Szerdánként kedvezménnyel lehet strandolni Budapesten. Igazából nem azért indultunk pont szerda reggel strandra, mert az volt a kedvezményes nap, erre csak előző este jöttünk rá, barátunk, a net segítségével, amikor az árakra akartam vetni egy pillantást. Mivel a budapesti strandok nem mondhatóak olcsónak (miközben jó pár vidéki létesítmény magasan veri legtöbbjüket szolgáltatásban, kényelemben és árban), nem jött rosszul, hogy aznap pont fél áron lehetett őket igénybe venni. Persze a kis huncutok csak a teljes árú felnőtt belépőre adják a kedvezményt – akik igazán ráérnek hét közepén strandra járni (gyerekek, nyugdíjasok, diákok) azok pont annyiért mennek be, mint máskor, de hétköznap még nekik is olcsóbb, mint hétvégén.

Bár a gyerek a Palatinust javasolta (utólag olvastam, hogy apám hajdani kedvence idén igazi gyerekparadicsommá alakult, ha eljut egyszer az ember a Margitszigetig innen a végekről), mi a Paskálon kötöttünk ki, mert délután már másfelé akadt dolgunk. Itt Kőbányán is stranddá alakul az uszoda nyaranta, szintén két medencével, előnye, hogy öt perc alatt odaérnénk, ám a gyerekmedencék között zongorázni lehet a különbséget, nem is szólva arról, hogy tavaly egyetlen árva hinta vagy homokozó sem várta Kőbányán a kicsiket.

A Paskál esetében építése óta annyi a változás, hogy megnőttek a fák. A lakópark-építés láza megakadályozta a bővítést balról, azt pedig végképp nem értem, miért került kertészet fólia- és üvegházakkal jobbra, át is lehet sétálni a strandról, mi mindenesetre megnéztük a csinos lobéliákat és más egynyáriakat, állítólag vásárolni is lehet belőlük kedvezményesen, mégis muris volt a strand oldalában a kertészet, a fóliák, üvegházak mellett ráadásul nem kevés gaz rontotta a látványt.

Medence kettő van, a múlt szerdai gatyarohasztóban közönség is volt, főleg a későn kelők táborából kerültek ki, tizenegy után szaporodtak meg, hiába minden UV-riasztás és figyelmeztetés, én csak akkor hüledeztem igazán, mikor narancssárga-vörös hajú, szeplős félévest láttam fürdőzni hasonló típusú anyjával együtt, reméltem, volt rajtuk legalább 60-70-es faktorú csodakence, de igazán akkor könnyebbültem meg, mikor bevackoltak egy jó árnyas fa alá. Mi otthon hagytuk a tizenhat hónapos Kicsit, de legközelebb vinni fogjuk, a gyerekmedence ugyanis alkalmas a legkisebbek pancsoltatására, a legtöbb nagyon élvezte a vizet.  A tengerre való bazi nagy gumicsónakot azért otthon hagyhatná legközelebb az az okos família, aki beterítette a medence egynegyedét vele.

Az egy és három év közötti korosztály szintén felülreprezentált volt, ők ingyen mehettek be, a kísérők pedig leginkább nagymamák voltak. Volt fiatalos-sportos nagyi, volt klasszikus ősz hajú-dauerolt típus, én csak arra a nagymamakorú szömélyre nem bíztam volna gyereket, aki a nagymedence partján ácsorgott, hófehér bikiniben, egyik kezében felessel, másikban cigivel.  Remélem nem tíz éven aluliakra vigyázott éppen.

A pesti strandokon sokfelé kiépült élményelemek itt hiányoznak. Bár nekem annyira nem, mióta kitépte a Palatinus sodrófolyosója a kezemből az akkor ötéves lányomat, tartózkodom tőlük (halálfélelmem volt, de egy izmos fiatalember elkapta azonnal, és két kör után már át is tudta adni nekem), óriáscsúszda-kompatibilis gyerekem nincs, tehát az egész élményizé nagy része nekünk csak arra lenne jó, hogy arra hivatkozva kérjenek többet a bejáratnál.

A medencék tiszták, van egész piciknek való pancsoló, a nagymedence innenső fele a nagyobbacskáknak jó (viszonylag sekély), a leghátulja marad az úszni vágyóknak, mert a többi részben lehet labdázni, ugrándozni, fröcskölni, de úszni, azt nem.

A kiszolgáló épületekre állítólag ötmilliót költöttek, sajnos nem nagyon látszik rajtuk, az öltöző pont úgy néz ki, mint lánykoromban, a vécé mondjuk tiszta és kulturált, de a büfésor erősen retró hangulatú és kopott, de volt ennél nagyobb gond is. Mivel nem volt sok vendég, az egyik büfés kihallgatva beszélgetésünket, hogy lángost ennék, felajánlotta, hogy süt nekem egyet. Aztán csak várakoztam (a másik bódéból közben egymás után adogatták a lángosokat kifelé), gyanús lett a dolog, nem is alaptalanul: az elkészült művet mifelénk Békés megyében „bodagnak” nevezik, mint minden kelt tészta alapú tárgyat, ami keletlen és/vagy sületlen. „Jó lesz?” – kérdezte a büfés bizonytalanul, nem válaszolva elvettem a lángosnak nem látszó tárgyat, mivel látható volt, neki éppúgy nem volt kedve még egyet sütni, mint nekem kivárni egy másikat, hátha jobban sikerül. Csak a bajszom alatt emlegettem az Üvegtigrist.

A bogyósfagyi finom, de horrorisztikus ára miatt itt is kínálgatással igyekeznek vevőt fogni. A legtöbben hazait eszegetnek, én a nagy melegben legfeljebb gyümölcsöt viszek ki, a „meleg szendvics” ugyanis nem azonos a „melegszendviccsel”, a felforrósodott felvágott olvadt vajjal körítve se a gyerekeknek, se nekem nem vonzó, bár kétségtelenül költséghatékony.

Strandra járni jó, kérem, ne hallgassatok anyámra, aki nagy melegben azt mondja, minek kínozni a gyereket ebben a hőségben, kissé hűvösebb esetén pedig aggódik, megfáznak szegények, ha kijönnek a vízből. Bár az egyórás csendes pihenőt az árnyékban érdemes betartani, ha egész napos strandolást tervezünk, nekünk eddig nem lett bajunk se a napon, se a vízben. Strandra fel, szerdán olcsóbb, azt még nem találták ki, hogy esőben még kevesebb pénzért is beengednek, pedig az is remek üzleti ötlet lenne. Bevállalós kamaszokból és egyetemistákból úgyis hiány volt aznap a Paskálon.

A budapesti strandok szerdai árairól itt lehet tájékozódni.

A Napi Gazdaság cikke pedig a budapesti strandok állapotáról ad jó összefoglalót.

 

Vakmacska