A Lupa, a Lupa. Már július van, és még csak egyszer voltunk? Nahát.
Pedig a tavalyi furcsa nyarat, az álomrövid szünetet két pánikos időszak közt nagyjából ott bekkeltük ki. Voltak bátrabb ismerősök, két barátnőm hirtelen felült egy repülőre, jutalmuk pár nap felhőtlen csavargás volt a töküres Santorini szigetén. Más bevackolta magát a Balaton utolsó kiadó zugába. Mi pár nap hagyományos Körös-toroki családi programot leszámítva maradtunk, víz viszont kellett: tavaly kőkemény létszámkorlát volt minden pesti strandon, hamar kiderült, az én későn kelő gyerekeimmel mission impossible, szánakozó arccal hajtottak el minket a hőségben a bejárattól.
Maradt a Lupa, oda mindig befértünk, tömegelés nélkül, már kialakult rutinja lett: leparkol, bebattyog, kishajóra felül (már előre köszöntek), a tropikusan türkizszínű létesítménynél lecuccol, mert ott vannak a ringatós székek és a trambulinos stég, ahonnan ugrálni lehet. (Micsoda felüdülés volt meglelni a máshol szokásos temérdek „ugrálni tilos” tábla után...) Aztán jöhet a frizbi, az úszkálás (a bójáig, na még egyszer...), a wakeboardozók bámulása limonádéval a kézben, a megfelezett pulled pork szendvics vagy Tom Yum, azóta mindkettőt megcsináltuk párszor itthon is.
A Lupa, a Lupa. Kivittünk aztán fűfavirágot.
A srácot, aki a Kicsi keresztapjának a vele egyidős fia, a nyugati határszélnél lakik, és nem kevés szórakoztató intézményben járt már, a Balaton sincs olyan messze, a határ túloldala is ott illegeti magát. De az itt töltött nyolc napja alatti programokból tán ez jött be neki a legjobban. Megmaradt a kép, ahogy eleveznek a kis csónakban, szakasztott Lolka és Bolka.
A Nagyot, aki kedvéért általában kiveszünk egy ilyen baldachinos hentergőt, itt végre rászánja magát olvasni, délután tápászkodik fel, akkor már úszni is hajlandó, hogy aztán a félig lemenő nap fényében fotózkodjon vagy fotózzon.
A vízbe telepített hinták a kedvenc fotótémánk. Ne úgy, húzd ki magad!!! Most jó? Jó, csak most meg kilóg a cinke! MILYEN CINKE??? Nem cinke, süket, címke! A cinke címke nem lóghat ki! Most nem lóg, de húzd ki magad! Nehogy kitedd valahova a képet! Hát akkor meg minek......?
A legkedvesebb tavalyi Lupa-vizitem mégis az utolsó. A hajóvezető lány már vihogott: múlt héten is azt mondtátok, ez idén az utolsó! Naná, jövő héten szeptember... Aztán anyám felhív, azt beszéltük a Margittal (apám unokatestvére), mi még sose láttuk a Lupát, ti gyakran jártok, elvinnél egyszer bennünket oda? Nem fürdeni (anyám nyolcvanhárom, de húszévesen is víziszonya volt, Margit néni pedig nyolcvanöt), csak úgy, körülnézni! Naná.
Kimentünk, az már tényleg az utolsó volt, utána zártak arra a szezonra. Nem látszott a szeptember amúgy semmin, pedig már erősen délután volt. Margit nénit először úgy kellett rábeszélni a kishajóra, hiába a tükörsima víz, mintha azt akartuk volna, keljen át az Északi-tengeren, viharban. Aztán végre rácsüccsent: ó, milyen szép! A túlparton hazafelé igyekvő huszonéves társaság áll, vannak vagy nyolcan, napszemüveges, kisportolt fiúk, meglátják a két mamát, összevillan a szemük, sorfalba rendeződnek a mólónál, és földig bókolnak egyszerre, ahogy anyám és Margit néni kilép a hajóból, mintha magát Erzsébet angol királynőt üdvözölnék a Lupa földnyelvén. Olyan gyorsan történt, hogy fotózni se volt időm a jelenetet.
Már majdnem a kijárat felé topognak, de amíg egyikük bemegy a mosdóba, én még egyszer berohanok a vízbe, és igyekszem nem gondolni arra, hogy most jön kb. nyolc hónap, amikor esély se lesz ilyesmire. Hogy ez a nyolc hónap aztán milyen lesz, azt akkor tényleg jobb is, hogy nem tudom.
A Lupa, a Lupa. Van egy érzésem, idén is itt készülnek a „tengerparti” képeink. Látványos fejlesztés ugyan nincs az idén (miből, mindenki a túlélést jelölte meg fényes célként), de kicseréltek minden, időjárás által megráncigált napágyat, jött néhány új ételféleség, lesznek-vannak sportprogramok és idén is lesz esti kertmozi (idén nagyot megy a Macskafogó, műsorra tűzte a Mad Kert sörözőshely és a Lupa is, de röhögjetek ki: én a Moszkva teret néztem ki autós filmélménynek). És persze ott van mindenféle korábban megismert dolog: a gyerekeknek elkerített hálós pancsoló a kalózhajóval, a sportpályák, a vízi ugrálóvár, a lolkabolkázó csónakok, a wakeboard, a fotózkodásra csábító, bárba komponált sportkocsi vagy kisrepülőgép, meg persze a víz, a nap, a színes kavicsok, a felugráló halak. Hátbavágom a fiamat fagyitól ragadó kézzel, van még nagyjából három évünk, amikor labdázhatunk meg úszkálhatunk így kettesben, utána nagy valószínűséggel tojik majd a fejemre, esetleg átinteget a másik stégről. Mert úszni azért megyek én oda utána is.
De addig: húzd ki magad, ne lógjon ki az a cinke! Life is good, hirdeti a felirat a fejem felett, ahogy lóbálom a lábam a hintán.
Vakmacska
OLVASS MÉG STRANDOKRÓL!
Ahol rossz időben is lehet strandolni
Együtt fürdenek a kutyákkal a gyerekek a strandon
Nem kell repülőre ülni a tengerparti élményhez - LUPA
Jász-Nagykun-Szolnok megye termálfürdői
A fél fizetésed nélkül el se indulj a Palatinusra
Vízicsúszdákon menekülj a hőség elől
