A történetünk 2009-ben kezdődött, ugyanis ekkor lett pozitív az első terhességi tesztem. Ekkor már 6 éve voltunk együtt a párommal, így nem estünk nagyon pánikba. Pár nap múlva már boldogan robogtunk a nőgyógyászhoz, aki azt mondta, még várni kell ahhoz, hogy lásson valamit. Eltelt egy pár hét és aggasztott, hogy ugyan csak maszatolva, de folyamatosan véreztem, így ismételten felkerestük a doktor urat, aki meg is csinálta az ultrahangot és közölte teljes közönyösséggel, hogy még mindig nem lát semmit, de mivel folyamatosan vérzek, valószínűleg súlyos értelmi vagy mozgássérült babánk lesz, gondolkozzunk el az abortuszon.

Természetesen teljesen leforrázva az információtól mentem ki a rendelőből. Az autóhoz érve elmondtam a páromnak, amit az orvos mondott. Ez egy csütörtöki napon történt. Pénteken még elmentem dolgozni, és a hétvégén megbeszéltük, hogy hétfőn még bemegyek, és utána táppénzre vetetem magam. Természetesen a babadolgot is megbeszéltük, és (bár most sokan meg fognak vetni minket) arra a döntésre jutottunk, ha még tényleg ennyire az elején járunk a terhességnek, akkor megszakíttatjuk, mert a születendő gyermekünknek sem szerettünk volna egy szenvedéssel és küzdéssel teli életet.

Hétfőn megbeszéltem az akkori főnökömmel a helyzetet, aki támogatott mindenben és teljesen segítőkészen állt mellénk. Aznap délben ebéd után nagyon rosszul lettem (elmondásuk szerint kb. 1 órát voltam mosdóban, de én nem emlékszem semmire). Ekkor felhívtam a helyi kórház nőgyógyászati rendelőjét, és azonnal bevittek a kollegáim. Amikor beértem és megvizsgáltak (soron kívül) arrogáns és lekezelő módon közölte velem az orvos, hogy 5 és fél hetes terhes vagyok, mely méhen kívül fogant meg, és miért nem megyek orvoshoz, ha tudom, hogy terhes vagyok.

Amikor közöltem a dokival, hogy csütörtökön voltam orvosnál és ő semmit nem látott, itt visszavett a lendületből. Ekkor kérdezte, tisztában vagyok-e a dolog súlyosságával? Mondtam, nem. Ő ekkor elmondta, hogy én innen már csak a műtőbe mehetek, mert több napja szivárgó belső vérzésem lehet, és az egyik petevezetékem pedig szétnyílt, mivel ide ágyazódott be az embrió és itt kezdett el fejlődni.

Mire egy tolókocsiban kitoltak a rendelőből, már ott volt a párom, aki szintén értetlenül állt a dolog előtt. Ekkor folyamatosan hívogatta az orvosunkat, akit természetesen több óra után sem ért el. Engem közben felvettek a nőgyógyászati osztályra, és megkezdték a műtét előtti vizsgálatokat sürgősségi eljárásban. Mivel nem volt időnk várni) mert akkor már életveszélyes állapotba kerültem) az ügyeletes orvos, aki az akkori osztályvezető főorvos volt, egy négyórás műtét során kivette a bal oldali petevezetékemet és a sérült babát is.

Én másnap reggel ébredtem fel iszonyatos fájdalmakkal, mivel jött hajnalban a nővérke a reggeli vizitre. Miközben próbált felállítani, kétszer lettem rosszul és ájultam el. Akkor derült ki, hogy egy kb. 30 cm-es vágás lett a hasam alján, és a felépülés korántsem lesz egyszerű. Még aznap bejött az orvosom, mert szóltak neki, hogy megműtöttek, bejött a szobámba, megrázta a lábamat) ez felbecsülhetetlen élmény volt) és megkérdezte, hogy vagyok. Közöltem vele, hogy már jó, bár ez nem rajta múlott. Azóta hallani sem akarom a nevét, mert kinyílik a bicska a zsebemben, ugyanis közölték velem, hogy ezt a babát nem lehetett nem látni a csütörtöki ultrahangon, és akkor még meg lehetett volna menteni a petevezetékemet is. (Ez a doktor úr ma csillagászati áron dolgozik még mindig, pedig elég sok a panasz rá).

Egy hét után hazaengedtek és én további hat hétig voltam otthon betegállományban. Majd eltelt hat hónap és én ismételten terhes lettem. Ekkor már csak óvatosan mertünk örülni a pozitív tesztnek, és okkal. A babát egy spontán vetélés során elvesztettem az ötödik-hatodik hét környékén. Ezután eltelt az idő és nem is koncentráltunk a gyerekre, próbáltunk visszarázódni a mindennapokba, és éltük az életünket.

Folyt. köv.

A.

Méhen kívüli terhességről itt olvashatsz még:

A műtőből egy babával és egy petevezetékkel kevesebbel távoztam

Elsőre sikerült a lombik, a második babát nem vették észre, a harmadik méhen kívüli volt

Terhesség: "Ott van, baszki, a jobb petevezetőben!"

Méhen kívüli terhesség: a bal petevezetéknek annyi

Nemcsak a babát vesztettem el, a reményt is

Szétrepedt a bal petevezetőm, nem sok kellett, hogy ne éljem túl