Társadalmi egyeztetés alatt a szigorúbb szabályozás az iskolába bevihető tárgyakat illetően.

A Belügyminisztérium friss államtitkári bejelentése alapján szeptembertől új szabályozások léphetnek életbe a gyerekek életében az iskolába bevihető tárgyakkal kapcsolatban, melyek célja a tanulási környezet és a diákok biztonságának javítása. Rétvári Bence július 19-én a Facebook-oldalán tette közzé az új rendelet tervezetét, amelyet a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott.

A társadalmi egyeztetés során az észrevételeinket a kozigazgatasiegyeztetes@bm.gov.hu szervezeti e-mail-címre küldhetjük meg 2024. július 26-ig. A hivatalos szöveg pedig itt található.

A javaslat szerint szeptembertől tilos lesz olyan tárgyakat az iskolába vinni, amelyek veszélyeztetik a közbiztonságot vagy a diákok testi épségét. Ezek közé tartoznak azok az eszközök, amelyeket a Büntető törvénykönyv vagy a szabálysértési jogszabályok eddig is tiltottak, valamint azok, amelyeket 18 éven aluliak számára nem értékesíthetőek.

A mobiltelefonok és más „okos” eszközök nem lesznek teljesen tiltottak, de használatukat korlátozni fogják. Az iskoláknak kell gondoskodniuk a jogszabály betartatásáról, és a pedagógusok jogosultak lesznek ellenőrizni a szabályok betartását. A cél az, hogy a diákok figyelme ne terelődjön el a tanulásról.

De miért?

Rétvári Bence emlékeztetett a bőnyi iskolai késelési esetre, amely rávilágított a szigorúbb szabályozás szükségességére. Az új rendelet felhatalmazza a pedagógusokat, hogy ellenőrizzék, hozott-e be a diák magával közveszélyes eszközt az iskolába. Ez az intézkedés a diákok és a tanárok biztonságát hivatott szolgálni.

Egyre több hazai és nemzetközi kutatás bizonyítja továbbá, hogy a korlátlan iskolai mobiltelefon-használat negatívan befolyásolja a diákok figyelmét, koncentrációját és teljesítményét. A tanárok és igazgatók többsége szükségesnek tartotta az iskolai mobilhasználat szabályozását, mivel a kütyük jelentős mértékben megnehezítik a tanárok oktató munkáját.

A diákoknak továbbra is lehetőségük lesz mobiltelefonjaikat használni az iskolaidő előtt vagy után, és szükség esetén tarthatják a kapcsolatot szüleikkel ezen keresztül. Amennyiben a tananyag elsajátításához szükséges a mobil használata, a tanár engedélyével bevihetik az órára. Tehát leegyszerűsítve, az okoseszközöket akkor használhatják a diákok, ha azok a tanulást szolgálják.

Rétvári Bence hangsúlyozta, hogy nemcsak a hazai, hanem az UNESCO és az ENSZ kutatásai is alátámasztják, hogy a túlzott mobiltelefon-használat csökkenti az oktatási teljesítményt. Franciaország, Hollandia, Olaszország, Szlovákia és Anglia már határozott lépéseket tettek a mobiltelefonok kiszorítására az iskolákból.

Franciaországban, Finnországban és Kínában országos tilalom van érvényben az iskolai telefonhasználatra. Hollandia pedig szintén tervezi, hogy jövő évtől kezdve betiltja a mobiltelefonok használatát. Olaszországban a tanárok nap elején begyűjtik a kütyüket, egészen a nap végéig.

Internetes zaklatás és cyber-bullying

Az iskolai mobiltelefon-használat visszaszorítása az iskolai internetes zaklatások, cyber-bullying esetek számát is csökkentheti. Kevesebb lehetősége lenne így a diákoknak egymásról kiszolgáltatott helyzetben felvételeket készíteni, amelyek később visszaélésre adhatnak okot.

Mit mond az UNESCO az okostelefonok tanórai használatáról?

A 2023-as UNESCO-jelentés szerint a technológia, például az okostelefonok és a számítógépek túlzott használata az oktatásban semmissé teheti azok előnyeit, különösen, ha hiányzik a tanári útmutatás.

Az ENSZ-ügynökség kiemelte, hogy már az okostelefonok puszta közelsége is a tanulók figyelemeltereléséhez vezethet az osztályteremben, ami végső soron rosszabb tanulmányi teljesítményt eredményez.

„A digitális forradalom mérhetetlen lehetőségeket rejt magában, de ahogyan figyelmeztetések hangzottak el azzal kapcsolatban, hogy miként kell szabályozni a társadalomban mindezt, hasonló figyelmet kell fordítani arra is, hogyan használják ezeket az új generációs eszközöket az oktatásban”

- mondta Audrey Azoulay, az UNESCO főigazgatója sajtóközleményében. „Használatuknak a tanulási élmények fokozását, valamint a diákok és a tanárok jólétét kell szolgálnia, nem pedig a kárukat.”

Miközben a lépés felújította a mobiltelefonok diákokra gyakorolt hatásairól szóló vitát, a Computers in Human Behavior Reports című folyóiratban megjelent tanulmány kimutatta, hogy az okostelefon-függőség negatívan hat a diákok tanulására és általános tanulmányi teljesítményére. Az eredmények továbbá arra utalnak, hogy minél nagyobb mértékben használnak telefont tanulás közben, annál erősebb a negatív hatás a tanulásra és a tanulmányi teljesítményre.

Gyermekeink függőek? És velünk mi a helyzet?

A Seyyed Salman Alavi pszichológus által vezetett kutatócsoport már ennél is messzebbre ment: arra hivatkoztak, hogy a viselkedésfüggőség, például az internetfüggőség hasonló a drogfüggőséghez - azzal a különbséggel, hogy az előbbi esetében az egyén nem egy anyagtól függ, hanem az adott cselekvés által kiváltott viselkedéstől vagy érzéstől.

„A drogfüggőség fizikai jelei hiányoznak a viselkedésfüggőségben” - írta Alavi. „A viselkedésfüggő személyek sajátos tünetekkel rendelkeznek, és ugyanazokat a következményeket szenvedik el, amelyeket az alkohol- és drogfüggőség, valamint más kényszeres viselkedésmódok okoznak.”

Egy későbbi cikkünkben részletesen írunk majd a függőség jeleiről.

Akác