Amikor azt mondom, felkészülni a második gyerekre, arra is gondolok, hogy fejben tisztában legyek vele: ez is meg fogja viselni a párkapcsolatunkat. A fiam születése után érdekes pszichológiai folyamat játszódott le bennünk, ami legfőképp abban fogható meg, hogy három hónapos korára már piknikezett parkban, utazott a gyermekvasúttal és több hetet töltött a Balatonnál. Bár nemhogy hangosan, még magunkban sem mondtuk ki, mennyi félelem a bezárkózástól és az unalomba fulladástól volt ebben a rohanásban, egy év múlva már nyilvánvaló volt a motiváció.

Április közepén megszületett, és mi szeptember elején már minden pénteken elmentünk két órára táncolni. Őrülten nem akartunk belecsúszni az elkocsonyásodásba, ami minden frissgyerekes család feje felett ott lebeg: beszélgetés, kettesben töltött idő és szex nélkül. A gyerek egyéves korára romokban volt a kapcsolatunk. Nem a tánc és a programok miatt, sőt. Azok segítettek egyben tartani magunkat. De a felelősség, a leterheltség és legvastagabban a gazdasági válság megtette a hatását. A (meglepő) siker, hogy sikerült újrakezdve felépíteni magunkat, nem feledteti, hogy valószínűleg hasonló nehézségek várnak ránk megint.

Ezért is remek, hogy emberek, akik szeretnek minket, nagyszerű ajándékokat adtak karácsonyra: könyveket, sütiket és repülőjegyeket. Délen árnyékban, északon árnyék nélkül húsz fok, óceán, hegyek, fasza sonka, delfinek, búvárkodás óriás teknősökkel, és egy nyelv, amit a portugáltudásommal simán értek: ez van most. Meg egy egyértelmű pocak, amit nem fed az otthoni kabát és két pulcsi. Erős vagyok, nem iszom sangriát, erős vagyok, nem iszom koktélt és erős vagyok, nem hányom telibe a szélvédőt a szerpentinen. Egyébként sem valami nagy hős a gyomrom, de ez a terhesen való repülőzés és kétezres szintkülönbségeket megjáró autózás ad még egy csavart a dolgoknak. A méhem valahogy előre és felfelé szeretne távozni, ezzel rákényszerítve a gyomromat is a helyváltoztatásra, illetve a minél kisebbre való összehúzódásra. Na de mit nekem tíz óra repülés meg némi kényelmetlenség az autóban: napfény van, lehet rákot zabálni, és mindig találok nyilvános vécét, amikor úgy óránként pisilni kell, tehát az élet szép.

Egy kicsit tartottam utazás előtt attól, hogy majd sokan fognak fogdosni a hasam miatt, de a kint lévő gyerek sokkal jobban érdekli a helyieket, és nem tudunk elmenni valahova anélkül, hogy valaki meg ne piszkálná az arcát, a hasát, vagy fogná meg a kezét és indulna el vele a másik irányba – a fiam ezt meg élvezi, érthetetlen. Engem viszont békén hagynak. Az idő nagy részében egyébként nem zavar, ha kérdés után megpiszkálják, bár egyelőre ez a has még tényleg csak egy sárgadinnye, és nem érzékelhető kívülről semmiféle mozgás. De vannak pillanatok, amikor a pokolba kívánnék minden kedveskedve es főleg egy szó nélkül a bordáim alá nyúlót. Egyszer anyu volt tanúja egy különösen intim együttlétnek – váratlan volt és minden figyelmeztetést nélkülöző: egyik pillanatról a másikra egy másik ember feje termett a hasamnál, puszilgatta es minden négyzetméterét simogatta. Én álltam lefagyva: és most ezt így hogy?! De mivel nem szóltam egy szót se – persze a döbbenettől, és mert terhesen jellemzően olyan vagyok agyilag, mint egy lajhár – anyu pár nappal később mert csak rákérdezni, hogy ő vajon akkor most rossz nagymama, hogy nem nyal körbe folyton.

Mellesleg ez a hét arra is jó, hogy kitaláljam, mit hord az ember nagyobbacska hassal tavasszal. Mert az áprilisi szülés ilyen szempontból is álom volt: nyáron még semmi jele, ősszel pici, arra elég egy bandázs, télen bandázs és kardigán, tavasz elején bandázs. Ebben ki is merült tehát a terhes ruhatáram: két bandázs és három kötött kardigán. De mit kell hordani tizenöt fok felett egy dinnyével? Mondjuk huszonöt fok felett egyértelmű a válaszom: semmit, otthon kell maradni es egy bugyiban pihegni. Szóval tavaszi kollekciókat nézek terheseknek, megőrültem. A csípőig érő normál gatyáim mondjuk maradnak, az biztos. Veszek még pár űrhajós heal topot, az is. A szoknyáim úgy állnak rajtam, mint valami rossz vicc, úgyhogy az felejtős, kár volt őket bebőröndöznöm, de ideje lenne beszerezni pár ruhát (mama licious egy ötezresért, hello, ennyiért a h&m-ben sincs semmi). És nagyobb melltartókat, de istenemre, még egyszer olyan borzalmasan rondákat nem vagyok hajlandó vásárolni, mint amit az emberre erőltetnek szoptatós melltartó néven a legtöbbször, az úr viszont megteremtette a hot milk fehérneműket, legnagyobb szerencsémre és legdurvább névválasztással. És nem vagyok hajlandó belemenni a lila bugyi vs. bálna terhesek kérdéskörbe, tegye fel a kezet, aki nem unja.

nyina