2017. nyár elején ismételten elvetéltem, bár ekkor nem is tudtam még, hogy terhes vagyok. Akkor azt mondta az orvos, hogy valószínűleg még nagyon korai stádiumban lehetett a terhesség.
Majd 2017 nyár vége felé egy éjjel arra ébredtem, hogy nagyon rosszul vagyok. Párom pont éjszakás volt ekkor. Reggel 6 óra felé felhívtam az akkori orvosomat a helyi kórházban, és mondta, be kellene menni. Ekkor a tüneteim alapján már sejtettem, hogy ismételten méhen kívüli terhes vagyok. Amire a párom hazaért, én összepakoltam a kórházas táskát, a kocsit kihoztam a garázsból és elémentem a buszhoz. Azt, hogy mindez hogyan jött össze, a mai napig nem tudom, mert ekkor már elviselhetetlen volt a fájdalom, amit éreztem.
Ahogy beértünk és megvizsgáltak, mondták, hogy jól sejtettem, ismételten méhen kívüli terhes vagyok. Azt is mondta, hogy ő már három napja bent van, nem mer elvállalni egy ilyen komoly műtétet, de van egy rezidense, akit ajánlott és pont ott is volt. Természetesen elfogadtam és megköszöntem az őszinteségét. A rezidens doki is megvizsgált és leültetett maga mellé. Kérdezte tőlem, hogy tudom-e, mivel jár egy újabb ilyen súlyos műtét, és hogyha ki kell venni a másik petevezetőmet is, akkor természetes úton soha többé nem lehetek terhes.
Én végighallgattam, és teljes higgadtsággal közöltem vele, hogy mivel választásom nincs, lévén életmentő műtétről van szó, csináljuk, amit kell, rábízom magam. Ekkor még tudtam beszélni a párommal, és utána újra előkészítettek a műtétre. Ez is kb. négy órát tartott. Ébredés után mondták, hogy sajnos nem tudták megmenteni a petevezetéket, el kellett távolítani, és nagyon sajnálják. A műtéti vágás a korábbi vágásban történt, de ezt most valahogy jobban viseltem. Szerintem azért, mert tisztában voltam vele, mi fog történni. Az orvos, aki műtött, ugyan másnap már szabadságon volt, és utazott el a családjával, még bejött hozzám reggel, és az ágyam szélén ülve megbeszéltük a további lehetőségeinket.
Természetesen ha saját gyermeket szerettünk volna, az egyetlen lehetőség a lombik eljárás volt. Mondta, hogy jó hír a rosszban, hogy mivel nincs petevezetékem egy sem, nem kell éveket eltölteni az inszeminációs eljárással, mi egyből jogosultak vagyunk az embrióbeültetésre. Elmondta azt is, hogy nem érti, miért nem mentünk már sokkal korábban, hiszen ekkor már 37 éves voltam, hiszen amikor 2009-ben kivették a bal oldali petevezetőt, már jogosultak lettünk volna a kezelés megkezdésére. Természetesen azért nem mentünk, mert akkor ezt nem mondták nekünk.
Továbbá javasolta, hogy a hosszú várólista miatt, amint hazamentem, kezdjek el időpont után telefonálni, mert kb. négy hónap a bejutási idő. Egy hét után szintén hazaengedtek, és rögtön elkezdtünk utánanézni a lombik eljárásnak, és mivel akkor volt várható egy jogszabályváltozás, három hónap múlvára kaptunk is időpontot egy budapesti intézménybe. Az ottani orvost egy barátnőm ajánlotta, akinek a családjában szintén volt ilyen eset.
Folyt. köv.
A.
Méhen kívüli terhességről itt olvashatsz még:
A műtőből egy babával és egy petevezetékkel kevesebbel távoztam
Elsőre sikerült a lombik, a második babát nem vették észre, a harmadik méhen kívüli volt
Terhesség: "Ott van, baszki, a jobb petevezetőben!"
Méhen kívüli terhesség: a bal petevezetéknek annyi
Nemcsak a babát vesztettem el, a reményt is
Szétrepedt a bal petevezetőm, nem sok kellett, hogy ne éljem túl
