Mivel múlt héten a Bezzeganya terhesnaplójának írója világra hozta kisfiát, új kismamát kerestünk, aki hétről hétre beszámol terhességéről, gondolatairól és a várandósság eseményeiről. Mától kezdve szerdánként nyina naplóját olvashatjátok.

10. hét


Amikor az ötödik héten Ringatón felfordult a gyomrom a húsz pelenka szagától – pedig senki nem volt beszarva, és rázott a hideg, miközben olyan melegem volt, hogy a hátamon csurgott az izzadtság 20 fokban, már tudtam, hogy nem vagyok normális. Újra bevállaltam ezt a borzalmat, ezt a végtelen történetet, aminek az eleje egy három hónapos mindennapos másnaposság fejfájással, szédüléssel, émelygéssel és hányással, a közepére elvesztem az agyam maradék sejtjeit is és azt is elfelejtem, hány éves vagyok, a végére pedig jön a fújtatás és az érzés, hogy igen, én leszek az első nő, aki Örökre Terhes Marad. És közben hormonok, könnyek, mindenféle váladékok, hogy a szülésről már ne is beszéljek. Ilyet ép ésszel nem lehet, néha vádlóan gondolok a pasimra, hogy belement, mit belement, örült, most meg tarthatja a homlokom a vécé felett.

Mert hányok reggel: túl éhes vagyok, reggeli után: mert ettem, dél körül: beszart a gyerek, ebéd után, amit én kevéssé eszem, de a családom többi tagja igen: szaga van, végül úgy este tizenegykor, a vacsorám után (én, aki vagy tizenöt éve nem vacsorázom, főleg nem este tizenegykor): ha nem találtam el mégsem a kényes gyomrom kívánságát. A huszonegy hónapos fiam nyolc hete elválaszthatatlan a cumijától, csak akkor engedi ki a kezéből, ha eszik, vagy ha szalad a bili fölé köhécselni – mert igen, utánoz és valószínűleg fél. A vécében naponta többször rögtönzött Laokoón-csoport alakul ki: én guggolok, tudjuk, mit csinálok, a pasim állva előre hajol, próbál nem levegőt venni és fogja a fejem, hogy az ne ütközzön két erőlködés között a betonnak, a gyerek pedig közénk tolakszik, átölel, simogat és puszil, míg két horrorisztikus vécébe üvöltés közben rekedtre magyarázom magam: nincs baj, csak anya egy kicsit rosszul érzi magát.

Az első terhességem 62 kilóval kezdtem, abból lett a tizedik hétre 58, a negyvenegyedikre pedig 72. Bár az a négy kiló fogyás nem hiányzott, főleg mert egy hétre kórházba kerültem, meg voltam elégedve. Most viszont 53 kilóval kezdtem, zsír konkrétan a melleimen kívül alig található a testemen és bár a hányás általában hányás, nem csak úgy a világba való öklendezés, iszonyúan figyelek, hogy maradjon bennem folyadék és lehetőleg némi tápanyag is, mert nincs annyi ló a világon, amennyivel be lehetne vontatni a kórházba. Úgyhogy a súlyom tartom egyelőre, se nem fogytam, se nem híztam, csak a hasam akkora jelenleg, mint előzőleg a tizenhatodik héten.

Ami elég nagy probléma, hogy semmi nem segít. A B6 vitamin egy vicc, a gyömbértea visszafelé legalább ugyanolyan ízű, mint lefelé. A jeges kóla, az jó móka, remekül tudok tőle böfögni, de minden korty után hallom az előző nőgyógyászom hangját, amint első terhességemnél tájékoztat a megfelelő étkezés fontosságáról: "Ha minőségi gyereket akarnak, minőségi dolgokat egyen!". Az egyetlen lehetőség, hogy valamit jóízűen és véglegesen beletegyek a gyomromba, hogy abban a szent pillanatban, hogy az éhség szele megcsap, azt emelem a számhoz, amit valóban és nagyon kívánok. Ennek esélye közelít a nullához, ugyanis kiszámíthatatlan az időzítés, de mindenekelőtt a vágy tárgya. Honnan szerezzek reggel hatkor, az ágyban fekve porcukros goffrit csokoládéfagylalttal? Délután ötkor véres steaket, olyat, amilyet Portugáliában ettem, azzal a speckó szósszal? Na, ugye.

Viszont mindenki segít. A legfényesebb glória egyértelmű kiérdemlője a pasim: főz, mos, tereget, takarít, pakol és ellátja a gyereket, de úgy, hogy az utóbbi két hónapban összesen talán ötször kellett pelenkáznom és tízszer etetnem. És persze ő állítja elő legtöbbször a váratlan helyzetekben megkívánt kajákat, felszolgálja és összeszedi utánam a morzsákat, szívószálat tesz a málnaszörpömbe és elnézést kér, amiért kis napernyő nincs hozzá. A gyerek lefektetése után engem is betakar a kanapén és tájékoztatást kér, hogy blansírozott mákfagylaltot, vagy sous vide technikával készült ökörpofát parancsolok. Közben pedig pénzt keres. A második hely mindenki másnak kijár: anyukám szombat este három féle piskótát süt, mert somlói galuskára vágyom és házhoz is szállítja, apukám szájmaszkot szerez, hogy ha mégis pelenkáznom kell, ne érezzem annyira a szagokat. A pasim egyik volt csaja három napra ideköltözik karácsony előtt és mindenben segít, a Porontyon megismert lányok ezerszer ezerféle segítséget ajánlanak fel, szóval csodálatos emberek vesznek körül, én pedig iszonyú hálás vagyok. És már csak két hét. Tizennégy rettenetesen hosszú nap és éjszaka, amit mindenki szerint már fél lábon is. Ehhez tartom magam.

nyina