Eddigi szülői „pályafutásom” egyik legnehezebb feladata volt az iskolaválasztás. Nagyon sok mindent figyelembe kell/kellett venni, és persze kaptam mindenhonnan tanácsokat is. Mivel nagyvárosban élünk, iskola elég sok van, „csak” meg kellett találnunk a nekünk leginkább megfelelőt.

Az első szempont a választásnál az volt, hogy vagy a lakásunkhoz, vagy a munkahelyünkhöz közel legyen a suli. Figyelembe kellett venni Balázs személyiségét. Szorongós, teljesítménykényszerre hajlamos gyerek, a kudarcot pedig egyelőre elég rosszul tűri. A fejlesztő pedagógus és az óvónők is biztattak, hogy nem lesz semmi baj, de úgy döntöttünk, hogy „versenyistállóba” nem megy. Ismerve a gyerekemet, ha sok kudarc éri az elején, egy életre megutálja a tanulást, ezt pedig nem szeretnénk. Ráadásul, mivel idegen közegben eleinte nagyon félénk, mindenképpen kisebb létszámú, családiasabb iskolát kellett keresnünk. Szinte azonnal kiestek a listáról az egyházi iskolák is, túl nagy lenne a világnézeti különbség az iskola és az otthona között.

Sikerült nagyjából 3-4 iskolára szűkíteni a kört, amikor a véletlen a segítségünkre sietett. Kiderült ugyanis, hogy a nagycsaládosok egyesületének helyi elnöke (akit az egyesületből ismerünk) az egyik szóba jöhető iskola igazgatóhelyettese. Ezen felbuzdulva szeptemberben felhívtuk telefonon, és kértük, hogy megnézhessük az iskolát. Erre minden érdeklődőnek lehetősége van, akár így, egyénileg, akár az iskolai nyílt napon. Nagyjából október közepétől minden iskola tart nyílt napot és tájékoztatót a jövendő elsősök szüleinek. Szóval bementünk a suliba, végigjártuk, megtudtuk a legfontosabb információkat. Sikerült találkoznunk az egyik leendő tanító nénivel is, aki nagyon szimpatikus volt.

Tetszett, hogy csak két első osztály indul, szemben a másik környékbeli iskola öt osztályával. Ráadásul az iskolában tett séta során azt láttam, hogy az igazgatóhelyettes is a gyerekek jó részét név szerint ismeri, és viszonylag szoros kapcsolatot tartanak fenn a szülőkkel. Nekem ez utóbbi nagyon megnyugtató volt. Az óvodában természetes a napi kapcsolat az óvónőkkel, az iskolában ez nem így lesz, viszont fontosnak tartom, hogy minél gyakrabban értesüljek arról, hogy halad a gyerekem, és ne csak tőle tudjam, mi volt a suliban.

Decemberben a párom és Balázs közösen vettek részt a választott iskola nyílt napján. Ekkor beülhettek a két jövendő első osztály tanító nénijeinek óráira, megnézhették őket „akcióban”. A választott tanító nénik Balázsnak is szimpatikusak voltak, aminek nagyon örültünk. Nekem különösen két dolog tetszett bennük: egyikük korábban óvónő volt, a másiknak pedig fejlesztő pedagógus a másik végzettsége. Megtudtuk továbbá, hogy az iskola alapfokú művészetoktatási intézményként is működik. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az arra fogékony gyerekeknek van dráma- és szolfézs oktatás (nem kötelező), illetve 3-4 hangszerből (az igények felmérése után) az iskolába jön a zenetanár. Dolgozó szülőknek paradicsomi állapot. Van az iskolában floorball (ez gyakorlatilag a hoki „szárazföldi” megfelelője), illetve hordják a gyerekeket a közeli jégcsarnokba korcsolyázni, sőt, volt osztály, akik megszervezték maguknak az úszást is (a szülők és a tanárok váltva kísérték őket, uszoda szintén van a közelben). Nyelvoktatás második osztálytól van, fokozatosan emelkedő óraszámban, egyébként sima, „tagozatmentes” első osztályba fog járni a fiam.

Ilyen előzmények után adtuk be februárban a jelentkezésünket. Három iskolát kellett megjelölni, a lapot először az első helyen megjelölt iskola kapja meg, ha ide nem veszik fel, ők küldik tovább a második helyre. Március végén kaptuk meg a határozatot, miszerint Balázst felvették a választott iskolába, és április elején volt a beiratkozás.

A „nulladik” szülői értekezlet májusban volt, ekkor kaptuk kézhez a tankönyveken kívül beszerzendő holmik listáját. Ekkor hangzott el a tanítónők szájából az a gondolat, miszerint nekik nem elsőseik, hanem óvodásaik lesznek. Azt hiszem, jó kezekben lesz a gyerek.

drlucifer