Tünde terhesség tények és tévhitek kismama

Közel 12 ezren töltötték ki tesztünket, melyben terhességgel kapcsolatos kérdéseket tettünk fel. Mivel a válaszokból az derül ki, hogy sok a tévhit és a nem megfelelő információ, ezért készítettünk egy összefoglaló posztot, amelyből nemcsak a helyes válaszokról írunk, hanem arról is, hogy a kitöltők hány százaléka válaszolt jól az adott kérdésre.

Mikortól mutatható ki a magzati szívhang?
 

Erre a kérdésre a válaszadók 62,7 százaléka felelt jól (a helyes válasz: a 6. héttől), 25,8 százalék úgy gondolta, hogy a 8. héttől, míg 11,5 százalék szerint a 12. héttől mutatható ki a magzati szívhang.

Mikor dől el, hogy a baba fiú vagy lány?
 

A kitöltők több mint háromnegyede képben van ezzel a kérdéssel kapcsolatban, és tudja, hogy a gyermek neme a fogantatás pillanatában dől el. 22,1 százalékuk hiszi azt, hogy a terhesség 12. hetében dől el a kérdés, míg 2,2 százalék szerint a születéskor.

Mi a placenta funkciója?
 

A placenta tápanyagokkal és oxigénnel látja el a babát. Helyesen válaszolt a kitöltők 84 százaléka. 11,7 százalék érzi úgy, hogy a placenta burokként védi a magzatot, míg 4,3 százalék véli úgy, hogy összeköti a babát az anyával.

Mi az a lanugo?
 

A kitöltőknek csak kicsivel több, mint a fele válaszolt helyesen: a lanugo a magzat testét borító puha, selymes szőrzet. 47 százalék hiszi azt, hogy a lanugo a magzatmázat jelenti, míg 2,6 százalék válaszolt úgy, hogy a lanugo egy terhesség alatti fertőzés.

Hányadik terhességi héttől nem számít koraszülöttnek a baba?
 

Ez volt az a kérdés a tesztben, amelyikre a legkevesebben tudták a jó választ. 42,4 százalék szerint a 37. héttől, 38,9 százalék szerint a 36. héttől, míg 18,7 százalék szerint a 35. héttől nem számít koraszülöttnek a baba. A helyes válasz: a 37. héttől.

Mi az a Braxton-Hicks kontrakció?
 

A Braxton-Hicks kontrakció jóslófájást jelent, ezt a kitöltők 64,5 százaléka tudta, 32,5 százalék gondolta úgy, hogy a szülés során a tágulási szakaszt jelenti, míg 3 százalék kattintott a „menstruációs fájdalom” válaszra.

Melyik héten végzik a Down-szűrést?
 

74,4 százalék válaszolta helyesen a kérdésre, hogy a 12-13. héten végzik ezt a vizsgálatot. 16,3 százalék vélte úgy, hogy a 20. héten, míg 9,4 százalék hitte azt, hogy a 8. héten van ez a vizsgálat.

Mit figyelnek meg a ctg vizsgálat során?
 

Úgy látszik, ez volt a legkönnyebb kérdés a tesztben: a kitöltők 86,5 százaléka tudja, hogy a magzat szívműködését és a méhtevékenységet vizsgálják a ctg-n. 9,2 százalék tippelt arra, hogy a magzat mozgását, míg 4,4 százalék szerint a szülésre utaló jeleket figyelik meg a vizsgálat során.

Hány centi hosszú egy 10 hetes embrió? 
 

Egy tízhetes embrió öt centiméter – ezt kevesebb, mint a kitöltők fele tudta, 41 százalék választotta a 3 cm-t, míg a kitöltők 11,5 százaléka szerint 10 centiméteres egy ilyen korú embrió.

A felsoroltak közül mi a szülés megindulásának legbiztosabb jele?
 

86,4 százalék tudta jól, hogy a felsoroltak közül a szülés megindulásának legbiztosabb jele a magzatvíz elfolyása. 12,1 százalék szerint a fokozott méhtevékenység a legbiztosabb jel, és csak 1,5 százalék hitte azt, hogy a vérzés a jó válasz.

Te hány pontot értél el a kvízben?

Tünde

Tünde terhesség tények és tévhitek kismamaOlvass még terhességgel kapcsolatban!

Terhességi ultrahang: fontos és nem ártalmas!

Túlbuzgó védőnők keserítik a kismamák életét

Közel 200 ezer forintba kerül a terhesgondozás és a szülés

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?

A Bezzeganya blog a Disqus kommentrendszert használja. Ha te is szeretnél hozzászólni, és még nincs regisztrációd, itt találsz segítséget hozzá>>> A Disqus használatáról, beállításairól pedig itt írtunk>>>