Ezen a héten nemcsak az indián nyárt ünnepeljük, most zajlik az Európai Mobilitási Hét, amelynek keretében Budapesten kívül is számos településen szerveznek autómentes-sportos-tájékoztatós programokat. Sőt, szombat-vasárnap a Kulturális Örökség Napjainak eseményei is várnak ránk országszerte. Ezeken kívül egy kedvezményes árú gyerekeknek szóló táncelőadást is a figyelmetekbe ajánlunk és eláruljuk, hogyan nyerhetnek a gyerekek vadiúj kerékpárt, miközben a közlekedésbiztonságról is tanulnak.
MVM Energiafutam
Az Európai Mobilitási Hét egyik budapesti csúcsrendezvénye az MVM Energiafutam, amit szombaton a Lánchíd pesti hídfőjénél, a Széchenyi téren rendeznek. Az idén ötödik alkalommal megrendezésre kerülő esemény az alternatív meghajtású járművek versenye és seregszemléje, célja, hogy bemutassa, a mérnökök találékonyságának köszönhetően már elérhető közelségbe került a fenntartható városi közlekedés. A látványos versenyek és bemutatók mellett ki lehet majd próbálni elektromos gyermek és felnőtt gokartokat és más alternatív meghajtású járműveket, de lesz gyermekfoglalkoztató sátor is.
XVII. Nagy Sportágválasztó
A Mobilitási Héten kerül megrendezésre a XVII. Nagy Sportágválasztó is. A Maglódi úti Merkapt sporttelep ilyenkor hatalmas méhkassá változik, amelynek minden egyes négyzetméterét sportoló gyerekek foglalják el. A tavaszi alkalom után most ősszel is száz sportág ingyenes kipróbálására nyílik lehetőség, közöttük olyanokra is, amelyekről nemhogy a gyerekek, de sok szülő sem hallott még, mint például a kifling, a lábtoll-labda, a sepaktakraw vagy a tamburello.
Rajzpályázat bicikliért a közlekedésbiztonság jegyében
És ha már úgyis a sportnál tartunk, hadd hívjuk fel a figyelmeteket egy remek kezdeményezésre, amellyel még kerékpárt is nyerhetnek a gyerekek. A KöBE a biztosítási szolgáltatások nyújtása mellett a közlekedésbiztonság ügyében is fontos szerepet vállal. Ezt szem előtt tartva hirdették meg idén az óvodásokat és kisiskolásokat célzó rajzpályázatukat „Így közlekedünk az ovival/sulival!” címmel. Az október 6-ig beérkező, legszebb, legkreatívabb rajzot beküldő ovis és sulis nyereménye egy-egy kerékpár, de sok más értékes, közlekedésbiztonsággal kapcsolatos ajándék vár még gazdára. További részletek ezen a linken.
Kulturális Örökség Napja a Jókai-kertben
A Kulturális Örökség Napjain ebben az évben is színes programokkal várják a családokat az ország számos pontján és természetesen a fővárosban is. A Jókai-kertben a Duna-Ipoly Nemzeti Park, a Magyar Madártani Intézet és a Petőfi Irodalmi Múzeum közös szervezésében tartanak családi napot. A gyerekek izgalmas vetélkedőkre, játszóházra, természetismereti programokra számíthatnak, a felnőtteket többek között irodalomtörténeti sétákkal örvendeztetik meg.
A Kulturális Örökség Napjainak rendezvényei az egész országban várnak, vidéken és Pesten lehet elzárt vagy máskor is látható, de "hétköznapi" arcukat mutató intézményekkel van köztük múzeum, iroda, levéltár, hivatal és városháza, vagy akár állatmenhely, iskola. Különleges japánkert vár a főváros egyik iskolájában is, de ilyenkor látogatható a Magyar Nemzeti Bank (legalábbis eddig látogatható volt), nosztalgiajáratokkal várja utasait a BKV, de nyitva lesz a Budafoki Kocsiszín és a Deák téri Földalatti Vasúti Múzeum és a szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum, különleges programokkal. Lezárják az Andrássy utat a forgalom előtt, hogy akadálytalanul vehessen mindenki részt az ott szervezett programokon, aki pedig a lovakat szereti, a Hősök Terén a Nemzeti Vágtára is kilátogathat.
Újdonsággal készül e hétvégén a Mezőgazdasági Múzeum is - A Titokzatos szavanna – Gyere el a bűvös talizmánodért! kiállítás és óriástársasjáték 2015. szeptember 19-től november 1-jéig látogatható a Vajdahunyadvárban, a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban. A 700 négyzetméteren elterülő, látványos kiállítás és óriásjáték igazi családi program, mely rengeteg felfedeznivalóval és ajándékkal várja a látogatókat. A képzeletbeli utazáson, a szavanna úttalan útjait járva a látogatók izgalmas rejtvények és fejtörő feladatok segítségével, apró darabonként rakhatják össze a szerencsehozó talizmánt, hogy a kaland végén ennek fejében kiérdemelhessék a felfedezőknek járó jutalmat.
Mesés táncelőadás 50 százalék kedvezménnyel
Ezen a hétvégén a Nemzeti Táncszínház a Müpában tűzi műsorra a Jókai Mór műve alapján létrehozott Szaffi című gyermekeknek szóló táncelőadást. A kincskeresésről és az igazi kincs megtalálásáról szóló „szertelen mesét” most új megközelítésben, a tánc közvetítésével élheti át felnőtt-gyerek. A most szombat délelőtti és délutáni előadásra 50 százalékos kedvezménnyel váltható jegyek gyors ütemben fogynak, így ha szeretnétek ti is a nézőtéren ülni, ne késlekedjetek a jegyváltással!
Vidéken se unalmas az élet a hétvégén, hiába ígérik a lehűlést - Debrecenben például a ZAMAT fesztivált rendezik (hahó, Zamat, van hozzá közöd?:) ). Idén szeptember 18-20. között kóstolhatják végig az érdeklődők Debrecen legismertebb éttermeinek gasztronómiai különlegességeit és az ország legízletesebb pálinkáit. Gyenesdiáson Burgonya Napot rendeznek 19-én, Gödöllőn pedig vadásznapot, a hollókői várban pedig GasztroVár várja a látogatókat. Dunaharasztiban kissé a nagy meleget ellensúlyozandó szánhúzókutya-találkozót (!!!) rendeznek, Szigetmonostoron pedig a Piros Lábos Fesztivál várja az enni-kirándulni vágyókat. Zebegényben Sárkányfesztivál lesz (nem, nem morcos nők lesznek ott, a helyszínt hívják Sárkánydombnak), Kecskemét pedig KOCKAFESZT-tel kedveskedik a Lego rajongóknak. De ünneplik még e hétvégén a kalocsai paprikát, Martonvásáron pedig az állatokat egy Állati Jó Nap keretében. Szegeden Bor térré változik a Dóm tér (ez inkább felnőttprogramnak hangzik), a negyedik Színházak éjszakáján pedig a résztvevő teátrumok idei új bemutatóikra szeretnék felhívni a figyelmet, emellett a kulisszák mögé is betekinthetnek a látogatók.
Szélforgó/Vakmacska
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?