Vakmacska strand Lupa

Budapest fürdőváros ugyan, de annyira nem is könnyű egy jót strandolni egy kánikulai hétvégén - már ha az ember annyira rühelli a tömeget meg a tipródást, mint mondjuk én meg a Kicsi. Ráadásul itt vagyok én az élővíz-mániámmal, de lehetőleg órákat se kelljen autózni a hely kedvéért, dugóban. Na, ezzel a kívánságözönnel már igencsak lerövidül a szóbajöhetőek listája.

Volt pár riasztó élményünk tavaly medencés strandokon, ahol nemhogy úszni, de eldőlni se lehetett a vízben egy meleg vasárnapi délutánon a tömegtől. Tavaly egy Pest környéki tónál is póruljártam, amikor a tájékozatlan diákmunkás először belevezényelt a totális parkolási káoszba (és a csirkehálós kerítésbe), majd eladott a gyereknek egy csúszdajegyet, hogy utána kiderüljön: a csúszdák többségét nem a korosztályára tervezték, és egyébként és kilométeres sor áll a legtöbb előtt. Viszont két éve, nem sokkal a nyitás után az apjával meg a nővérével már tesztelték a Lupát egyszer - akkor visító lelkesedéssel jött haza, hogy a vízi ugrálóvárba bármikor, bármennyit, de egyébként a többi dolog se volt rossz. Aztán valahogy kimaradt az ismétlés, pedig tulajdonképp az apjának se volt más kifogása, mint hogy az isten pénzét is el lehet ott költeni - dehát két gyerekkel melyik strandra nem igaz ez? Talán a teljesen nomád, szolgáltatás nélküliekre - de így ötven körül valahogy nem vágyom se a gyalogsági ásóra, se a magammal cipelt hűtőtáskára, amibe fél napig készítem a belevalót.

Miért ne menjetek Mártélyra?

Vakmacska strand Lupa


Ne menjetek Mártélyra, mert a víz olyan kellemes, simogató és tiszta, hogy nem akaródzik kijönni belőle akkor sem, amikor minden intelem és józan számítás szerint a sötét szobában kellene ülni.

Tovább>>>

Belépés, megközelítés
 

Az első kellemes meglepetés ott ért, hogy kiderült: júniusban ingyenes a parkolás (és még napvitorlákat is szereltek a helyek egy részén fel). A fizetőparkolásra elvileg max. 1000 Ft-ot kell majd számolni egész napra. Nemcsak autóval lehet jönni: mostantól a belvárostól (Deák tér, Nyugati, Árpád híd...) rendszeresen jár a Lupa-busz, szintén busz hordja a HÉV-vel érkezőket a HÉV megállótól, de kimegy a strandra az Auchan-busz is. Közel lakóknak alternatíva lehet még a bicikli vagy a motor -  gyalogolni ne tessék, nagy a forgalom a környéken.

Egy felnőtt-egy gyerek összeállításban hatezer felett fizettünk a belépőért, ez nagyjából egy ezressel van a Paskál költsége felett, és alig tér el a Palatinus áraitól. Ha nem a Beach-re, hanem tó másik oldalán lévő Öböl-strandra váltottunk volna jegyet, jóval olcsóbban kijövünk - a víz ugyanaz, ott is van játszótér, büfé, napvitorlás-rönkbútoros üldögélő, tiszta mosdó és egész napos elfoglaltságot nyújtó homokozós part, ez annyiba kerül, mint a Pesten szerintem legolcsóbb Újhegyi strand Kőbányán, aminek egy úszós és egy gyerekmedencéje van - és amit nagyon szeretünk egyébként.

Vakmacska strand Lupa

Nyitás után egy órával a naaagy kék napozóágyak már mind foglaltak, sőt, az olcsóbb nyugágyak egy része is, aki ilyet szeretne hétvégén, siessen. (Másfél héttel később egy hasonlóan forró hétfőn bezzeg volt még belőlük bőven 11 tájban is). Értékmegőrző van (500 Ft), tiszta öltöző is (a főépületben külön van férfi és női, ez most nekünk nem volt annyira jó, de akad más megoldás is a parton). Kifejezett pelenkázót nem láttam, de a kis fülkékben szerintem simán lehet öltözni, öltöztetni és pelenkázni is.

Fürdés
 

A víz nagyjából annyira meleg, mint aktuálisan a Balaton. Gyorsan mélyül, észnél kell lenni - a tulajok szerint az átlagmélység 5-6 méter. Ha egy ufó megfigyelné mondjuk szombat délután a strandolókat, valószínűleg arra jutna, hogy az ember legközelebbi rokonai a vízilovak - mivel szinte mindenki a víz szélén hever, dagonyázik, placcsog, csak kevesen úsznak be a mélyére - azok viszont velem együtt nagyon élvezik, hogy se sávok, se egymás kerülgetése, a valószínűtlenül tiszta vízről nem is beszélve (“a kavicsréteg szűri, ez nagyjából a pesti ivővíz, mínusz klórozás” - mondták Gerendaiék a sajtóbejáráson másfél héttel később). Van bója és vízimentő, a motoros vízijárműveket pedig kitiltották, tehát biztonsággal lehet úszkálni.

Baba-és kisgyerekbarát dolgok
 

A kisgyerekeknek egy kb. felnőtt magasságú hálóval lekerített pancsolót alakítottak ki, hogy biztonságosa(bba)n fürödhessenek az úszni nem tudó kicsik is.. A hálón túl is még kb. fél-egy méterig sekély a víz, a partján álló szépséges kalózhajóba viszont nem lehet bemenni. A Kicsi által rajongott vízi ugrálóvár iszonyú méretű, van rajta huppanó, trambulin, csúszda, miegymás - mindenki kap mentőmellényt (a csúszda a mélyvízbe dob ugyanis), és mivel kiválóan elbírja a kerge kamaszokat (hétfőn egy kb. 10 fős társaság ökörködött rajta) meg a bulizó apukákat is (csak remélem, hogy nem a bárok intenzív látogatása után kezdenek el ott ugrándozni), nem is felesleges az óvatosság - a vízimentők csónakja is folyamatosan cirkál körülötte a hozzám hasonló úszós szülőkkel együtt. Van egyórás és egész napra szóló jegy rá, a Kicsi összesen háromszor ment be ugrálni, de lehet, van gyerek, akinek egy alkalom is elég, rendesen el lehet ott fáradni.

Vakmacska strand Lupa

Inkognitós látogatásunk alkalmával nem kicsit bosszankodtunk a láncdohányos strandolókon - a jó hír azonban az, hogy a családos partszakaszt (babapancsoló, játszótér) füstmentessé teszik, még ha a többi részen nehéz is a cigizőket elkerülni. Árnyékot csak a baldachinos-esernyős napágyak adnak, vagy ha valaki hoz sátrat - ahogy a tengerparton sincsenek enyhet adó fák.

Hinta, függőágy, Szigetfeeling
 

A hely design-ján erősen érződik a Sziget-hatás - ami nekem nagyon tetszik, hogy a tereptárgyak többsége fából van, mindenféle élénk színekre festve, ezzel erősítve a bohém hangulatot. A játszótér is fából van, magyar gyártóval, a szárazföldi trambulint, vízi dodzsemet már végképp nem jutott idő kipróbálni a gutaütött melegben, a komoly sportpályákon pedig főleg kisportolt huszonévesek játszottak (egyébként is, meglepően magas a kisportolt, izmos, jó külsejű fiatalok és középkorúak aránya, talán a sportlehetőségek vonzották ide őket).

Vakmacska strand Lupa

A függőágyak és hinták rajongói pedig bőségesen találnak választékot: van hinta a vízben, a bárok körül, függőágy a parton, a sportpálya mellett, meg úgy általában mindenhol, hintából lógatjuk a lábunk a vízbe, hintában kortyoljuk a jegeskávét. Szó szerint látványosan ki van találva: mintha a tervezők egy rakás szelfiző tinédzsert kértek volna fel véleményezésre: a földnyelv vadonatúj “sétányán” épült bárokon elöl-hátul terasz, némelyik kissé megemelve, hogy megfelelő kilátás legyen a tóra, némelyiket fel se fedezték még, mint a frissen átadott rendezvénytermekhez készült felső teraszt: a fiammal kettesben hesszelünk rajta, kettesben nézzük meg a meglepően hűvös teremben a festménykiálítást, miközben alattunk hullámzik a strandoló tömeg - akik egyébként még nincsenek annyian, hogy idegesíteni kezdjenek. (Az eddigi látogatórekord kb. 7400 ember volt, és nagyjából ötezer főig állítólag nincsenek elviselhetetlen sorok sehol.) Ha elsétáltunk volna a földnyelv végéig, a Siófokról felcuccolt bárig vagy a búvárbázisig, akkor láttunk volna még öreg repülőgépet és Húsvét-szigeteki szobrot (rajta kis tábla: készítette Tóth Sándor...).

Mivel a tipikus látogató jelenleg a jólszituált tizen- és huszonéves, a kínálat is hozzájuk igazodik: van tehát koktélbár, szelfiháttér, röplabdapálya, wakeboard-pálya, ugrálóstég, nincs viszont retrózene, műanyag gagyitenger, tévé vagy kabinos néni. Egyelőre hiányolom a Szigeten már megszokott szelektív hulladékgyűjtést (állítólag az Öbölstrand lesz a “környezetbarát” strand majd), és a Sziget “chillout” pihenőzónáját - de ha igény lesz rá, nyilván lesz az is. A nyitáskor meglévő szabadtéri kondipálya is visszaköltözik, csak most már az új sétányra, nem a korábbi helyére, a játszótér mellé. (Pedig az nem volt rossz ötlet, apu onnan így könnyen szemmel tarthatta a pulyákat...)

Vakmacska strand Lupa

Enni- és innivalók
 

Ha valaki spórolni szeretne, nyilván hozza ki a hűtőtáskát - én voltam olyan lusta, hogy a tíz etetőhely kínálatából válasszak. Az 1200 Ft-os gyros nem tűnt kifizethetetlennek, a Kicsi beérte egy lángossal meg egy fagyival, de van jóképű pizza, ázsiai kaja, hagyományos magyaros ebéd is koviubival. És persze ott a Costes is - eljátszottam a gondolattal (elvégre egyszer vagyok ötvenéves, vagy mi ), de egy kilencévessel valahogy muris lett volna beülni. A látványt azért lefényképeztem belőle.

Sport
 

A már emlegetett vízi ugrálóváron és a nemsokára fedett lelátót is kapó strandsport-pályán túl lehet ugye úszkálni, evezni (a kis kajakokat letét ellenében kapod meg, a letétet visszaadják, mikor visszahozod a hajót, külön díja nincs) a bátrak wakeboardozhatnak a tó másik részén lévő pályán (“én majrés vagyok, sose próbáltam, de gyerekek is gyorsan megtanulják állítólag” - nyilatkozta Gerendai, aki szerint a tó halainak se rossz, hogy a wakeboardosok nem hagyják beposhadni a vizet -  egy méretes vízisikló mellettem úszkált el, tehát köszöni, jól van...) Aztán ott a titokzatos nevű SUP (egy szörfdeszka külsejű dolog, amin állva evezel...), de be lehet hozni  saját csónakot is, ha a bérelhető kínálat nem elegendő. Csupán a jetskik és hasonló motoros szörnyek vannak kitiltva - amit őszintén szólva cseppet se bánok.

Ha csak ezért mennél a tengerre, nem kell
 

"Amikor megláttam ezt a valószínűtlenül kék vizet, arra gondoltam: talán nem lesz nagyon mesterkélt, ha itt csináljuk meg Budapest “tengerpartját” - mondta a bejáráson Gerendai Károly, aki a Forbes-ban tett nyilatkozata alapján finomabb módon, de nagyjából azt gondolta, mint én: ha valaki csak a koktélbárok, pálmák, romantikus naplementék és ábrándos szelfik miatt menne a tengerre, de egyébként nem beszél nyelveket, nem kíváncsi az adott ország kulturális kincseire (és ideje sincs rá), esetleg egy igazán jó szállodát se tud megfizetni, annak ne kelljen repülőre ülnie. A Földet is kíméli, ha külső-Kispestről csak Budakalászig megy, csobban, bulizik, hazatér. Persze látszik a túlsó part, és nincsen se sós levegő, se a hullámok játéka - ez mégiscsak egy használaton kívül helyezett bányató, ugyebár. De haza lehet menni, ha Gézuka hiányolja a szobáját és az alvósplüssét, nincs  kockázata, hogy valami borzalmas szállást sóztak ránk uzsoraáron, nem felejtenek a reptéren, és nem kell hetekkel-hónapokkal azelőtt mindent megszervezni. Helyben lakóknak ki lehet menni munka után (5-től van olcsó jegy, 8 után pedig belépődíj nélkül lehet bejönni a területre vacsorázni, sétálni, láblóbatni, ha a szúnyogok békén hagynak), vagy egy pár órás csobbanásra, ami adott esetben életmentő. Én egy átbosszankodott-szétbonyolított hét után a tó közepén jöttem rá, hogy már órák óta nem pörgök semmin, csak nézem a vizet teljesen higgadtan, és semmit se kellett meginnom hozzá.

Vakmacska strand Lupa

Előnyök
 

  • Szabad és tiszta vízfelület, ahol lehet úszni, evezni, sportolni
  • Vadonatúj és tiszta létesítmények, gyerekeknek sokféle szórakozási lehetőség
  • Remek játszóterek és fényképezkedő helyszínek
  • Közel Budapesthez

Hátrányok (?)
 

  • Árak egy menő wellnessfürdő szintjén (Beach), de semmi élmény- vagy termálmedence
  • Gyorsan mélyülő víz, ajánlott úszni tudni
  • Változatos pénzköltési lehetőségek: gasztronómia, napágyak, vízi ugrálóvár - nagy a csábítás

Vakmacska

Strandokról itt írtunk még:

Sületlen lángost és lobéliát árulnak a Paskál strandon

Megfizethetetlenül drága a strand két gyerekkel

Vízicsúszdákon menekülj a hőség elől!

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?

A Bezzeganya blog a Disqus kommentrendszert használja. Ha te is szeretnél hozzászólni, és még nincs regisztrációd, itt találsz segítséget hozzá>>> A Disqus használatáról, beállításairól pedig itt írtunk>>>