Azt hiszem, nem vagyok azzal egyedül, hogy azt gondolom, ha már az egész év el van cseszve, akkor legalább a karácsony legyen tökéletes... És ezért tűzön-vízen át küzdök. Mint malac a jégen. Nyilván minél jobban harcolok, annál kevésbé sikerül – és ez gyakran okoz vidám perceket. Na, nem nekem, a környezetemnek.
Először is gondoltam, feldíszítem a kertet a régóta gyűjtögetett színes izzósorokkal, és elővakartam a garázsból a mozgó fejű, világító rénszarvast (nyugodtan felszisszenhetsz, én is tudom, hogy gáz... Na, de a gyerekek miatt, jó?). Az első baleset a sötét garázsban történt: nyilván nem kapcsoltam fel a villanyt, és nyilván a leander betolása után slendriánul csak letettem a talicskát a garázsajtón belülre, majd ott hagytam... szóval a sötétben izomból nekimentem a talicska szárának, azt hittem, leszakad a combfeszítő izmom. Ez nem tántorított el a világító bizbaszok megkeresésétől.
Kisvártatva, amikor az izzósort ügyeskedtem fel az ereszcsatornára, a létráról zakóztam egy nagyot, épphogy nem ment ki a bokám. Aztán amikor bedugtam az egyik izzósort, megcsapott az áram. Itt kellett volna feladni. De nem, én még nekiálltam főzni. A nyitva felejtett konyhaszekrényfiók lett a következő sérülésem oka, és ez már vérzett is... A sípcsontomon még most is látszik a seb. Aznapra feladtam a küzdelmet. (Reggelre meg a hülye rénszarvas levágta a házon a biztosítékot, csak hogy még kerekebb legyen a történet...)
És amikor már azt hittem, hogy sínen vannak a dolgok, jöhet a karácsony, minden ajándék megvéve/megrendelve, sőt, a karácsonyi menü alapanyagai is, akkor megint kiderült, hogy faluhelyen ez nem megy olyan könnyen... (Azon már nem is akadtam fenn, hogy a töltött káposztához nem kaptam káposztalevelet...) Szóval az egyik karácsonyi ajándéknak egy fotókönyvet szerettem volna. Elkezdtem kiválogatni a fotókat, majd az online szerkesztővel összeállítani a könyvet. Két-három óra elteltével már majdnem készen voltam, amikor is a nyolckilós macska hanyag mozdulatokkal átgrasszált a billentyűzeten, ráadásul olyan sikeresen, hogy az egész munkám elszállt. (Azt hittem, kifordítom a bundájából a jószágot...)
Picit félretettem az ügyet, hogy végül az utolsó pillanatban álljak neki. Határidőn belül sikerült leadni az újraszerkesztett könyvet (80 oldalas lett!), és vártam a futárt. A csomag meg is érkezett péntek délelőtt. Izgatottan bontottam ki, és azt hittem, ott helyben elsüllyedek/felrobbanok/
A fotókönyv nagyon szép volt – csak épp egy másik család tagjai mosolyogtak rám a képekről. (A gyerekek persze nagyon röhögtek...)
Azonnal riasztottam a nyomdát, hogy valami nem stimmel. Először azt mondták, sorry, már karácsony előtt nem fog beleférni az újraküldés, amire kicsit morcos lettem, és megkérdeztem, hogy vajon ki nézegeti az én családom fotóit a sajátja helyett...? GDPR? Értem én, hogy karácsony előtt sok a munka, de én mit adjak ajándékba? A H. család albumát? (Egyébként aztán kedves voltam...)
Így még aznap kihozták a várva várt könyvet, és mi voltunk benne! Igaz, hogy a borító nem olyan szép, mint a weboldalon, na, de ez már igazán nem számít. Már leadtam abból, hogy minden tökéletes legyen. Csak éljem túl már ezt az évet. És jövőre minden más lesz. (Vagy nem...)
S.
