Sziasztok, még mindig itt! Egyben. Ez a hidegfront sem fogott ki rajtunk. Visszavettem.

Szerda délután masszív keményedéseim voltak, és hajnalig tartottak. Nem voltak szabályosak, és körülbelül 10 másodpercig tartottak, de nem nyugtatott meg az sem, hogy előző reggel a szandálomba dagadtak a lábfejeim. Éjjel vergődtem, izzadtam, szédültem, nem tudtam magammal mit kezdeni, ideges is lettem. Végigjártam a fejemben, hogy mit honnan kell kivennem, ha megindulna a szülés. Aztán lementem megmosakodni, magamra locsoltam a fél üveg Fellélegzés olajat, írtam a Bábánknak egy „ha most elkezdenék vajúdni, ugye bejönnél velünk a kórházba” SMS-t, vettem 3 naggggggyon mély lélegzetet, és erősen rákoncentráltam a bennem növekvő babára. Gondolatban elmondtam neki, hogy nagyon-nagyon örülnék, ha 20-a körülig minimum bent maradna, de ha valami miatt úgy érzi, hogy muszáj kijönnie, elfogadom. Bízom benne. Aztán sikerült végre aludnom pár órát, és az erősebb keményedések azóta nem zargatnak.

Viszont a víz ver. Leginkább éjjel, de sokszor nappal is. Általában együtt jár heves szívdobogással (hogy melyik okozza melyiket, nem tudom), ezért úgy döntöttem, hogy a délutáni kávémat megvonom, és a reggelit is gyengébben készítem el. Határozottan érzem a javulást, bár az a gyanúm, hogy a felhasználóbarátabb időjárás is hozzásegített, gondolom a párnapos erőteljes lábdagadás is azért szűnt meg. Egy-egy félórás arconpörgést leszámítva mintha Ketteske is nyugodtabb lenne, de azok a fél órák..! Néha nem lepődnék meg, ha a jobb bordáim alatt megadná magát a hasfalam, és kirobbanna egy lábfej.

Úgyhogy lassításra ítéltem magam, és a felajánlott segítség elfogadására. Nem könnyű, de muszáj elfogadnom, hogy erre most szükség van.

Úgy döntöttem, hogy mélyítené az elhatározásomat, ha végre minden szükséges holmit beszereznék, és komolyan foglalkoznék azzal, hogy hamarosan egy újszülött igényeit (is) el kell látnom. Az otthonszülős cumóm négy csomag papírvattát leszámítva kész (csak egy csomagot kaptam eddig...), illetve még az ágyneműinket kell előkaparnunk, de az a költözés miatt amúgy is teendő lesz a napokban. Kisruhák lehozva a padlásról (Apu „Miért, szülni fogsz?” kommentjével fűszerezve), már egy részük összehajtva várják új kis gazdájukat, másik részük az őszi napsugarakat élvezik. Mivel nem lesz teljesen összeszerelve a kiságy, így a korábban alkalmazott ráfektetős pelenkázót nem tudjuk majd használni, ezért vateráztam egy használt legolcsóbb ikeás pelenkázót betéttel, meg minden ráaggatható kütyüvel. Vettem további kéztörlőket újszülött mosipelus betétnek szánva – aztán remélem szülés után is ilyen lelkes leszek ezzel kapcsolatban.

Pénteken részt vettem a bábapraxis által szervezett információs héthez kapcsolódó Várótermi beszélgetésen. Nagyon hasznos lehetett volna, ha én már ott érezném magam a kapuban. Illetve, ha rajtam kívül más, már gyermekkel rendelkező is lett volna a csoportban. Ennek ellenére igyekeztem Borkának felügyeletet szervezni szombatra, hogy akkor is el tudjak menni, de mindenki vagy dolgozott, vagy nyaralt. Ezért elmentem inkább plázázni, és nem vettem semmit, mert kuponnapok miatt akkora sorok voltak, hogy előbb szültem volna meg, minthogy a végére jussak.

A laboreredményemen jót nevettem. Mindenem egész jó (azért a határértéken táncoló vas miatt szülés után majd oda kell figyelnem), de a cukrom a kriminális. 4,2 az alsó határérték, nekem 3,2. Ugyan rosszul nem érzem magam (vagy amennyire mégis, azt simán rákenem a várandósságra), de ha majd már nem kizárólagosan szoptatok, szeretnék egy komolyabb vizsgálatot végeztetni ezirányban, mert – ugyan egész életemben alacsony volt az éhgyomri cukrom – nem tartom normálisnak ezt az eltérést.

Kicsit megint kezdem plötyinek érezni magam. Körülbelül olyan az alkatom most, mint ahogy Borkát kezdtem el várni (persze a pocakot leszámítva), de tudván, hogy milyen lehetnék (voltam), zavar a megint túl vastagnak tűnő vádlim. Persze, most nem a gazella test az elsődleges, és fizikailag teljesen jól érzem magam, de tükörbe nézni nem szeretek annyira. Így most a szellőben száradó tetrapelenkák, a hűtő aljában várakozó energiagolyók, a mellkasomon szuszogó kis csomag, és a pokrócba bugyolált csendes kertben ülős középőszi esték álomképe mellé bekúszott a téli uszodába járás utáni vágy, és a remény, hogy elég tökös leszek majd tavasszal elmenni az erdőbe futni.

Jövő héten találkozunk!

Bojszy

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?