gödörfeneke, kinek melyik elnevezés tetszik. Nagyon meglepődtem a dolgon és úgy döntöttem, megosztom veletek.

Két hete hétfőn itthon dolgoztam. Azon kaptam magam, hogy elbambulok és a fejemben rosszabbnál rosszabb gondolatok keringenek. Hogy például úgyse fog sikerülni, amit éppen csinálok. Tehetségtelen vagyok. Nem jól szervezem az életemet, ezért megbízhatatlan munkaerő, anya és feleség vagyok. Észbekaptam, hogy min rágódom és erővel elhessentettem magamtól a gondolatokat. De azok nem mentek sehova. Egész délután és este ezeken morfondíroztam.

Komoly erőfeszítés kellett, hogy ne legyen rossz kedvem, figyeljek a gyerekekre, férjre, munkára. Úgy voltam ezzel, hogy átmeneti fáradtság, alszom egy nagyot és másnap majd más színben látom a világot.

Hajnalban arra ébredtem, hogy értéktelen vagyok. Közel 40 évesen semmit nem tudok felmutatni, nem értem el sikereket. Mikor felfogtam, hogy már megint a negatív dolgokon rágódom, elhatároztam, hogy alaposan végigvesézem a dolgot és majd jól megcáfolom saját magam. Nem sikerült és a végén oda lyukadtam ki, hogy az edzés is tök felesleges, mert erre bárki képes, amit elértem, azok nem is igazi eredmények, sógor is csak azért dicsér, mert… és erre nem találtam épeszű okot. Hát miért dicsérne, ha nem önmagamért? Neki aztán igazán semmi érdeke nem fűződik ahhoz, hogy engem ajnározzon. Ez megnyugtatott, arra gondoltam, hogy majd reggel elmegyek edzeni, jól teljesítek és az majd segít.

Megérkeztem sógorhoz, aki rögtön kérdezte, hogy mi a baj. Mondtam, hogy semmi, kezdjünk hozzá. Felvettem a lábsúlyokat, ittam, irány a bemelegítő felülés. Nagy nehezen kikínlódtam 20-at. Irány az elliptikus tréner. És ott végleg kipukkadt a lufi: nem ment. Szenvedtem, küszködtem, tekertem, de se a sebesesség, se az idő nem volt jó. Sírtam dühömben és elkeseredettségemben, miközben a fejemben a kis hang kárörvendően kacarászott: „Hát nem megmondtam? Nem tudsz te semmit…”

Sógor észrevette, hogy valami nem stimmel, leültetett és elmondta, hogy így nem lehet edzeni. Nem vagyok ott fejben. Így csak sérülés lesz a dologból. Meséljem el, hogy mi a baj. Elmondtam neki a negatív gondolataimat, de nagyon szégyelltem magam, mert hangosam kimondva olyan gyerekesnek tűnt. Érdekes volt, mert rögtön elmondta, hogy ez – tapasztalatai szerint – mindenkivel előfordul. Szerinte annyi történik, hogy kiléptem a komfortzónámból, nem csak a sportban, hanem az életem egyéb területein is. És mivel a kezdeti lelkesedés alábbhagyott, most jön a neheze, amikor a változások beépülnek. Ne higgyek a hangoknak, sem másoknak, még neki sem. Annak higgyek, amit látok: a 15 cm, ami lement a derekamról, az nem hazudik. A súlyok, amiket meg tudok emelni, nem hazudnak. Az ismétlésszámok, gyakorlatok, amiket meg tudok csinálni, nem a fantáziám szüleményei. Azok a munkában elért eredményeim, amiket konkrétan forintban ki lehet fejezni, nem mások hízelgésén alapulnak.

Jó 20 percet beszélgettünk, aztán levetette velem a súlyokat, visszaküldött az elliptikus trénerre, letakarta az időkijelzőt és azt mondta, hogy gyerünk.  Nincs szabály, amíg bírom, ahogy bírom. Nagyon megembereltem magam, nagyon akartam. 20 percet mentem. A megszokott sebesség felett. Csöpögött rólam a víz, remegett a kezem, de mikor leszálltam, úgy éreztem, hogy valamit legyőztem magamban. Ami talán sosem tér vissza, vagy ha elő is kerül, tudok majd vele bánni. Megismertem a belső „ellenségemet”.

Az eltelt 10 napban nagyon sokszor eszembe jutott a dolog. Hihetetlen, hogy mit művelünk magunkkal, mennyire sunyik és rombolóak ezek a gondolatok. Én például értéktelennek, teszetoszának érzem magam. Miközben nevelek 5 gyereket és bár nem vagyok tökéletes anya, de azért elég jó vagyok. Van egy férjem, akivel ugyan nem tökéletes a házasságunk, de boldogok vagyunk együtt és az elmúlt néhány hónapban még jobban megtanultuk értékelni egymást. Dolgozom. Lehet, hogy nem mindig tökéletes vagy pontos, amit csinálok, de minden visszajelzés pozitív. A megrendelők meg vannak elégedve, néha nyerek egy-egy grafikai pályázatot, a könyvelőirodában megbecsülnek és plusz feladatokat adnak. És igen, lement a derekamról 15 cm, néhány ruha már rám jön, néhány pedig már lecsúszik. Ezek tények, amik nem hazudnak, amik egzaktak és nem csak üres dicsérgetések, és buksisimik.

Végül, de nem utolsó sorban itt vagytok Ti. Az elmúlt napokban visszaolvastam néhány posztomat és kommenteket. Miért írnátok, hogy jó a stílusom, ha nem az? Miért drukkolnátok, ha nem akartok? Miért írna bárki kommentet, ha nem érezné úgy, hogy hozzá kell szólnia? És miért kezdene bele bárki az életmódja megváltoztatásába a cikkeim hatására? Azért, hogy nekem tessen? Nevetséges.

Ezek ÓRIÁSI eredmények! Mantra-szerűen idézem fel mindet, naponta többször. Hiszem, hogy előre visz az utam, amit ÉN választottam, amin ÉN járok. Hiszem, hogy csak eredményeim vannak, hogy sikeres vagyok a dolgaimban. Nem hagyom, hogy a belső hangom eltántorítson. Őt is megtanítom látni a sikereket.

Nagyon igaz, hogy az életmódváltás (is) egy önismereti utazás. Általában felfelé visz az út, de néha van lejtő is, esetleg egy-két gödör, mint most is. Viszont minden gödör után okosabb lettem. Bátran állítom, hogy fájdalom nélkül nincs siker, és ami nem öl meg, az megerősít. A legnagyobb eredményeim között tartom számon, hogy nem adtam fel az edzést, pedig közel jártam hozzá. FEJBEN döntöttem el, hogy kitartok. És kitartok az étkezésben, a munkában, a családban. Nem értük, nem értetek, hanem kizárólag magamért.

Remélem, nem bánjátok, hogy most kiöntöttem ide a Zsé-féle gödörmenedzseri tapasztalataimat, de biztos vagyok abban, hogy egy-egy momentumot Ti is ismertek. Talán jó tudni, hogy nem vagytok / vagyok / vagyunk egyedül.

Két hét múlva találkozunk! Aki veszi a bátorságot, hogy szemtől szembe álljon velem a Bezzeganya Klubban, azzal pedig még előbb.

Zsé

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?