A múlt héten a kommentek közt Fügebor szőlővel-borral készült ételek receptjeit kérte.

Mivel a téma számomra is kedves, rögtön megfogott, ezért ezen a héten ez következik.

Nagyon szeretek borral főzni, mert olyan pluszt ad az ételnek már egy decije is, amit más módon nem lehet utánozni. A főzés alatt az alkoholtartalom kipárolog, és csak a zamat marad, ezért a borral készült étel – szerintem – a gyerekeknek is adható.

Többet erről nem is írnék, jöjjenek a receptek!

Csirkecomb szőlővel és borral (kivételesen egy főre szóló recept)

Hozzávalók

Egy egész csirkecomb
3 dkg vaj
2 evőkanál olaj
egy fej hagyma
két gerezd fokhagyma
kakukkfű
1 dl száraz fehérbor
15 dkg mag nélküli fehér szőlő

A csirkecombon a bőrét rajta hagyom, sóval bedörzsölöm. Serpenyőben az olajjal felolvasztom a vajat, amikor már forró, beleteszem a húst, és mindkét oldalán pirosra sütöm. Mellédobom a felszeletelt hagymát és fokhagymát, a húst ízesítem kevés kakukkfűvel, és annyi vizet öntök alá, hogy a comb feléig érjen. Az edényt lefedem – én lazán letakartam egy darab alufóliával -, mérsékelem a tüzet és a csirkét puhára párolom. Ha a hús puha, kicsit zsírjára sütöm, ráöntöm a bort, és nagy lángon elpárologtatom az alkoholtartalmát egy pár perc alatt . (A gyerekadagba bor helyett mehet víz, vagy húsleves.) Ekkor hozzáadom a leszemezett szőlőt, és addig főzöm az ételt, amíg a szőlőszemek héja megpattan, és a hús alatt levő mártás kicsit besűrűsödik. Főtt krumplival tálaltam, ami a boros-szőlős szaftba beletunkolva isteni finom.


Szüreti máj

Hozzávalók

60 dkg máj (mi a szárnyasmájat kedveljük jobban)
liszt, só bors
2 evőkanál olaj
3 evőkanál vaj
fél deci félszáraz fehérbor
egy kisebb fürt fehér szőlő

A májat megtisztítom, sózzuk, borsozzuk, vékonyan lisztbe forgatom, majd a felforrósított zsiradékok keverékén megsütöm(a közepe maradjon rózsaszínes). Ezután kiveszem, tálalásig melegen tartom. A serpenyőbe beledobom a szőlőt, hozzáöntöm a fehérbort, kicsit beforralom, visszateszem a májat, átmelegítem, majd tálalom.

Részeges csirke (F. Nagy Angéla receptje alapján)

Hozzávalók

4 egész csirkecomb
15 deka húsos bacon
két ág rozmaring
egy kis fej fokhagyma
3-4 dl száraz fehérbor
2 dl tejföl
kevés vaj


A csirkecombokat félbevágom, enyhén besózom. Kivajazok vékonyan egy tepsit, belefektetem a combokat és befedem őket a szalonnával. A fokhagymafejet hámozatlanul keresztben elvágom és a csirke mellé teszem a rozmaringgal együtt. Aláöntöm a bort, lefedem alufóliával és 180 fokos sütőben kb. 30 percig sütöm. Ekkor lebontom a fóliát, a tepsiben összegyűlt boros lébe keverem a tejfölt és a húsdarabokat 220 fokon pirosra sütöm, közben locsolgatom a boros-tejfölös szafttal, amit a sütési idő végére teljesen magába szív a hús.
Rizskörettel tálalom.


Aszalt szilvás nyúl

Ez a legfinomabb étel, amit nyúlhúsból főztem, a dicséret Rick Steint illeti a receptért. Aki ezért a húsféléért nem rajong, próbája meg marhából, sertésből, vagy akár kacsából elkészíteni, sőt, vadhús is használható hozzá. Isteni finom.

Hozzávalók

Egy nagyobb fiatal nyúl darabolva

8 dkg füstölt szalonna

6 kisebb fej hagyma

4 sárgarépa

5 dkg zeller

25 dkg aszalt szilva

egy üveg száraz vörösbor

rozmaring

kakukkfű

2 babérlevél

2 evőkanál liszt

só, bors

A szalonnát felkockázom és egy mélyebb lábosban kiolvasztom. Rádobom a megtisztított, félbevágott hagymákat és barnára pirítom, majd kiszedem a lábosból. A nyúldarabokat megsózom, megborsozom és a visszamaradt szalonnazsírban aranybarnára pirítom. Megszórom a húst a liszttel, megforgatom a húsdarabokat, majd hozzáteszem a már megpirított hagymát és a nagyobb darabokra vágott sárgarépát a zellerrel együtt. Ekkor kerül bele az aszalt szilva fele és egy pohárnyi kivételével – ami Rick Stein szerint a szakácsot illeti – a vörösbor is. Az ételt enyhén utánasózom, beleteszem a babért, meg ízlés szerint a többi zöldfűszert, felforralom, majd takaréklángon addig főzöm, amíg a hús meg nem puhul. Ha a nyúl már vajpuha, kiszedem a mártásból, amibe beleszórom a maradék szilvát – ha még szükséges, kevés cukrot/mézet – és 3-4 perc alatt átforralom. Ezután visszateszem a nyulat a szaftba és egy-két perc alatt átmelegítem az ételt.

Krumplipürével, burgonyagombóccal vagy- krokettel mennyei, akár ünnepi fogás is lehet.

 

A királyleányka tortája

Saját fejlesztésű recept, amelyhez a kiindulási alapot egy főzős újságban találtam anno.

A nevét a felhasznált borról kapta, de természetesen más, muskotályos, gyümölcsös illatú borból is elkészülhet.

A tésztához

20 dkg vaj
20 dkg cukor
egy csomag vaníliás cukor
3 tojás
30 dkg liszt
2 dl királyleányka
egy csomag sütőpor
egy citrom reszelt héja

A krémhez

2 dl királyleányka
15 dkg cukor
3-4 szem szegfűszeg
egy rúd fahéj
egy citrom leve
4 dl tej
egy csomag főzős vaníliás pudingpor
2,5 dl tejszín
a díszítéshez szőlőszemek

A süteményhez a cukrot a puha vajjal, és vaníliás cukorral habosra keverem, egyenként beledolgozom az egész tojásokat. A lisztet a sütőporral, a citromhéjjal és egy csipet sóval összekeverem és kanalanként belekeverem a tojásos masszába, közben fokozatosan adagolom hozzá a bort is. Kivajazott-kilisztezett 23 centis kapcsos tortaformába öntöm és előmelegített 180 fokos sütőben 45 percig sütöm. Hagyom kihűlni és két lapra vágom.
Közben a krémhez a bort a cukorral, szegfűszeggel és fahéjjal sűrű sziruppá főzöm, és hagyom langyosra hűlni (a fűszereket teatojásban célszerű beletenni, mert így könnyebb eltávolítani) . A pudingport 4 dl tejjel sűrű masszává főzöm, belekeverem a forraltboros szirupot, a citrom levét, jól kikeverem és kihűtöm. A tejszínből kemény habot verek és a pudingos masszát fellazítom vele. Ezzel a krémmel töltöm meg a tortát és kívülről is körbekenem vele. A tetejét szőlőszemekkel díszítem. Jól lehűtve tálalom.

 

Jó főzőcskézést a hétvégére, és továbbra is várom a kommenteket, témajavaslatokat!

 

Zsuzsi főz