Közeleg a Halloween ünnepe, amely mostanra az egész világon elterjedt már, a boltok tele vannak tökkel, vámpíros jelmezekkel, csokikkal, gumicukrokkal. Nálunk az ünneplés kimerül abban, hogy pár éve felraktunk a gyerekekkel az ablakra pár tökös meg boszorkányos matricát, de nem szoktam véres holttesteket meg boszorkányujjat ábrázoló süteményeket gyártani.

Arra gondoltam viszont, hogy amerikai ihletésű, ősziesebb fogásokból álló menüsort hozok, hogy tisztelegjek az ünnep előtt. Az összeállítás nem túl kalóriaszegény, lesz benne leves, saláta, hús, tészta, és persze süti is. Igyekeztem úgy kombinálni, hogy a leves a tésztával vagy a sütivel, illetve a hús a salátával is önálló főételként elegendő legyen. Remélem sikerült és mindenki talál az alábbi receptek közt a kedvére valót.

Sütőtökleves

80 dkg sütőtök felkockázva (tiszta súly)
1,2 liter húsleves/alaplé
egy közepes fej hagyma
egy evőkanál aprított rozmaring
mokkáskanálnyi szerecsendió
1-2 gerezd fokhagyma
1,5 dl tejszín
só, bors
tökmag, tökmagolaj

A tököt a felaprított hagymával, fokhagymával, a fűszerekkel lábosba teszem, a levessel felöntöm és 30 percig főzöm kis lángon, miután felforrt. Ha a tök már puha, turmixolom a levest, felforralom, hozzáadom a tejszínt és pár perc alatt összeforralom. Tálaláskor pirított tökmaggal, tökmagolajjal díszítem, de zörgősre sütött bacon vagy pirított zsemlekocka is mehet bele „betétnek.”Ez egy változat, intenzívebb lesz a tök íze, ha sült tököt használunk hozzá, más jelleget érhetünk el, ha tejszín helyett kókusztejet és hozzá gyömbért használunk, de akár joghurttal is készíthető. Ez utóbbi esetekben a rozmaringot, tökmagolajat elhagyjuk.

Mázas sült csirkecomb

Hozzávalók:

1,5 kg bőrös csirke felsőcomb

fél dl paradicsompüré
3-4 evőkanál szójaszósz
egy teáskanál méz
egy teáskanál szárított oregano
3-4 gerezd fokhagyma áttörve
kevés olaj

A sütőt 200 fokra előmelegítem. A csirkét besózom, kevés olajjal kikent tepsire fektetem, kevés vizet öntök alá, majd elkezdem sütni. Amikor majdnem puha, a maradék hozzávalókból kevert mázzal jól átkenem, és kb. 15 perc alatt befejezem a sütést. Célszerű mérsékelni a hőfokot, mert a méz miatt gyorsan pirul.

Karfiolos mac'n cheese

A mac'n cheese az amerikai konyha egyik emblematikus étele, egy sajtmártásos sütőben sült tészta, amit köretként és főételként is esznek. Azt hiszem Jamie Oliver készítette karfiollal, gondoltam, én is kipróbálom. Köretnek talán túl gazdag is, húsmentes főételnek egy citromos leveles salátával, vagy könnyeb levest követően tökéletes. A gyerekeim nagyon szerették.

Hozzávalók:

30 dkg rövidtészta (nálunk trikolor penne volt)
5 dl tej
2 evőkanál liszt
egy-két teáskanál mustár
egy babérlevél
kevés bors
reszelt szerecsendió
3 dkg vaj
egy kis fej karfiol rózsákra bontva
15-20 dkg reszelt karakteresebb ízű sajt (keverék is lehet)

A karfiolt puhára főzöm, leszűröm, a tésztával is ugyanezt teszem. Ezután elkészítem a mártást, ami egy besamel. A vajat megolvasztom, megfuttatom rajta a lisztet, felöntöm a tejjel, beleteszem a fűszereket és a mustárt, majd kb. palacsintatészta-sűrűségűre forralom. A sajt felét is beleszórom. Egy tűzálló tálat nagyon halványan kivajazok, beleöntöm a főtt tésztát, elvegyítem a karfiollal. Ráöntöm a szószt, megszórom a maradék sajttal és 20-25 perc alatt előmelegített, 180 fokos sütőben készre sütöm.

Amerikai káposztasaláta (coleslaw)

Hozzávalók:

fél fej fehérkáposzta
3 közepes méretű sárgarépa
egy közepes fej lilahagyma
3 dl tejföl
két púpos evőkanál majonéz (el is hagyható)
cukor (házi ketchuppal helyettesítettem)
gyenge fehérborecet vagy citromlé (ha a tejföl nem elég savanyú)
só, bors

A fehérkáposztát kitorzsázom, a fél fejet kettévágom és késsel vékony csíkokra szeletelem. (Lehet reszelni is, de én késsel vágva jobban szeretem, így roppanós marad). A répát tisztítás után durvára reszelem, a hagymát félbevágás után vékony szeletekre vágom (azaz félfőre szelem). A tejföllel a majonézből a ketchuppal (cukorral), sóval, frissen őrölt feketeborssal öntetet keverek, tetszés szerint ízesítem ecettel/citromlével és beleforgatom a felcsíkozott zöldségeket. Pár órán keresztül hűtőben érlelem, hogy összeállhassanak az ízek, fogyasztás előtt, viszont negyed órát szobahőmérsékleten hagyom állni.

Kókuszos brownie

Hozzávalók:

10 dkg keserű kakaópor
25 dkg vaj
35 dkg kristálycukor
15 dkg (kb egy fél doboz) kókusztej
4 felvert tojás
10 dkg liszt
10 dkg kókuszreszelék

A sütőt 180 – légkeverésnél 160 – fokra előmelegítem, sütőpapaírral kibélelek egy kisebb tepsit vagy tortaformát.
Egy mélyebb serpenyőben, vagy inkább lábosban alacsony hőfokon, állandóan kevergetve összeolvasztom a kakaóport, a cukrot, kókusztejet és a vajat, majd lehúzom a tűzről és hagyom langyosra hűlni.
Ekkor apránként belekeverem a felvert tojást, majd a lisztet és a kókuszreszeléket.
A masszát a kibélelt tepsibe öntöm és 35-40 perc alatt megsütöm.
A süteményt kihűtve, kockákra vágva tálalom tejszínnel vagy tejszínhabbal, de ki lehet próbálni egy-két evőkanál kókusztejjel megcsepegtetve, mi így ettük és nagyon finom.
Folpackba csomagolva 4-5 napig eláll, bár ennek nem sok esélye van.

Ezúton kívánok mindenkinek jó főzőcskézést a hétvégére, és továbbra is várom a kommenteket, témajavaslatokat!

Zsuzsi főz

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?