Történetünk szereplői egy fiatal pár 8 év korkülönbséggel (bár ez történetünk szempontjából nem releváns infó). Mikor már az életünk kezdett összeállni. Saját ház, ami kezdett véglegesedni is (már majdnem végeztünk belülről a felújítással), stabil munkahelyek. A lányban megszületett a döntés, vagy az érzés, hogy babát szeretne, minden körülmény adott, stabil. Ez volt 2019 nyara.
Még azon a nyáron egy barátunk hozzánk költözött munkahely-városváltás miatt. Arról volt szó, hogy a próbaidő letelte után kitaláljuk, mi lesz. Na, a három hónapból másfél év lett, az utolsó három hónapban családostul laktak nálunk.
Babaproject folyamatban, dehát azért úgy mégsem olyan... Mindenki ezzel nyugtatott (párom, szülők, doki), hogy ha megszűnik a stressz meg a „zavaró” körülmények, akkor majd egyből babybumm.
2019 karácsonya körül egyedül maradtunk a házban. Juhuuu, reményekkel telien minden hónapban.
Eltelt a január, semmi. Februárban kimaradt... Na-na-na?! Lehet, mindenkinek igaza van, terhességi teszt 1-negatív, terhességi teszt 2-negatív, terhességi teszt 3-negatív.
Hát jó, nyugtáztam, hogy terhes nem vagyok. Volt már ilyen, hogy kimaradt. Doki anno azt mondta, hogy nálam ez normális, mert néha nem érik meg a petesejt. Jó, megvárjuk a márciusi esedékességet és ha akkor sem jön meg, akkor doki. (Na, és itt követtem el egy nagyon nagy hibát.)
2020 március. Vérzésnek jele semmi. Visszagondolva tünet annyi, hogy sokat alszom, de alapból is sokat alszom, meg akkor épp nagyon stresszes volt a munka is. Gyomrom néha rosszalkodik, dehát a stressz-mi más?
Egy hétvégén vidékre utaztunk a családhoz, együtt elmentünk bálba szórakozni. Majd másnap reggel jött a meglepi... Mosdóból visszafele szédülés, hányinger, úgy ájultam be az ágyba (gondoltam, óóó, későn feküdtünk le, meg ittam is 1-2 pohár bort, a vérnyomásom néha amúgy is tök alacsony). Innentől felgyorsultak az események.
Hányás, iszonyat nagy gyomorfájdalmak, szédülés, elájulás, nem akartam mást, csak aludni nyugodtan. Minden felkelési próbálkozás kudarcba fulladt, mert elájultam. A vérnyomásmérő kiakadt, olyan alacsony volt a vérnyomás. A család mondta, nincs mese, tuti gáz van, hívják az ügyeletet.
Ügyeletes doki kijön, aki nagyon precízen, kedvesen megvizsgál, majd közli, hogy háát, a terhesség nagyon-nagyon ritkán produkál ilyet, de ő a méhen kívüli terhességet mondaná 80 százalékra, hívja is SOS-ben a mentőket. Húsz percen belül a mentőben ültem.
Kórház, ultrahang vizsgálatok… diagnózis: azonnal műteni kell, hasban felgyülemlett sok vér. Infúzióra kötöttek, de már nagyon nem voltam jól. Vittek fel az osztályra, hogy műtenek. Persze naivan még a műtőajtóban is abban reménykedtem, hogy valami más van a háttérben, és nem méhen kívüli terhesség. Hát nem jött be. Úgyhogy a műtőből egy babával és egy petevezetékkel kevesebbel távoztam. Persze ha nem lett volna elég a feldolgoznivaló a történetben, másnap meg kellett még egyszer műteni, mert belül felszakadt egy varrat.
A happy end egyelőre elmaradt még, hogy egy év elteltével már egy gyerkőc növekszik a pocakban, vagy már kint. De reménykedek.
Ez az én történetem, amikor az embert a legnagyobb álma öli meg majdnem - kétszer. És a lelki feldolgozásról még csak nem is esett szó. Pedig az is megérne egy pár sort.
XY
Olvass még a méhen kívüli terhességről
"Ott van, baszki, a jobb petevezetőben!"
A bal petevezetéknek annyi
Nemcsak a babát vesztettem el, hanem a reményt is
Szétrepedt a bal petevezetőm, nem sok kellett, hogy ne éljem túl
Elsőre sikerült a lombik, a második babát nem vették észre, a harmadik méhen kívüli volt
