Inez arról elmélkedik a mai dilemmaposztban, hogy rosszul teszi-e, hogy a nagyobbik gyermekét nem viszi haza ebéd után az óvodából, miközben ő otthon van a kicsivel.
Szaranya vagyok-e, ha a 3 éves gyerekemet az oviban altatom, pedig megtehetném, hogy elhozom ebéd után? Lehet, hogy mások szemében ez álproblémának tűnik, de a környékbeli anyukák megdöbbentek ezen tervemen. Még nyáron beszélgettünk erről. Én mondtam ugyan, hogy ez csak egy elképzelés részemről, rugalmasan állok hozzá, mert most még megtehetem.
A nagyobbik lányom nemrég múlt 3 éves, így szeptemberben elkezdte az ovit. A körzetiből „természetesen” elutasították a kicsi miatt, de egy másikba – némi ismeretséget is bevetve – sikerült bejuttatni őt. Itt nincs mini csoport, mint sok más környékbeli oviban, ezért a legtöbb gyerek majd’ egy évvel idősebb nála, konkrétan ő a legkisebb. Sokan jöttek bölcsiből, nálunk ilyen előzmények nem voltak. Ugyanakkor nagyon barátságos, nyitott gyerek. Hihetetlenül cserfes, bármelyik járókelőt képes leszólítani. Bár a nagyszülők messze laknak, ezért nincs napi kapcsolat, de idén nyáron eltöltött mindkettőnél egy-egy hetet gond nélkül. Ezek alapján azt gondoltam, hogy nagy zűrök nem lesznek az oviban. Na és a lényeg: annyira várta már, hogy naptárt kellett rajzolnom neki a hűtőre, ott húzgálta ki minden este a hátralévő napokat.
A helyszínt ismerte már, mert nyáron be lehetett járni játszani az udvarra, ezt nagyon jó ötletnek tartom. És az óvó néniket is, mert a családlátogatás bő fél órája alatt annyira összebarátkozott velük, hogy az ölükbe ült, puszikat osztogatott és kicsit túlpörögve szerepelt ezerrel.
Eljött az a bizonyos hétfő, és Verkát egy nyugtalan éjszaka után elvittem oviba. Ott szépen megreggelizett, majd elindult felfedezni a játékokat. Velem nem igazán foglalkozott, csak néha szaladt oda megmutatni, hogy mit rajzolt. Amikor kimentek az udvarra, akkor én elbúcsúztam tőle, ebéd előtt mentem vissza érte, vidáman homokozott az óvó nénivel és három másik gyerekkel. Másnap már csak ebéd után mentem érte, állítólag szépen megevett mindent. És kérdezte, hogy ő miért nem alhat ott. Megígértem, hogy másnapra beviszem az ágyneműjét és hajrá. Szerdán tényleg ott „aludt”, vagyis inkább csukott szemmel feküdte végig az alvásidőt, de nekem büszkén mesélte, hogy az oviban délialvásozott. Csütörtökön és pénteken már rendesen aludt, még az alvótársát is elfelejtette elkérni a dadustól. Pénteken volt egy kis sírás, hiányolt engem, de az óvó néni könnyen megnyugtatta. Itt jegyezném meg, hogy maximálisan megbízom az óvó nénikben. Kedvesek, tapasztaltak, empatikusak gyerekkel és szülővel egyaránt. Ez engem nagyon megnyugtat.
Szóval ha megyek érte, akkor egy kiegyensúlyozott, vidám gyereket találok a kisasztal mellett ücsörögve, aki épp a repetát majszolja. Egyszer sem hangzott el a „nem akarok oviba menni”. Ha viszont hazahoznám ebéd után, akkor itthon már nem aludna (kb. augusztus óta már csak énekelget az ágyában és kijárkál pisilni), estére meg hullafáradt és hisztis lenne. És a kicsi sem akkor aludna, amikor a kialakult napirendje szerint jólesik neki.
Tudom, hogy lehet még visszaesés az oviba járással kapcsolatban, de az természetes, a gyerekek nagy részénél előfordul betegség, szünet, hétvége után vagy csak úgy. És tudom, ne hallgassak az okosokra, mert minden gyerek más. Csak az gondolkodtatott el, hogy az óvónők két másik csoporttárs anyukájának azt javasolták, hogy pár hónapig még vigye haza ebéd után a gyereket. Én inkább azt tervezem, hogy ha majd rendesen beszokott és rutinná vált az ovi, akkor péntekenként nem viszem, hadd pihenjen otthon és legyen együtt a tesójával. Mit gondoltok? Megtarthatom a gyerekeimet vagy keressek nekik nevelőszülőket?
Inez
