Jön a húsvét, és bár nem akkora truváj, mint a karácsony, mégiscsak ajándékozós ünnep - és az ajándékozás szép szokása amekkora öröm, akkora csapda is. Macsek történetei a tiszta szívvel elkövetett mellélövésekről és a visszaköszönő ajándékozási játszmákról.
Van egy könyvem (anyámtól kaptam, haha), egy skandináv írónő dolgozta fel benne a családja ajándékozási szokásait, mivel édesanyja minden évben felírta egy listára hogy kinek, kitől, mit, mikor. A házat már eladták, a személyes tárgyakat széthordták, a lista mégis túléli, és ennek olvastán gondolja az írónő végig az ajándékozás folyamatát. Itt olvastam először: az ajándéknak szelleme van, amivel hatalma lesz a megajándékozott felett. Az ősidők óta velünk van a szokás - ami csak látszólag önkéntes vagy egyoldalú. (És micsoda örömök vagy sértődések lehetnek belőle!)
Jól hogy kéne ajándékozni, amikor nyomortól felfele régóta tárgydömping van - és ne legyenek kétségeink, lassan élménydömping is, időhiánnyal, (te hány cikket olvastál ilyen-olyan magazinokban mostanában digitális detoxról, elvonulásról, csendkúráról meg efféléről? Miről kiabál ez, még ilyen bulvárszinten is?) Na, ezt add be a Jézuskának meg a húsvéti nyuszinak, jobban megakad benne, mint az a bizonyos tojás. Ez külön poszt témája lehet, én most csak pár tipikus ajándékozós játszmát vettem sorba, amikor mindenki jót akar (?)... aztán nem győzzük kivédeni, ami lesz belőle.
1. Megajándékozlak, légy olyan, amilyennek látni akarlak
Ez igazi családi játszma: amikor valami olyat ajándékoz valaki, amitől a megajándékozott valahogy... másmilyennek tűnne - ha használná az ajándékot. Tipikus módszerét leírhatjuk Margit nénivel, aki márkás nyakkendőt vesz vejének, Ferinek. Ezzel az a gond, hogy Feri már az esküvőjére is motoros szerkóban vonult, nyakkendő érettségi óta talán csak temetésen van rajta, és pontosan tudja, hogy Margit néni egy öltönyös-bankos csávót akart vejül, dehát a Dalma meg őt választotta. Ő pedig nem hord nyakkendőt, főleg nem a Margit néni kedvéért. Akkor se, ha Dalma utána fél évig hallgatja az anyjától, hogy mekkora tróger ez a Feri, ezt se becsüli meg.
Haladók ezek után rendezhetnek nagyjelenetet, ha a megajándékozott sürgősen elsüllyeszti az ajándékot, „még ennyit se teszel meg a kedvemért”. Gyerekkel különösen illetlen játszma ez, aki szorításban érezheti magát, hogy az amúgy szeretett családtag kedvéért valami olyasmit erőltessen magára, ami amúgy eszébe se jutna. A kevésbé tudatosaknak vagy megváltozásunkban naivan reménykedőeknek tán egyszer megpróbálhatjuk elmondani, hogy ez itt nagyon szép meg nagyon jó, csak annyira nem én vagyok, hogy még egy szeretett családtag-barát kedvéért se tudjuk tartósan megerőszakolni magunkat vele. Ha könnyes-erőszakos cécó a válasz, akkor nincs sok ötletem.
2. „Tőlem ez telik”, illetve „igényes vagyok” – és amikor a váza körbejár
A filléres gagyira is nehéz néha jó képet vágni - pedig néha tényleg az a helyzet, hogy az ajándékozó nem tud jobbat. Vagy mert nem telik rá, vagy mert itt állt meg az ízlése, de attól ő még lehet nagyon szeretnivaló ember. Köreimben több ilyen is volt, és soha nem cikiztem ezeket a tárgyakat se jelenlétükben, se a hátuk mögött – szeretettel adták. Más a helyzet akkor, ha tudod, hogy ő se tenné be a saját lakásába vagy használná a parádés bóvlit, de neked valamiért jóleszaz – az ilyen ember azonban nem feltétlenül valós szeretetkapcsolat az életedben, és talán megkönnyebbült sóhajjal fogadja, ha felajánlod, maradjatok a szál virágnál vagy közös kávézásnál, ha valami családi illem ünneplést ír elő. (de mit csinál majd akkor a bóvlival, amit ő is úgy kapott? Eddig neked adta…)
Fordítottja az „igényes vagyok”, aki nagyon is harsányan utasítja el a „gyagyinak” bélyegzett ajándékot, ami esetleg messze jobb minőség, mint amit a múlt héten magadnak vettél. Anyagi helyzete esetleg nagyságrendekkel jobb, mint a tiéd, és talán tényleg igényes ajándékokat kapsz tőle is- csak épp a viszonzás kerül kicsit túl sokba. Lehet, egyikőtöknek se túl jó buli így az ajándékozás, és valami közös programmal (bár az éttermek színvonalának különbsége ugyanazt a problémát hozhatja elő) helyettesíthető a tárgyi ajándék. Ha ismeritek-szeretitek egymást annyira, hogy valami nagyon, nagyon nem anyagi jellegűvel tudjátok meglepni a másikat, ez kihúzhatja a méregfogát annak, hogy pénzügyi helyzetetek nem épp egyforma.
3. Gyerekcuccok: nyafogókör potmétercsavarással és mártírarccal
Na, ezt a részt főleg mi szülők csesszük el. Ha egy egyévesnek van hét rokona, akkor már az első szülinapjára kap minimum hét darab tárgyat, amivel nem sokat tud kezdeni, de nyolcévesen már frankón bepróbálkozhat, vesz-e valaki iPhone-t, ha szépen kéri. És persze, ha éttermi vacsora van húsz családtagnak óvodai ballagásra, akkor miért is ne lenne természetes egy kocsi érettségire?
„Megvettem nagy áldozattal, mert értük mindent. Aztán végignézem, mivé válnak a tárgyak” - írják a tisztábban látók kamaszkor fele, mert a kiszenvedett cuccok esetleg mégsem lesznek akkora becsben tartva. A kamasz honnan a túróból érezné úgy igazán át, mibe fájt valójában nekünk az a Playstation vagy külföldi tábor, és miért olyan borzasztó látni a vágyott-nyávogott, húszezres farmert a földön, miért akkora katasztrófa, ha eltört a háromhetes telefonja, és mért vágunk már megint olyan fejet.
Mire belátjuk, hogy a „versenytárs+ szülőkkel mennyire hülyítjük egymást meg magunkat, a kölykök már bevették, hogy ezt-így-kell, akkor már kockázatos kiszállni. Ha meg be se szállsz, akkor kerülhet olyan környezetbe, ahol csóró lúzernek néz ezért mindenki, elsősorban a saját gyereked. Pedig határokat muszáj húzni, főleg ha nem akarunk a vagyonunk romjain siránkozni, hogy „még csak nem is hálás érte” – mert az ziher, hogy nem lesz hálás eléggé, vagy nem fog látszani rajta. Az meg duplagáz, ha azért toljuk erőn felül, mert azt akarjuk bebiztosítani, hogy öreg napjainkra biztos támaszaink legyenek. Az önmagukat mártírarccal feláldozókat ugyanis most már kevésbé dongják körül szirupos slágerekkel anyák napján (bár szerintem a többség régen se kapott ennél többet), inkább vállat vonnak: kérte a fene, hogy belehaljon a felnevelésembe.
4. Horgásznak horgászcuccot? Oh wait
Van valami hobbija, kedvtelése, ahhoz választunk ajándékot? Van egy kis bibi: az esetek többségében ő ért a dologhoz, mi meg nem. Vagy már van két példány olyanja (vagy nagyságrenddel jobbja), vagy pontosan tudja, miért nem érdemes pont azt venni, pedig te valóban örömet akartál szerezni a személyre szabott ajándékkal. Ha van egy szenvedélyes horgász barátod, akkor horgászcuccal akkor tudod csak megörvendeztetni, ha magad is magas szinten űzöd ezt a hobbit, vagy ha aprólékosan kikérdezed, mire is vágyna... legfeljebb utánamondod a minálunk szokásos „aztán majd jóóól lepődj meg!” formulát. Meglepődni kevésbé fog, de örülni valószínűleg jobban.
5. A meglepik, avagy azt hittem, örülsz neki
Szerintem mindenki ismeri Gézát, aki akkor adta be a válást, amikor utolsó cseppként a pohárban Manyi átrendezte távollétében a lakást, és beszerzett egy dán dogot, hiszen két barátnője is úgy gondolta, hogy Géza tuti örülni fog neki. És Ágotát is, aki zokogórohamot kapott a negyvenedik születésnapján, amikor kócosan, macinaciban takarította a lakást épp egy másnapra ígért romantikus vacsira gondolva, amikor betódult húsz ünneplőbe öltözött ember „boldog születésnapooooot!” - és ő a föld alá akart inkább süllyedni meglepetésparti helyett. Nem mondom, hogy nincsenek jól sikerült nagy meglepetések - egy volt osztálytársam úgy került ötvenedik szülinapján Párizsba, hogy a felnőtt gyerekei abszolút titokban szerveztek mindent - de ehhez nagyon kell ismerni a másikat, mert elég egy apró gikszer, és kártyavárként omlik össze az egész mesekastély. Mondjuk lejárt az ünnepelt útlevele, vagy két nap múlva esedékes a rég bejegyzett térdműtéte, amit nem kötött az orrunkra.
A másfajta meglepik azonban viccesen jól sülhetnek el. A Nagy talán kétéves volt, amikor gyerektelen, közeli barátnőm egy kis zenélődobozt hozott neki - gyerekes ismerős véletlenül se adott volna ilyet, törékeny és a két kis figurát frankón le lehet nyelni. Csakhogy a Nagy sose nyelt le apró tárgyakat, és lenyűgözte a zenére forgó figurák látványa. Óvatosan is bánt vele, még mindig működik - tehát akár gyereknek is lehet „out of the box” ajándékkal próbálkozni, ha elviseljük, hogy esetleg mégse talál be a rendhagyó meglepetés.
6. Saját izék, kézműtől a verseskötetig
Csúszós terep: az ajándékozó itt tényleg „önmagával” lep meg, az idejével, erejével, a fantáziájával. Ha magas szinten űzi az adott mesterséget (volt egy rokonom, aki csodálatos gobelineket készített még nyolcvanévesen is), akkor csodás lehet az ajándéka - de mit tegyünk a teljes szívvel és két balkézzel elkészített dekupázzsal, a kecskerímes verseskötettel, a púpos hímzéssel? Ha gyerek az adományozó, akkor nyilván meghatva örülünk, ha meg felnőtt... Nekem sose volt szívem mondani, akármennyire amatőr volt a mű, hogy nem örülök. Én használtam, kitettem, olvastam, szerettem ezeket a tárgyakat, ha szerettem az adományozójukat, még ha néha murisan is festettek egy igazi profi alkotása mellett. Egyetlen kivétel, ha az ajándékozó erőszakosan meg volt győződve önnön zsenialitásáról, mert akkor az ajándék, előbbiekkel ellentétben, már egyáltalán nem szólt rólam, csak róla. Világító háttérnek meg álljon be valaki más.
7. Ez olyan ronda, hogy még meghatódni se tudok rendesen
Ha nagyon szeretett lénytől kapod, a ronda is megszépül... Vagy mégsem? A nyolcvanas években az EMKE-ben ültem Akkor Fontos Valakivel, amikor beballagott a környék ismert vak koldus nénije. Mindenféle filléres tárgyat árult, egyik randább volt, mint a másik. A. tűnődő arccal megvett egy Rém Ronda Guminyulat, majd rám nézett: neked adom ajándékba! Miközben épp elolvadni készültem, a röhögés is kitört belőlem: még tizenhét évesen is pontosan tudtam, hogyha hazavinné, egyenesen a kukában landolna a műtárgy, de ha nekem adja, akkor a gesztus duplán mutat érzékeny, figyelmes lelket. Mondhatnám ügyes... de a giccsesnek tűnő jelenet így kissé groteszk felhangot kapott.
7+1. Amin tényleg csak röhögni lehet, avagy a tudatlanságot ne nézd rosszindulatnak
Miska bá valami különlegessel akart kirukkolni Judit néninek a huszonötödik házassági évfordulóra. Sok ötlete nem volt, de gondolta, egy drága parfüm mindig siker lehet (most tekintsünk el attól az alesettől, amikor valaki fájdalmas arccal panaszolja „az én Bélám egy arany ember, csak ne választana mindig büdös parfümöt”). Szóval Miska bá megvette Judit néninek a parfümöt, díszcsomagolás meg minden… És egy hétre rá megdöbbenésére a vécében találta az ajándékot. Felháborodott arccal vonta kérdőre élete párját, hogy ezt így hogy, így becsüli meg... Judit néni döbbenten nézte, aztán visszakérdezett értetlenül: de hát nem arravaló? Mire? Hát az van ráírva, hogy e...eau de TOILETTE! Toilette, azaz vécé, neeem? Miska bá fél évig nem mert pálinkához nyúlni, mert sértettségét elfeledve annyira röhögött, hogy Judit néni kis híján beadta a válópert.
Vakmacska
Korábbi húsvéti cikkeinket itt találod:
10+1 húsvéti dekoráció vécépapír-gurigából
Biztos halál vár a megunt nyuszikra?
Zsuzsi főz: húsvéti vendégváró receptek
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
A Bezzeganya blog a Disqus kommentrendszert használja. Ha te is szeretnél hozzászólni, és még nincs regisztrációd, itt találsz segítséget hozzá>>> A Disqus használatáról, beállításairól pedig itt írtunk>>>
