Jelenleg így néz ki a nappalink - jó, mi? Kicsit kibillentem a Zen-ből, amikor a generálosunk kijelentette, hogy most úgy másfél hétig másik munkával fognak foglalkozni, mert az sürgős lett. Ahajjjó. Úgyhogy július elejére - amikorra már szerettük volna, ha legalább pakolható az egyik szoba, és nem anyáméknál kell parkoltatnunk az összes holminkat - örülünk, ha a padlószigetelés utolsó rétegét lerakják, és két hétre rá (ennyi idő alatt szárad meg egészen biztosan) felpörgethetjük az eseményeket. Nagyon nem aggódunk, mert szeptemberre mindenképp be tudunk költözni, de jó lenne azért egy hónapig szokni a környezetet szülés előtt. Na meg az augusztusomat úgy tervez(t)em, hogy bútorokat fogok gyártani, és ezt jó lenne helyben megtenni.

Amúgy megint költözünk. Sógorék július elsejétől kiadják a házukat, és júni 14-étől festenek, így amint lehet, menjünk. Szerencsénkre több családtag jelezte, hogy szívesen fogadna, végül is anyósnál fogunk lakni. Nem vagyok boldog. Elég sok tényezőt figyelembe vettünk, végül is a Férj kényelmi szempontjai döntöttek. Úgyhogy kezdetét veszi úgy egy-másfél havi nemvagyokotthonsoha időszak. Tudom, hogy eddig sem vittem túlzásba a kommentelést, de – mobilnet híján – valószínűleg ezután még kevésbé lesz lehetőségem bármilyen személyes reakcióra. Az előző posztomnál is volt az első 30 közt (amiket még sikerült elolvasnom) nem kevés, amire lényeges lett volna válaszolnom, de este 10 után jutok el oda, hogy a gyerek tisztán, jóllakottan durmol, Férj megbeszélgetve, telefonok-e-mailek letudva, másnapi teendők fejben összerendezve, az életterünk sem néz ki putrinak, és pár mondatot váltottam Viberen/Facebookon valamelyik barátnőmmel. A jóga, a becsületes meditáció, és egy normális bejegyzés megszerkesztése a blogomon kósza álom csupán. Úgyhogy inkább alszom.

A helyzetet nem könnyíti az sem, hogy Borka még mindig nincs egészségileg azon a csúcson, amit így nyáron lehetne várni egy gyümölcsöt két pofára zabáló másfél évestől. Legutóbb a háromnapos láz döntötte le, ami ugyan nem veszélyes, de egy első gyermekes anyukának az egyéb tüneteket nem produkáló éjszakai 40 fok körüli láz igen ijesztő tud lenni. Úgyhogy most – hiába nem vagyok az az étrendkiegészítő-párti – berendeltem elég húzós összegekért mindenféle gyerekturbózót, hátha mégis itt a bibi. Ha meg nem, akkor legalább ezt is megpróbáltam.

*Mindennapi problémákon való nyöszörgés OFF*

Pocak. Mert van. És nő. És csodálatos.

Egyik csütörtöki nap rettenetesen túlhajszoltam magam, és megfogadtam, hogy kicsit lelassítok. Ennek örömére másnap hátikölökkel átmentem Veresre, tökéletesen rumlimentessé alakítottam a kertünkből úgy 30 négyzetmétert, és kiástam pár szőlőtövet. Ez utóbbinál sikerült beleakadnom egy makacsabb gyökérbe az ásómmal, és belenyilallt a méhszájamba. Kicsit később pisilésnél észleltem egy kis takonyszerű váladékot, ezért befejeztem minden munkatevékenységet, és rákoncentráltam, hogy az aggódástól nem lesz kisebb a baj. Következő alkalommal anyu is lejött segíteni, aki nem hogy ásni nem engedett, de a létrára lombot vágni sem hagyott felmászni. Ennek tetejébe pedig hiába rumliztam ki ezt a részt, Borka mindenhol játszik, csak ott nem.

Szerencsére egyáltalán semmi problémát nem okozott a fenti baleset, erről két nap múlva meggyőződhettem a nőgyógyásznál. Két hónap rossz időpontra odamenés, és más program miatt időpontkavarás után csak sikerült eljutnom a rendelésre, hogy megállapítsa a Doktorúr, hogy mintavárandós vagyok: vajpuha méh, zárt méhszáj, jó hangulat, tökéletes vérnyomás (ehhez mondjuk rá kellett segítenem egy kávéval előtte), váladékmentesség, dörömbölő magzati szívhang. Azt is kitapintotta, hogy alul van a kis fejecske, de ez persze így a 24-25. héten nem szentírás.

Jeleztem neki a problémámat, miszerint a vénuszdombomon és a nagyajkam belsején visszérgyulladás van (pont előző nap kereszteltem el az alsó felemet Quasimodo-nak, mert csak a bal oldalon van bedagadva, de ott nagyon csúnyán), felírt egy tablettát, de hozzátette: ez ilyen a várandósság alatt, majd elmúlik. Ezt én is így gondolom, de inkább kérdeztem, minthogy baj legyen. A combomon lévő vastag ér maximum meggátol abban, hogy a nyáron térd fölött érő szoknyát vegyek fel, de fogalmam nem volt, hogy igényel-e bármi kezelést az intim részeken elhelyezkedő gyulladás. Végül ezzel a mondattal búcsúzott: Csak így tovább, legyen jó kislány! Bírom a hapsit.

A szomszéd szobában székelő védőnőtől kaptam egy csomag beutalót és receptet. Vércsoport, vércukor, terhelés, ultrahang, vas, magnézium... Mindent végigkérdeztem, hogy pontosan mit szűr, mi a jelentősége a várandósságom jelenlegi szakaszában, és a vizsgálat/tabletta beszedésének hiánya milyen további problémát vethet fel. A vércsoport tesztre és az ultrahangra azt mondta, hogy csak a protokoll miatt utal be, amúgy jelenleg nem létszükség, és az étrend-kiegészítőket is csak szokták, és kész. Felhívta a figyelmemet, hogy ha majd megyek a terhelésre, előtte 3-4 napig diétázzak rá, mert szerinte sokkal több pozitív eredmény jön ki, mint amennyien valóban cukorbetegségben szenvednek a terhességük alatt. És lelkemre kötötte, hogy nem hagyom el a rendelőintézetet abban a két órában, amikor a glükózos csapolásra várok, mert a legtöbb kismama rosszul lesz. Bólogattam.

Másnap felhívtam a bábám, és végigkérdeztem tőle is mindent. Ismét megbeszéltük, hogy ebben a formában a vércukor terheléses vizsgálat nem életszerű, és csak felesleges kínlódás. Az ellenanyag-szűrés a 36-37. héten elvégezve tökéletesen elég, bár az a tapasztalata, hogy bármilyen eredménnyel inkább a szülés utáni Anti-D-t szokták választani az anyukák, mint a vérvételre kórházba menést. Az ultrahang pedig szintén a várandósság végén lesz fontos, hogy a szülés előtt legyen egy kép a baba helyzetéről, esetleges bármilyen veszélyeztető tényezőről. Ráadásul pont most megyünk majd mozizni, ha valami eltérés lenne, azt ott is látják. Adott kölcsön egy házi vércukorszint-mérőt, és megkért, hogy itthon végezzek terhelést: mérjek egyet éhgyomorra, reggeli után egy órával, majd két órával. Fontosnak tartja, hogy ha valaki valóban cukros, az kezelve legyen (ha nem súlyos, akkor akár csak diétával), de ezzel a módszerrel egyszerűbben és ésszerűbben meg lehet állapítani ezt az állapotot, mint a kórházi hercehurcával. Aztán, ha határértékes leszek, úgyis megcsináltatom az ottanit is.

Végre eljutottunk az információs hetet megelőző információs estre. Már úgy izgulok! A témák miatt is, de mivel Borka is velem lesz, kérdéses a részvételem hatékonysága. Megnyugtat, hogy ha az ehaviban nem tudok mindent végighallgatni, akkor majd júliusban, jó esetben még szeptemberben is lesz lehetőségem a pótlásra. Lesz szó a gondoskodás bábai modelljéről, a lelki felkészülésről, magáról a szülésről, a gyermekágyas időszakról, a szoptatásról, a hordozásról... Ezek általánosan felmerülő témák egy szülésfelkészítőn, viszont ritka az olyan hely, ahol mindezeket bábák, dúlák, mentálhigiénés szakemberek adják elő. És ez tetszik. A szervező felhívta a résztvevők figyelmét arra, hogy ez az előadás-sorozat nem az otthoni szülésre készít fel, és nem kötelez senkit semmire.

A választott bábánk tartotta az esti beszélgetést, és nagyon jó volt végre újra látni (előzőleg a 12. héten az első találkozásunknál beszéltünk személyesen)! Telefonon többször felkerestem, de azért az ember lénye mégis személyesen az igazi. Ketteske egész idő alatt fel volt pörögve: bokszolta a méhszájamat, sarokkal (gondolom...) dörömbölt a pocakom felső részén, és két órán keresztül szinte meg sem állt. Most láttam először (nem csak vele, de összesen) hullámozni a hasam ruhán keresztül. Vigyorogtam, mint a tejbetök.

Mint lényegi előrelépés az áldott állapotomban, kicsit a jelenlegi életünk áttekintésére sarkallt ez az esemény. Be kellett látnom, hogy a közeljövőben nem lesz nyugodtabb a helyzet, és ebből a ritmusból kell kihoznom a legjobbat. Nem várhatok, hogy majd egyszer csak leáll a pörgés, elül a por, én meg kisimult arccal lebegek a harmadik harmadban, amikor majd lesz időm mindent elintézni, mert a házunk magától épül, és senki sem betegszik meg. Első lépésként felhívtam a dúlánkat, hogy ha még nincs teljesen betáblázva, akkor szeretnénk meghívni szeptember második felére egy jó kis ereszdelahajamat-ra. Aztán ráálltam a „ha lányunk lesz, legyen a második neve Róza” -projektre, amibe többedszer is belebuktam (ám lelkesít a tudat, hogy először a Bíborkát sem támogatta a másik felem). És minden agyilag tétlen percemben (amiből nincs sok, mert állandóan pörgök, hogy mitmikorhovahogymiért?) a pocakomra teszem a kezem, és szépekre gondolok. Minden nehézséget igyekszem úgy felfogni, hogy edzés a kétgyermekes anyaságra, és biztatom magam, hogy akkor sem lesz semmi könnyebb, úgyhogy Keep calm and carry on!

Bojszy

 

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?