strand árak

Az éjszaka is beleizzadt az ágyukba. Reggel, a gyerekek letusolása után az asszony úgy döntött, nem elegendő a felfújható láblógató medence. Irány a strand. Lelkes volt. Kipirult arccal vágott bele a szervezésbe. Képzeletben a 4 és kicsit több mint 1 éves gyermekei már kipirult arccal élvezték a kacsaúsztató hideg vizét. Elképzelte, hogy lángost esznek, játszanak, visznek meséskönyvet és a száradási időszakban megelevenednek majd Donald kacsa és Micimackó kalandjai. Jó lesz. Jutott  végére a gondolatnak, és mivel igen határozott asszony volt, egyből a gép elé ült, hogy megnézze, melyik strand lenne a legjobb, melyik a legközelebbi. Hiszen nem mindegy egy babakocsival utazgatni az akadálymentes Óbudán, ahol a korhű felújításoknak hála, lassan koppannak egymáshoz a fekete macskakövek, amin eredményesen kitörhető bármelyik babakocsi kereke. A lelkesedés hamar elpárolgott.

Az asszony ült, kikerekedett szemmel és csak nézte, nézte az árak menüpont alatt lelhető számokat. Talán azt hitte megváltozik valami. Azt hihette, hogy rosszul lát. De nem. A strand bizony olyan távoli, elérhetetlen álommá vált egyetlen rövid pillanat alatt, mint a Holdutazás. Ötezer forint? – hüledezett az asszony. Elírás. Biztosan. Felhívja őket. A telefon hosszan csöngött. Az asszony közben a játszadozó maszatokat nézte. Már most kifénylett arcukon az izzadtság. Egy mély, morgó női hang jelentkezett.

’Alló.  Jó napot, Asszonyság vagyok. Szeretnénk kilátogatni a strandra. Azt szeretném megtudni, hogy egy 4 és 1 éves gyerekkel milyen kedvezményt vehetek igénybe? Semmilyet? Ó, értem én, hogy fent kell tartani a strandot. Igen, biztosan Önt is ki kell fizetni. Értem, nem keres eleget. Sajnálom. Nos, köszönöm. Viszonthallásra.

A nő felöltöztette a gyerekeket. A homokozós játékok mellé bekerült a szatyorba a felfújható medence. Hátha ma lesz mersze felfújni és vizet engedni bele.  Ő is felöltözött, beültette a kicsit a babakocsiba, a nagynak sapkát nyomott a fejére és elindultak a játszótérre. Mint a nyári szünet kezdete óta minden reggel.

M.A.Edina

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?