„A férfiaknak összességében több a bevétele és a megtakarítása, és magabiztosabban vallják magukat teljes mértékben tudatosnak pénzügyileg, mint a nők -– derül ki az Allianz Hungária áprilisi pénzügyi tudatosságot és megtakarítási szokásokat vizsgáló felméréséből.” - írja a portfolio cikke. Azon túl, hogy nagyon nem lepődünk meg ezen, mégis morfondírozzunk el egy kicsit rajta.
A felmérés ennél drámaibb – és talán meglepőbb – adatokkal is szolgált. Eszerint a Covid-időszak főleg a nők megtakarításait emésztette fel, és a megtakarításokat inkább a férfiak tudták azóta is növelni. A felmérés szerint a férfiak a nőkhöz képest közel háromszoros arányban tudták növelni a tartalékaikat, miközben kétszer annyi nő élte fel a megtakarításait, mint férfi. Nem kicsit durva.
Az, hogy a nők (és az idősebbek) kockázatkerülőbbek, az nem különösebben meglepő. Az már inkább, hogy a pénzügyi tudatosság és magabiztosság mennyire inkább a férfiakra jellemző – ez sok esetben szerintem azt jelenti inkább, hogy a férfiak bíznak jobban a saját képességeikben és tudásukban. Nem biztos, hogy valóban jobbak is a képességeik és a tudásuk – de magabiztosabban használják azt, amijük van.
Az eredmények szerint minden második magyar tudatosnak tartja magát ezen a téren, ennek ellenére az összkép nem túl jó: a magyarok mintegy 80 százaléka ugyanannyi vagy kevesebb pénzből él, mint az elmúlt 2-3 évben, és csak 16 százalékuk tudta növelni a pénzügyi tartalékait. És még mindig sokan vannak olyanok, akinek egyáltalán nincs tartaléka – tízből három ember. Ahogy elnézem a kilátásokat, ez egyéni katasztrófák tömegét hozhatja el.
Tapasztalatom szerint a férfiak inkább hajlamosak a felugró árakra, megnövekedett költségekre úgy reagálni, hogy na, akkor növeljük meg a bevételeket is. Vállalnak másik munkát, béremelést kérnek, másodállást keresnek, eladnak valamit. A nők viszont történelmileg inkább spórolnak efféle helyzetekben, hiszen anyáinknak már ugyan volt választási lehetősége, de a korábbi női generációknak nem igazán lehetett dolgozni, új tudást szerezni, majd abból pénzt csinálni, vállalkozni, vagyon felett rendelkezni. A nők tehát a kiadásokat fogják vissza ösztönös reakcióként.
Ez nem jelenti azt, hogy mindenki – én benne vagyok például egy „nők az IT-ban” csoportban, ahol egyre többen egyre bátrabban kezdenek új karrierbe, vállalnak új pozíciót, miután megtanultak valamit, amit el lehet adni akár a nemzetközi munkaerőpiacon.
Kockáztatni is a férfiak kockáztatnak inkább. Amiből lehet veszteség is, persze. De nyereség kockázat nélkül aligha jött létre az elmúlt évek pénzügyi környezetében. Vagy kockázattal, vagy esetleg nagyon-nagyon jó kapcsolatokkal, zárt körben elérhető információk segítségével lehetett látványosabb vagyongyarapodást elérni nem-munka jellegű pénzügyi tranzakciókkal. A nők a legtöbb kutatás és felmérés szerint se a kapcsolati hálók építgetésében (üzleti jellegűekre gondolok most), se a pénzügyi kockázatok felvállalásában nem jeleskednek különösképp. Meg is van az eredménye.
Aminek persze szintén van történelmi magyarázata. Egy felnőtt nő általában a felnőtt élete nagy részét tölti úgy, hogy kiszolgáltatottakról – kisgyerekek, idősek – gondoskodik, ezért a kockáztatás kevésbé fér bele, mint akiktől kevésbé közvetlenül függenek picik, elesettek meg idősek. Ideje is kevesebb van arra, hogy üzleti kapcsolatokat gondozgasson.
A kapitalizmus eddigi rendszere azonban ezt a magatartást gyakran mintha kifejezetten büntetné. A női életpálya töredezettebb, nem is szólva azokról, akik valamilyen okból hosszú-hosszú éveket töltenek valamiféle jövedelemtermelő tevékenység (szándékosan nem munkát írok, hiszen nem csak munkával lehet pénzt csinálni) nélkül. Vagy olyan tevékenység nélkül, amelynek eredménye tudatosabb, jobban informált pénzügyi döntés.
A Covid szintén főleg a női lehetőségeket tépázta meg: az a fél maradt otthon (vagy akár ki a munkából) például gyereket tanítani-ellátni, akinek már eleve kisebb volt a jövedelme és a mozgástere. Ami azt hozta el, hogy néhány év múlva még keservesebb helyzetben találhatta magát a munkaerőpiacon, vagy amikor a megtakarításaira, pénzügyi helyzetére nézett.
A párok egy része még mindig ott tart, hogy az egyik fél a „kicsi” döntéseket hozza (mennyiért vesszük a vajat, a babakocsit, milyen szolgáltatásra fizetünk elő, kifestjük-e idén a konyhát, gyerekszobát), míg a másik a nagyobbakért felel: milyen befektetési eszközökben tartjuk a megtakarítást, veszünk-e devizát, ingatlant, kocsit, milyen biztosításunk vagy nyugdíj-megtakarításunk lesz, legyen-e passzív jövedelemforrás vagy alapítson-e a család valami vállalkozást. A fiatalabbaknál már nem annyira tipikus, hogy az utóbbi döntéshozó a férfi, de még mindig gyakrabban ő, mint fordítva. Ahogy a jövedelmi viszonyok is egy „tipikus” családban még mindig a „tipikus” egyenlőtlenséget mutatják: egy férfi magasabb jövedelemmel (és gyakran sokkal nagyobb munkaterheléssel) és egy nő, aki dolgozik ugyan, de alkalmazkodva otthoni feladatokhoz, időnként egy életszakaszra részmunkaidőben, kevesebb pénzért, rosszabb körülmények közt, kevesebbet fejlődve-tanulva.
Ezt pedig a mostani rendszerek büntetik, hetedíziglen. Büntetik rosszabb munkaerőpiaci esélyekkel, rosszabb „értékeléssel”, az egyén magabiztossága vagy önértékelése alacsonyabb, bünteti a nyugdíjrendszer, a lehetőségei szűkebbek lesznek, és az időskori szegénység kockázata magasabb lesz, de sokaknak az aktív életpálya során is szembe kell nézni azzal, hogy egyedül talán nem is volnának képesek az együtt elért életszínvonalat tartani.
Az ún. romló demográfiai helyzet egyébként hozott egy ziccert pár „hátrányosabb helyzetű” csoportnak, köztük például a gyerekes nőknek (már ha épp nincs járvány). Annyira nincs ember jobban fizető iparágakban is, hogy hajlandóak inkább betanítani valakit, fizetni a képzését, elfogadni ha kezdő, ha nő, ha idősebb, ha valami egészségügyi problémája vagy egyéni igénye van. Nincs már „tízen állnak a helyedre holnap” mondás, és ezt érdemes volna most kihasználni. Megtanulni (mások pénzén, ha van rá lehetőség) valamit, amin már egy ideje morfondírozunk. Venni egy nagy levegőt, és megcélozni jobban fizető munkát – amíg van ilyen kínálat a piacon. Jobban körülnézni, mivel lehetne növelni a családi kasszát – a puszta spórolás, lemondás helyett. És néha jobban átgondolni a hosszú távú előnyöket akár a rövid távúak rovására is – mert ez a felmérés-eredmény, már ami a nőket illeti, nem túl biztató.
Ha valakinek a családja a legfontosabb az életben, akkor is egyensúlyozni kell a közvetlen törődés és a pénzzel vehető gondoskodási formák közt. Nekem lesújtó volt látni ezeket az adatokat a felmérésben még úgy is, hogy tudom, sokszor egy adott cél érdekében játszanak az elemzők az adatokkal. Így is egybevágnak azzal, amit magam körül látok.
Vakmacska
