Sokat gondolkodtam, hogy leírjam-e az én történetemet, de leírom, hátha könnyebb lesz. Férjemmel hat évvel ezelőtt jöttünk össze, és egy év után házasodtunk össze. Ez idő alatt volt két elhalt magzatom. Nagyon sok veszekedésünk volt, folyamatosan el akartam hagyni, mert nagyon anyás... Egyáltalán nem olyan volt később, mint akinek megismertem. De nem hagytam el, mert én nem ilyen ember vagyok, én inkább szenvedek és küzdök, hogy jobb legyen.
Azt tudni kell, hogy most 24 éves vagyok, a férjem pedig 33. 2014-ben megszületett a kislányunk. A terhességem úgy-ahogy problémamentes volt, kétszer voltam kórházban. Plusz ortopédiai gondom miatt császáros voltam. A kislányomat Dévény-tornára kellett vinni, plusz féléves kora óta ekcémás. De nagyon szépen fejlődik, nagyon okos, beszédes kislány. Egyszerűen imádom! Nagyon boldog vagyok, hogy ő lett nekem!
Szeptember óta bölcsis, én délelőttös műszakban dolgozom, a férjem pedig reggel 10-től este 10-11-ig, éjfélig. Szeretem a férjemet, viszont valami hiányzik. Talán a törődés, a szeretet, nem tudom... Ha rajta múlna, akkor mi már nem lennénk együtt…
Túl sokat fektetek ebbe a házasságba, és túl sok mindent feladtam úgy, hogy ennyi év után sincs hála benne. Csak az bosszant, hogy minden nagyon jó addig, amíg én csöndben vagyok, és nem szólok, hogy jó lenne, ha valamit tenne a cél érdekében, hogy fontosnak érezzem magam, vagy egyáltalán csak nőnek egy kicsit... Bárkinek bármit barmikor megtesz a férjem, de nekem semmit...
Tudom, hogy úgy hangzik, hogy sajnáltatom magam, csak senki nem érti meg...
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
