15. rész
Hétfő reggel 6 körül ébredtünk Petya mocorgására – pedig volt távolság bőven a Mama szobája és a miénk között. Szerencsére jól telt az éjszaka, újult erővel láttunk neki a napnak. A tegnapból kiindulva, hasonlóan terveztük a mait is. Ébredés, reggeli, öltözés, rendrakás, utána kis tanulás, majd Apáék el síelni, mi pedig háromnegyed 10-ig két gyerekkel múlatjuk az időt. Tízórai után irány a játszótér! Minden ment, mint a karikacsapás. Petya két kesztyűt kapott, hogy ne fázzon a keze – alulra került egy egyujjas vékony, kötött kesztyű, ennek a tetejére pedig a nemátázós. A hátizsákba bekerült egy kis pléd is, amit a feneke alá tettünk, hogy ne érje annyira a hideg. Most már vittük a szánkót is, így még tovább tartott a lecuccolás és az eljutás is a játszóra. Hogy miért? Amint Petya meglátta a szánkót, máris bele akart ülni, alig bírta kivárni, hogy leérjünk a ház elé vele. Abban a pillanatban belecsücsült, hogy akkor indulhatunk!
Kellett keresnünk egy havas útvonalat, és azon át közelítettük meg a kedvenc helyünket. A játékok még mindig nagyon tetszettek mindkettőjüknek. A játszótér a sífelvonó alatti részen helyezkedett el, mellette volt egy lejtős rész, hogy a síelők le tudjanak csúszni a szállásig. Abszolút nem meredek, így a későbbiekben ezt használtuk szánkódombnak. Petyát felhúztuk a domb közepéig, és onnan elindítottuk lefele. Nagyon virult a feje, jól érezte magát így. Nekünk meg volt egy kiadós testedzés! Egyszer a Mama, egyszer én küzdöttem fel a szánkóval együtt Petyát.
Amikor meguntuk, kitaláltuk, hogy elsétálunk a felvonó felé és megnézzük a síelőket. Annának nem nagyon tetszett, hogy sétálnia kell, Petya meg ülhet a szánkóban, így néha helyet cseréltek. Volt ugyan két szánkónk, de csak egyet hoztunk magunkkal, maradt ez a megoldás. Plusz Petyát is mozgatni kellett egy kicsit, mert abban nem igazán fáradt el, hogy hol a repülőben, hol a vonatban, hol a szánkóban üldögélt. Séta után visszatértünk a játszótérre még egy kicsit. Az előző nap tapasztalatait felhasználva már egyedül mentem bagettért. Addig Mama elvolt Annával és Petyával. Vásárlásból jövet, összeszedtük a holmijainkat és hazamentünk az ebédet összekészíteni. Nem sokkal utánunk Apáék is megjöttek. Mikor mindenki jóllakott, elpakoltunk és kezdődhetett a szieszta. Mára már Petya is kidőlt és aludt 1,5 órát. A többiek se sokkal többet, mert a hangoskodására felébredtek.
Uzsonna után megbeszéltük Mamával, hogy leautóznánk a Völgybe a barátainkkal. Ő vigyázott a gyerekekre, mi pedig csavarogtunk egy kicsit. Vettünk még pár db jó, büdös sajtot és vizet. Ja, igen, a csapi víz ivása nem javasolt – mi már tapasztaltuk is „kártékony” hatását, mikor többünkre kevésnek bizonyult az az egy vécé, ami az akkori apartmanunkban volt. A büdös sajtot több szatyorba csomagolva, szobahőmérsékleten (idén a hűtő tetején) érleltük pár napig és csak utána habzsoltuk be. Addigra kicsit folyós lett a közepe és még rettentőbb a szaga, de egyszerűen nagyon finom! Előfordult párszor, hogy a hűtő mellett közlekedve kezdtem el tanakodni – Lehet, hogy Petya bekakilt? Aztán elindultam a szaganyag forrásának irányába és kiderült – Á dehogy, ez csak a sajtoktól van! Visszakanyarodva, nem sokáig voltunk el, de besötétedett, mire hazaértünk. Azért még kimentünk egy kicsit szánkózni, majd 7 óra körül elindultunk a szállásunk irányába. Kezdődött az esti program! Vacsoráztatás, fürdetés, altatási műsor. Közben átjöttek a barátaink, akikkel megittunk egy üveg finom, száraz vörösbort (persze, hogy magyart! Otthonról hoztuk!). Addig Mama intézte Petyát, Anna és Ádám pedig kártyáztak a szobájukban. Amikor elmentek a vendégeink, lefektettük a még ébren lévőket, elpakoltunk és mi is vízszintesbe raktuk magunkat.
Kedden is Petya szolgáltatta a hajnali ébresztőt – nehogy már túlaludjuk magunkat! Az éjszaka relatíve „nyugodtan” telt, leszámítva a „kedves szomszédok” éjfélig tartó bulizásával járó hangoskodást. A reggel hasonlóképpen indult, mint az előzőek. A délelőtti kimenetelünk elég rövidre sikeredett, mert csúnyán beborult az ég és elkezdett esni. Amikor lementünk a játszótérre, még egész tűrhető volt az idő, de később már éreztük, hogy csepereg az eső. Igyekeztünk hazafele, hogy csak kicsit ázzunk meg. Pár percre rá, Apáék is befutottak – Esőben nem jó síelni! felkiáltással. Megebédeltünk és mindenki elvonult a helyére pihizni. Úgy tűnt, hogy már nem esik, így Apa a barátaival kitalálta, hogy elmennek kabinos felvonóval a „legmagasabb” pontra (3300 m) és viszik Ica mamát is magukkal. No problem! Előző nap mi kaptunk kimenőt, ma a Mama! Én maradtam a gyerekekkel, ők pedig útra keltek.
Egész jót aludtunk mindannyian. Ébredés után uzsonna, majd egy kis bohóckodás. Próbáltunk memóriakártyával játszani, de Petya mellett nem volt túl egyszerű a dolog, így le is mondtunk róla. Jöhetett a B terv, a mondókázás! Petyával szoktam ilyet játszani, hogy adott mondókára, lovagolunk vagy tapsolunk vagy leesünk a lóról… Mondanom se kell, hogy ilyenkor jön az „Engem is anya! Nekem is!” A tesók még úgy-ahogy kivárják a sorukat, na de Petya! Mi az, hogy az ő játékát a tesók is akarják? És hogy anya meg is teszi? És mikor jövök én? Ja, igen, ő akkor jött, amikor lelökdöste a tesókat a lábamról és felmászott rá! Szerencsére mire mindenki sorra került és az összes variációt végigcsináltuk, Apáék is megjöttek.
Nem voltak nagyon feldobva! Mire odasétáltak a felvonóhoz, megint szemerkélni kezdett és beborult az ég! Ha már ott voltak, akkor felmentek, de a felhőktől nem sok mindent láttak. Mondjuk Mamának így is nagyon tetszett a túra! Megkérdeztem a férjemet, hogy nem kellett várni a Mamára, bírta a tempót? Nevetve közölte, hogy kis híján a Mama várt rájuk, alig tudták tartani vele az ütemet! Én is szeretnék ilyen lenni, ennyi idős koromra! Délután Anna elment barátnőzni, miután Judit gyerekmegőrzőt alakított ki maguknál. A lányok jól érezték magukat együtt – 5,6, és 8 évesek. Rajzoltak, színeztek, zenét hallgattak… Szegény Ádám mondta is, hogy Anya, miért nincsenek nektek fiús barátaitok? Igazság szerint vannak, de nem jöttek velünk, bár a többi fiú a baráti körből fiatalabb Ádámnál, de nem szokta zavarni őt a dolog! Miután sikerült hazakönyörögni a kisasszonyt, kezdetét vette az esti processz. Vacsora, fürdés, ágyba szállingózás. Persze azért az Apával bohóckodás most se maradhatott ki a repertoárból! Igyekeztünk mi is kihasználni a korán fekvést, így 9-fél10 fele mindannyian elaludtunk.
Az éjszaka jól telt, így a reggel fél 6-os ébresztő sem esett „annyira” rosszul. A szerda reggeli, ilyenkor szokásos projekt ment a maga útján. Annyi változás történt, hogy az időjárás nem volt túl kegyes hozzánk – rendesen esett az eső, grrr!, így „beszorultunk” az apartmanba. Apa megnyerte a lehetőséget, hogy Ica mamával karöltve Petyázzon és Annázzon, én pedig nagyobb léptékben kezdtem el a tanulást Ádámmal – képzelhetitek, mennyire örült neki! A leckének meg kellett lennie; ezzel a feltétellel kapta Ádám a kimenőt a suliból. Még jó, hogy rendesen el voltunk látva tabletekkel, mert így minden nap meg tudtuk nézni a tanító néni emailjeit, amikkel folyamatosan bővítette az amúgy sem csekély méretű feladatsorokat. Igazság szerint az írás ment a legnehezebben és persze a leglassabban is, ezért igyekeztem minél előbb túl lenni rajta; a többivel nem volt gondunk. Sőt! Hétfőn, amíg kimenőn voltunk Apával, Ica mama megtanultatta Ádámmal a verset is, amelyiket kiválasztottunk. Nekem nagyon tetszett! Mindenki maga dönthette el, mivel készül, így hasznos és jó barátom, Gugli segítségével mazsoláztam a lehetőségek közül. Némelyik, amit ajánlott elsősöknek versmondásra, olyan hosszúnak, nehezen érthetőnek és elmondhatónak is tűnt. A miénk rövid volt (3 versszakos), dallamos, kicsit eszperanto és vicces, ja és békás!
Délben ebéd, utána alvás - még Apa is velünk pihizett. Miután felkeltünk, jöhetett az uzsonna! Délutánra elállt az eső, így Apa úgy döntött, ma engem sétáltat meg és visz el a felvonóhoz. Ica mamával megbeszéltük, hogy vigyázzon a gyerekekre és útra keltünk. A párom unokatesójának apukája jött még el velünk. Szép idő volt, sütött a nap, fújtattunk is rendesen mire odaértünk. Jó félóra sétára volt a kabinos felvonó, ami felvitt egy pontig, de onnan még eggyel kellett menni a csúcsra. Szerencsések voltunk, csodálatos volt a kilátás. Még egy hangyánál is kisebbnek tűntek az alattunk lévő fák, épületek, utak… Kigyönyörködtük magunkat, készítettünk pár fotót és visszaindultunk. Mikor hazaértünk, összeszedelődzködtünk és kimentünk a játszótérre. Szóltunk a többieknek is, hogy csatlakozzanak, így ismét egy igen jót szánkóztak a gyerekek. Besötétedett, mire elindultunk hazafele. Elkészítettük mindenki vacsoráját, amit jóízűen be is habzsoltak, majd fürdés, pizsi, esti móka Apával és fekvés!
Csütörtök reggelre esett egy kis hó. Be volt borulva, de egész tűrhető volt az idő. A délelőtt a szokott módon telt. Volt benne kajálás, tanulás, síelésre, illetve játszótérre kimenetel. A puha hó Annának nagyon tetszett. Ebbe már lehetett igazi hóangyalkákat gyártani és születtek is bőszen. Petya változatlanul élvezte a vonatot meg a repülőt, ja és persze a szánkózást is, bár most egy kicsit kevésbé csúszott – tapadt a friss havon. Elkészültek az első hóembereink is, jó volt kint lenni. Egyedül elmentem a kisboltba, vettem pár cuccot, mert megbeszéltük, hogy este, a barátokkal együtt, nálunk sajtozunk. Ebédidőre Apáékat is hazahozta a pocakjuk.
Miután jóllaktunk, bevágtunk mindenkit a helyére és élveztük a pihenőt! Az ébredés utáni nyimnyámevés után, Annát elvittük barátnőzni, Ádámnak elindítottunk egy mesét, Petyát pedig odaadtuk levegőztetésre Ica mamának. Szinte fájt a csend, olyan rég nem hallottunk ilyet. Mondjuk Ádám mindig előkerült valamivel – Megállt a mese! Szakadozik a kép! Nem jó a hang!... Azért sikerült egy kis rendet csinálni, és elkezdeni a sajtozásra rákészülést. Kenyeret szeltünk, hagymát pucoltunk, olívabogyót tettünk ki. A párom hozott otthonról, a disznóvágáson készült kolbászból és szalonnából – ez is kikerült az asztalra. Mivel jó sokan voltunk, szalvétát használtunk tányérként és előre szóltunk, hogy hozzanak poharakat, a belevalót mi adtuk.
Mindig megfogadjuk, hogy francia bort soha többet, de azért most is tettünk egy kísérletet arra, hátha jó lesz. Nekem van némi francia tudásom, de a borosüvegeiken eligazodni… Megpróbáltam ár alapján választani egyet, de tudtuk, hogy van még pár, finom magyar borunk is, vész esetére. Este 7 körül össze is jött a kis csapat. Mondtuk, hogy ez csak kóstoló, ne valami nagy dologra számítsanak, de sikeresen jól belakott mindenki a finomságokból. Még a francia bor is egész jó volt, bár azért leöblítettük egy kis hazaival! Dumáltunk, hülyéskedtünk egy jót, majd szépen lassan mindenki elköszönt. Egy kicsit csúsztunk csak meg az idővel. Vacsora a gyerekeknek – aki még kért!, fürdés, pizsi, lerövidített esti hancúr Apával, majd mindenki a helyére! Kellemes hangulatban, kicsit becsiccsentve eldőltünk az ágyon és úgy is maradtunk!
Pankuci
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
