Tudom, nem leszek népszerű, de nem érdekel. Elegem van, úgy érzem, nem bírom tovább. Kicsúsztak a dolgok a kezemből. Az irányítás. Csak történnek a dolgok, én meg a fejemet kapkodom: mi folyik itt?
Van egy tizenöt éves lányom. Gimibe jár. Jó volt a kapcsolatom vele, nem is tudom az idejét, hogy mikor változtak meg a dolgok. Igyekeztem partnerként kezelni őt, bevontam döntésekbe, sokat voltunk együtt (egyke gyerek). Aztán lett egy barátnője, sülve-főve együtt vannak, mintha ikrek lennének. (Ezzel nincs semmi bajom, örülök, hogy ilyen jó barátnőt talált.) Néhány hónapja vettem észre, hogy már nem olyan a kapcsolatunk, mint régen.
Eleinte csak visszadumált, flegma volt, majd számonkért, ellustult. Semmit nem segít itthon, de elvárásai vannak. Kiborít. Nemcsak engem, hanem a nagyit és a páromat is. Sokszor legyintettem: persze, csak kamasz, el kell viselni. De most már kezd elviselhetetlen lenni a helyzet.
Órákig áll a tükör előtt, műszempillát ragasztgat, sminkel, hajat vasal – mintha legalábbis tévéfelvételre vagy az esküvőjére készülne. Centi vastag alapozó van rajta, rajzolt szemöldök, mifene. Minden, amitől borsódzik a hátam. Hová lett az én kislányom? És miért akar úgy kinézni, mint egy ribanc? Olyan érzésem van, mintha semmi más nem érdekelné, csak a külseje.
A múltkor azzal álltak elő a barátnőjével, hogy piercinget akarnak. (Nem engedtem.) Aztán jött a második füllyuk. Egyelőre ebből sem lett semmi. Most épp közös tetoválást akarnak a barátnővel. Hát basszus, mi lesz a következő? Műcici? Fenékimplantátum?
Ha kérek tőle valamit, nyafog, húzza az időt, vagy meg sem csinálja. Ha neki kell valami, előveszi az idegesítő nyávogását, azt hiszi, neki minden jár. Tanulni nem akar, bár nem olyan rosszak a jegyei, csak egy-két tárgy nem megy neki. De nem érdekli. Néha meg tök normális, beszélgetünk, mint régen, elmeséli a dolgait, tanácsot kér, megbeszéljük.
Egyre többet van a barátaival, sokszor már nyűg neki a családi program. Ki sem bújik a telefonjából. Chatel, Instázik, videotelefonál, sokszor éjfélkor is hallom, hogy a szobájában röhögcsél. Fiúügy egyelőre nincs, bár már igencsak érdeklődik a téma iránt.
Szeretem, imádom, de most úgy érzem, meg tudnám fojtani. Tehetetlen düh van bennem. Hol rontottam el? Mit kellene máshogy csinálnom? Vissza akarom kapni a gyerekemet! Vagy már sosem fogom? Kamasz gyerekek szülei! Ti hogy éltétek ezt túl?
P.
Kamaszokról itt olvashatsz még:
Lázadó tinivel együtt élni = állandósult hadiállapot
Belehalok a lányom kamaszkorába
Fogom-e szeretni a kamasz gyerekemet?
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
A Bezzeganya blog a Disqus kommentrendszert használja. Ha te is szeretnél hozzászólni, és még nincs regisztrációd, itt találsz segítséget hozzá>>> A Disqus használatáról, beállításairól pedig itt írtunk>>>
