Színházban jártunk. Megnéztük az Emma csöndjét a Kolibriben. 

Emma csöndje a Kolibri színházban
A Kolibri színház 2019-ben lezajlott meghívásos pályázatának díjnyertes darabja, Gimesi Dóra író, Kuthy Ágnes rendező, Sáry Bánk zeneszerző, Michac Gábor látvány-és bábtervező produkciója.
Bemutató: 2021. 09. 25.

Főszereplőnk, Emma hétéves. Egyszerre látjuk kék földgömbhasú, törékeny babaként, és élő szereplőként is a színpadon. Az én hétévesem szerint Emma mint baba ijesztő volt, zöld színével és szomorkás arcával. Nem véletlenül. Emmában egy rettegő, rejtőzködő kisembert ismerünk meg, aki csak pár napja jár iskolába, de máris nehezen viseli. Emma utálja a hangos világot, ami körülveszi. Az iskolába érve kétségbeesetten fogja be a fülét, láthatóan szenved. Tengeri uborka vagyok, egy láthatatlan, csendes kis tengeri uborka, mondogatja. Különös különlegessége miatt bántják a többiek, ekkor viszont kitör belőle a dühe, és igazi vadócként vág vissza, földre teperve osztálytársát. 


Általában a gyerekeknek muszáj iskolába járniuk. Emmának viszont nem muszáj, az első iskolai verekedése után nem is kell többet mennie, szülei munkahelyén tölti idejét, pszichológusi engedéllyel. Kérdezte is a lányom, hogy ő hol tudna beszélni egy ilyen nyájasan metronómozó bácsival mielőbb. Na igen, ebből a szempontból veszélyes a darab, egyszerűen kiveszik a kislányt az iskolából, és utalás sincs arra, hogy bármilyen kapcsolatban maradnának az intézménnyel. Szóval a gyerekeknek ez talán tetszeni fog.

Emma tengerbiológus szülei úgy gondolják, értik a lányukat és ismerik őt. Igazából sosem figyelnek rá, kapkodnak, felületesek vele. Engedékenyek, de hanyagok. Sok a dolguk. Sérült állatokat gyógyítanak és rehabilitálnak, egy akvárium-kórházban.  Alaposak, mindent tudnak ezekről az állatokról. Legalábbis azt gondolják.

Igazából csak Emma tud róluk mindent, beszélni tud hozzájuk, amit végre szívesen tesz.
A tengeri állatok ugyanis nem kérdeznek felesleges dolgokat, ahogy a felnőttek szoktak. Ezekre a kérdésekre egyébként ő nem is válaszol, pontosan úgy, ahogy a hétéves nekem sem szokott, viszont fejben mindketten tudják a válaszokat. Átlagon felüli képességeik ugyanakkor rejtve maradnak - vagy egy iskolában, vagy egy hatalmas akváriumban, kinek hol. A gyógyuló állatok sorra bemutatkoznak a nézőknek: van itt traumatizált fehér cápa, egy nagyon izgulós narvál, akit Rozinak hívnak, és Pepe, a végtelenül kedves lamantin, aki szigorúan  lamantin és semmiképpen sem fóka – Emma elmeséli, hogy első szava négy évesen éppen emiatt tört ki belőle: egészen addig meg sem szólalt, de azt már nem állhatta, hogy valaki lefókázzon egy lamantint!
Egy nap egy súlyos állapotban lévő kardszárnyú delfin kölyöknek kér segítséget egy bambán szelfiző pár. A srác a jelenet végén még a petpalackot is eldobja, amivel újra kiváltja Emmából a benne lakozó dühöt. Emma a nézők felé fordulva, összeszorított fogakkal sziszegi, hogy legszívesebben a szájába tömné a palackot.
Itt nagyon erősen megjelenik Greta Thunberg alakja, Emma hasonlóan dühös és hasonlóan elveszett kis-nagylány képében szónokol. 

Emma tehát szenved, dühét általában elfojtja mélyen magában. Érezhető a feszültség, ki kell jutnia ebből az örvényből. Amíg a biztos közegében – a csendes vízben – bujkál, nem fog tudni.  Az új lakó, a kis kardszárnyú delfin érkezésével azonban minden megváltozik…

A környezeti katasztrófával, amit mi életünknek nevezünk, folyamatosan és drasztikusan szembesít minket az előadás. Malvin, a polip hasából például komplett társasházi szemétadagokat műtenek ki egy igen plasztikus jelenetben. A kórházat lakó állatok is beszélgetnek a problémáról, a vízben úszó mikroműanyagok többször is beborítanak minket, nézőket is, szinte úgy érezzük.

Remek zenei elemek vezetik végig az előadást. Ha kell, fülsüketítően hangosak, ha kell sejtelmesek.
Ezek a hangok részben élőek, a szereplők csinálnak zenét bádogdobozok és flakonok segítségével.
A főszereplőt Alexics Rita bújtatja felnőttes kislányba, egyetlen egyszer mosolyog, mégis szerethető karakter, a maga békétlen küzdelmében, bátortalan sztrájkjával és végül azzal a kiállással, amivel egyszerre mindenkit meggyógyít. Apát, anyát, kemény szívű orvosokat, beteg és kiszolgáltatott állatokat, és ami a legfontosabb, önmagát.
Héttől százkilencvenhét éves korosztálynak ajánljuk, érzékenység jeligére, a folyamatosan forrongó hűs tengerben való elmerüléshez.

Néző

(fotó: Kolibri színház)