Hiába biológia tagozat meg természetismeret szak, még így is volt olyan állatos feladat, amit nem tudtam megfejteni. Viszont állati jól szórakoztunk. A Concept Kids Állatok nevű társasjátékot teszteltük.

A játéknak úgy indultunk neki, hogy én korábban nem játszottam még a „nagy tesóval”, a Concepttel, így teljesen kezdő voltam ebben a típusú játékban. A Concept Kids Állatok kifejezetten a gyerekeknek lett tervezve, már négyéves kortól ajánlott, de – amint fentebb írtam – a felnőttek is kellemes időt tölthetnek el a játékkal.

A játék célja
 

A leírás szerint a játék lényege, hogy „megtaláljunk 12 állatot a táblán látható, változatos képek segítségével.” Ezt többféleképpen abszolválhatjuk: felnőtt a gyerekek ellen, mindeni egymás ellen, stb.

Tábla
 

A játéktáblán különböző állati tulajdonságok rajzai láthatók: ezek segítségével meghatározható, hogy éjszakai vagy nappali az adott állat, vízben, vízparton, sivatagban, stb. él, ragadozó vagy növényevő, mekkora a mérete, milyen színű, milyen gyors, szőrös-e vagy tollas a jószág, hány lába van, milyen „extrái” vannak (például szarv, csőr, csáp, olló), erős-e vagy gyenge, ésatöbbi.

Egy csapat vagyunk
 

Ebben a játékváltozatban a szülőnek kell kitalálnia a kártyán szereplő állatokat, méghozzá úgy, hogy a gyerekek felváltva, a kis műanyag kereteket a játéktábla megfelelő részére téve meghatározzák az állat tulajdonságait. (Na, ez az, aminél egyszer csúnyán elbuktam, és hiába volt hibátlan a tulajdonságok kiválasztása, nem jöttem rá, melyik állatról van szó. Ejnye, csiga…)

Szóval kiveszünk 12 darab kártyát a pakliból, ezekkel fogunk játszani. Húzok egy kártyát, magam elé teszem a tartóra úgy, hogy ne lássam (amúgy sem érdemes csalni, mert pont a játék izgalmát és humoros oldalát lőjük agyon vele), a gyerekek pedig a kis kereteket a megfelelő tulajdonságokra helyezik. Elvileg ezek alapján ki kell találnom, melyik állat van a kártyán. Bármennyit lehet tippelni, ha eltalálom, az egy pont. Ha nem megy és feladom, nem jár pont azért a kártyáért.

Ha elfogy a 12 kártya, összeszámoljuk, hány pontunk van. A játékszabályzat ábrájáról pedig az elért pontjaink alapján megállapíthatjuk, hogy Apró Cicák vagyunk-e, Előkelő Párducok vagy Legendás Oroszlánok.

Mi felváltva is játszottunk: minden körben más előtt volt a kitalálandó kártya, és ha sikerült eltalálni az állatot, megtartottuk a kártyát, és a végén összeszámoltuk. Be fogom vinni a suliba is, egy-egy környezet órán kiválóan használható szemléltető eszköznek, de a délutáni játékidő hasznos eltöltéséhez is ajánlom.

Nagyobbaknak
 

A játékdobozban kétféle kártyapakli kapott helyet: a kék lapjain könnyen kitalálható, „egyszerűbb” állatok vannak (khmmm, csiga…), a piros pakliban nehezebbek, amelyek kitalálásához a nagyobb gyerekeknek is meg kell mozgatniuk agysejtjeiket.

Tulajdonságok:
 

Mit fejleszt? Asszociációs képesség, kommunikációs képesség, kooperációs képesség

Korosztály: 4 éves kortól

Játékosok száma: 2-12 fő

Játékidő: 20 perc

Kiadó: Gémklub

Ár: 8990 Ft

Tünde

Érdekelnek más játékok is? Ezeket is teszteltük:

8 játék, ami a figyelmet fejleszti

Meleg takonyban fürödtek a gyerekek

Agyonvert a gyerek a fejlesztő játékokban

Rángatod a játéktáblát? Itt nem szabálytalan!

Nyálkát kevergettünk, kristályt nevelgettünk

Állatokat bújtattunk a szavannán

Éjjel-nappal faépítünk

Bonbonokkal sakkoztunk

Kétszínű pillangókra vadásztunk

Blokus: A társasjáték, amit nem lehet megunni

Lólépésben cserkészd be a "mufflont"