Sophie Sholl

Sophie Sholl csupán 22 évet élt. Fiatalon találta szemben magát a háború borzalmaival, de fiatalon erősítette meg lelkét az Istenbe vetett hit. Alig lépett be a felnőttkorba, máris határozott, komoly állásfoglalást kellett hoznia. Ő és néhány barátja bátran megfogalmazták véleményüket a Németországot szakadékba sodró, kegyetlen náci ideológiával szemben, életük árán is. A Gestapo nem kegyelmezett a fiataloknak, de működésük nem tűnt a feledés homályába. Sophie és Hans Shollt és barátaikat hősként tisztelik hazájukban.

Sophia Magdalena Scholl 1921. május 9-én született a forchtenbergi polgármester, Robert Scholl lányaként. Hatan voltak testvérek, Sophie negyedikként jött a világra. A család 1930 nyarától 1932 tavaszáig Ludwigsburgban élt. Később Ulmba, majd Münchenbe költöztek. Sophie lutheránus nevelésben részesült, óvónőnek taníttatták. Münchenben csatlakozott a Bund Deutscher Mädelhez. A BDM a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt ifjúsági szervezetének, a Hitlerjugendnek tagszervezete volt, mely a 14-17 éves lányokat szervezte egységbe. 1936-tól a Hitlerjugend állami szervezet lett, elvárták, hogy minden hazaszerető, árja német fiatal a tagja legyen. Sophie kezdeti lelkesedését gyors kiábrándulás követte. 1937 után bátyjait és barátait üldözni kezdték az Ifjúsági Mozgalomban való szerepvállalásukért. Sophie családja nem szimpatizált a náci ideológiával, a lány Istenbe vetett hite az ellenállók tábora felé vezette. Szívesen rajzolt, festett, kapcsolatba került a „degenerált” művészekkel. (1937. július 19-én nyitotta meg a náci rezsim Münchenben a rezsimmel összeférhetetlen művészek, a „degenerált” művészetek tárlatát. A tárlat 1941-ig 12 német nagyvárosba jutott el,  a nácik 74 város 101 múzeumát tisztították meg körülbelül 1400 művész 21 ezer művétől. „Most megszabadulunk a kulturális bomlásunk utolsó elemeitől” – mondta Hitler a múzeummal kapcsolatban.)

Sophie 1940-ben érettségizett, majd óvónő lett Ulm-Söflingenben. Úgy gondolta, ezzel ki tudja váltani a fél év kötelező munkaszolgálatot. Sajnos ez nem sikerült, ezért Blumbergben bölcsődei nevelőként töltötte le a fél évet. A munkaszolgálatos hónapok katonai fegyelme Sophie-ban erősítette a náci rezsimmel szemben érzett ellenállást. 1942-ben jelentkezett a Müncheni Egyetemre, biológia-filozófia szakra. Mivel Sophie bátyja, Hans gyógyszerésznek tanult ugyanitt, bevezette húgát egy összeszokott baráti társaságba. A csapat együtt zenélt, filozofált, vitázott, kirándult a hegyekben vagy síelt. Az 1942-es évben Sophie -nak egy ulmi fémüzemben kellett háborús szolgálatot teljesíteni, s apját egy Hitlerre vonatkozó kritikus megjegyzése miatt bebörtönözték. Sophie barátaival sokat gondolkodott rajta, vajon hogyan kell viselkednie az individuumnak a diktatúrában. Egyre gyakrabban érezték: tenniük kellene a náci rezsim ellen. Németországban egyre több ember szeme nyílt ki Hitler politikájával kapcsolatban, de senki sem mert felszólalni ellene.

Fritz Hartnagelt, Sophie barátját 1942-ben a keleti frontra vezényelték. A lány Henry Newman bíboros szentbeszédeit ajándékozta neki útravalónak. A Newman könyveiben szereplő lelkiismereti teológia kedves témája volt Sophie-nak és barátjának. A tőle érkező hírek a zsidók tömeges kivégzéséről szinte sokkolták a lányt és a baráti körét. Mikor elolvasták Clemens August Graf von Galen, a Münster oroszlánjának is nevezett katolikus püspök rezsimellenes szentbeszédét, úgy döntöttek, megalapítják a Fehér Rózsa békés ellenállási mozgalmat. Tagjai Hans és Sophie Sholl, Willi Graf, Alexander Schmorell, Kurt Huber filozófia professzor, Willi Graf és Christoph Probst lettek. 1942 nyarán hat náciellenes, ellenállásra felszólító röplapot szerkesztettek. Mivel nőként nagyobb esélye volt rá, hogy a rendőrök nem állítják meg, a szállítással, jövés-menéssel járó feladatokat legtöbbször Sophie látta el. Más egyetemisták segítségével több városban, Berlinben, Stuttgartban, Kölnben, Chemnitzben, Hamburgban hirdették nézeteiket szórólapokon. A Gestapo gyorsan a nyomukba szegődött. 1943. február 18-án a Müncheni Egyetemen fogták el a lányt, a hatodik röplap terjesztése közben. Sophie egy bőröndben csempészett be 1700 szórólapot az egyetemre, a portás azonban jelentette a rendőrségnek. A Gestapo szinte azonnal letartóztatta a testvérpárt, majd Christoph Probst-ot. Három napig tartotta a kihallgatás, majd egy gyors kirakatperben elítélték őket. A tárgyalást a híresen vérszomjas berlini bíró, Roland Freisler vezette, aki ezúttal is halálos ítéletet hozott, hazaárulás vádjával. Sophie így szólt a bíró előtt: "Valakinek végül el kellett kezdenie. Amit mi leírtunk és kimondtunk, sokan mások is gondolják. Csak nekik nem volt bátorságuk kifejezni magukat úgy, mint nekünk."

1943. február 22-én Sophie -t, Hansot és Christoph -ot lefejezés általi halálta ítélték, pár órával később, délután ötkor végrehajtották az ítéletet. Sírjuk a müncheni Stadelheim börtön melletti Perlach temetőben található. A Gestapo tovább nyomozott a Fehér Rózsa további tagjai után. Alexander Schmorellt, Kurt Hubert és Willi Grafot megtalálták és halálra ítélték 1943. áprilisában, majd fél évvel később végrehajtották az ítéletet. 

Sophie és Hans halála után a hat röplap másolatát kicsempészték Németországból Skandinávián át Angliába. A szövetségesek milliószám sokszorosították és szórták szét az ország felett 1943 közepén, a Müncheni Diákok Manifesztuma címen. Fritz Hartnagel, Sophie barátja csak a lány halála után tért haza, később Sophie testvérét, Elizabethet vette feleségül. Sophie életéről több film készült, a Sophie Sholl/Az utolsó napok több díjjal is büszkélkedhet. A testvérpár nevét számos közintézmény, utca viseli, Sophie-ra nemzeti hősként tekintenek hazájában. A Sophie kivégzését végrehajtó Dr. Walter Roemer szerint a lány bátran lépett a guillotine elé. Utolsó mondata azt bizonyítja, nem veszítette el a hitét: "Die Sonne scheint noch" („A Nap még mindig süt.”)

Juditty

Traudl Junge

Akinek ismerősen cseng Traudl Junge neve, most bizonyára felszisszen, hogy mit is keres Hitler titkárnője egy posztban Sophie Scholl-lal. Ígérem, a poszt végére világos lesz, hogyan kapcsolódik egymáshoz kettejük sorsa. 

Gertraud Humps Münchenben született 1920. március 20-án. Édesanyja Hildegard Zottmann, egy tábornok lánya, aki rangján alul ment férjhez Max Humpshoz, Traudl és Inge nevű húga apjához. Max Humps – aki sörfőzőmesterként dolgozott és részt vett az 1923-as „sörpuccsban” – teljesen alkalmatlan volt a családapa szerepére, 1925-ben végleg elhagyta a családot. Ezt követően Maximilian Zottmann, Traudl nagyapja támogatta őket anyagilag, közös háztartásban éltek.

Iskolai tanulmányait Münchenben folytatta. 1933-tól táncot tanult Lola Fasbender tánciskolájában. Mind Traudl, mind Inge húga tehetségesnek bizonyult, mindketten úgy gondolták, a tánc lesz a hivatásuk. 1935-ben Traudl tagja lett a BDM (Bund Deutscher Mädel) nevű szervezetnek, 1938-tól pedig a BDM keretein belül a Glaube und Schönheitnak. A BDM  célja, hogy „lányainkat a nemzetiszocialista világnézet hithordozóinak neveljük.” Eme hangzatos kijelentés ellenére politikáról nem sok szó esett a szervezetben. Traudlnek kamaszként alig volt köze a politikához. A híreket alig-alig kísérte figyelemmel, nem tudta, és nem is igen akarta tudni, mi folyik Németországban. Minden szabadidejét a tánc töltötte ki, a napi eseményekkel nem sokat foglalkozott.

1936-ban a család anyagi helyzete miatt megszakította tanulmányait. Gyors- és gépírni tanult, majd a Rundschau Vorlag nevű újságnál lett először a szerkesztő asszisztense, majd helyettese.

1940-ben húga, Inge a Német Táncszínháznál kapott szerződést Berlinben. Ettől kezdve Traudl-t is egyetlen cél vezérelte: Berlinbe akart kerülni. 1941-ben záróvizsgázott a tánciskolában, majd benyújtotta a felmondását, ekkorra azonban életbe lépett a munkahely-korlátozás: nem tehette egyszerűen azt, amit akart, hanem az állam számára fontos munkát kellett vállalnia. Ennek jegyében a főnöke természetesen nem fogadta el a felmondását. Ő maga így fogalmaz: „Így kezdett gördülni a lavina, ami aztán 1945-ben, Berlinben majdnem maga alá temetett.”

Traudl minden áron Berlinbe akart jutni. A véletlen a segítségére sietett: Inge egyik táncos kolléganője rokonságban állt Albert Bormann-nal. Az ő segítségével került Traudl a Birodalmi Kancellária titkárnői közé, majd 1942. decemberétől Hitler titkárnője volt egészen a Führer öngyilkosságáig.

Traudl még 1947-ben papírra vetette a Hitler mellett eltöltött idő tapasztalatait. Emlékiratai alapján elmondható: a titkárnőknek Hitler mellett kevés munkájuk volt, Traudl legalábbis folyamatos unalomra panaszkodott. Fő feladatuk afféle társalkodónői munka volt: ők biztosították az étkezések alatt a Führer asztalánál a hölgytársaságot. A világ híreitől meglehetősen elzárva éltek, alig tudtak valamit a háború eseményeiről. „A színfalak mögött álltunk, és semmit sem tudtunk arról, mi játszódik le a színpadon.”

Magát Hitlert atyai barátnak tekintette, kifogástalan úriembernek írta le.

1943-ban feleségül ment Hans Hermann Junge SS tiszthez, de a házasság rövid életű volt: Junge 1944-ben elesett. Traudl a végsőkig Hitler mellett maradt, neki diktálta le a Führer politikai végrendeletét.

Hitler öngyilkosságát követően elmenekült a Führerbunkerból, de nem sikerült hazajutnia Münchenbe. Orosz fogságba esett, de még a „Nácitalanító Bizottság” is ártatlannak, „ifjú követőnek” minősítette. Ennek ellenére – fontos szemtanúként – sokszor kihallgatták mind az oroszok, mind az amerikaiak.

Végül 1947-ben jutott haza. Családja, barátai alig kérdeztek valamit a Berlinben történtekről, ha mégis szóba került, mindenkitől megkapta a „felmentést”: fiatal voltál, nem tudhattad.

Maga Traudl is így gondolkodott, egészen az 1960-as évekig, amikor is szembesülni kényszerült a múltjával: „Valószínűleg gyakran elmentem Sophie Scholl emléktáblája mellett… anélkül, hogy észrevettem volna. Egyik nap ráesett a pillantásom… A legmélyebben sokkolt. Sophie Scholl eredetileg szintén BDM-lány volt, nálam egy évvel fiatalabb, mégis felismerte, hogy mit kell tennie… Nyomban köddé vált minden mentségem.”

Egészen a haláláig bűntudat és depresszió kínozta: „…rájöttem, hogy a végső órámig kell birkóznom a bűnrészesség érzésével.”

1981-ig dolgozott újságíróként, magánélete azonban sikertelen volt. Vőlegénye Heinz Bald kivándorolt Amerikába, ahova végül nem ment utána. Később sem ment férjhez, gyermeke nem született. A családot a volt vőlegény húga és az ő családja jelentette neki.

Nem kívánt karriert építeni a múltjára, nem „haknizott” vele, de soha nem is titkolta azt. 2002-ben, Melissa Müller írónő unszolására, vele együttműködve adatta ki végül a naplóját, némileg kiegészítve azt. A könyv alapján dokumentumfilm készült (Az utolsó óráig), és ez lett az alapja A bukás – Hitler utolsó napjai című filmnek is. 2002. február 12-én halt meg, röviddel az emlékirataiból készült dokumentumfilm bemutatója után.

Dr. Lucifer

Forrás:

Traudl Junge-Melissa Müller: Az utolsó óráig

http://www.guardian.co.uk/books/2012/nov/09/world-at-war-taylor-downing-review

http://centrifuga.blog.hu/2013/02/22/vilag_tanitonoi_sophie_scholl

http://www.holocaustresearchproject.org/revolt/scholl.html

 

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?