Virgili lombiknaplója döntő ponthoz érkezett – ha minden jól megy, miközben ma ezt olvassátok, Virgili épp a beültetésen esik át.
Hiánypótló írás következik, mivel a legutóbbi részben hiányoltátok a posztok ismeretterjesztő és tényfeltáró aspektusát. A tiltakozásnak teljes mértékben helyt adok, ám a kommenteket csak későn olvastam, mert éppen nászúton voltam a poszt megjelenése időpontjában. Tudom, ócska, mert nyina kolleganő már ellőtte a március 26-i esküvős témát, de ez van, ha az ember nem egyeztet előre. Jöjjön hát az elmaradt ismeretterjesztés.
Fotó: Takáts Péter
A lombikkezelés logikája az, hogy a spontán ciklusban érő egy darab tüsző sokszorosát érleljük meg stimuláció hatására. A sok tüszőt a megfelelő pillanatban leszívják, majd testen kívül vagy összeeresztik a spermákkal, vagy pedig egyenesen belefecskendeznek egy darab spermát egy darab petesejtbe. A sok megtermékenyített petesejtből a legszebben osztódókat teszik vissza az anya méhébe, Magyarországon maximum három darabot.
A márciusi ciklus 21. napján kezdődött a kezelésem. Az első pár napban egy olyan injekciót kaptam, vagyis adtam, ami elnyomja a FSH (tüszőérlelő hormon) és LH (tüszőrepesztő hormon) termelődését a szervezetben (Suprefact – nem egészen 2 ampullával használtam el, majdnem 8000 forint volt). A következő menstruáció harmadik napján kellett a következő szurit hozzáadni a megfelezett mennyiségű Suprefacthoz (ez azért kell továbbra is, hogy elnyomja a tüszőrepesztő hormont a szervezetben, nehogy idő előtt elpukkanjanak a tüszők), ami elkezdte érlelni a tüszőket. Ennek a neve Gonal F, összesen körülbelül 40000 forint volt. Öt nap tüszőérlelés után hüvelyi ultrahanggal megnézte a doktornő, hogy hány tüsző indult növekedésnek, és hogy mekkorák (11-12 millisek, 8 darab). Két nap múlva újabb ultrahang és vérvétel következett. Mivel elég nagyon voltak már a tüszők (15 milli körüli és 13 darab), a doktornő másnapra is behívott ultrahangra, hogy biztos legyen az adagolásban. Ez szombati napra esett. Szombaton már 17-18 millisek voltak a tüszők, így abbahagyhattam a Gonal F-et, és kaptam egy tüszőrepesztő injekciót plusz egy időpontot hétfő egy órára.
A tüszőrepesztőt (Ovitrelle, 3000 forint körül) pontosan szombat éjjel fél háromkor kellett beadni, hogy a hétfői punkcióra (petesejtleszívás) épp a megfelelő állapotban legyenek, tehát leváljanak a petefészekről. A rengeteg érő tüszőtől eléggé feszített már a hasam, és alig vártam, hogy kikerüljenek, ugyanakkor borzasztó büszke voltam magamra, hogy ilyen sokat sikerül növesztenem, és dicsekedve mutogattam Ghostmannek, hogy nézd, ki tudom tapintani a petefészkeimet, gyere, fogd meg! Most a másikat!
A hétfői leszívás előtt szót kell, hogy ejtsek a spermakérdésről is. Mivel Ghostman bioptrátumában sem volt érett sperma, így abban egyeztünk ki a doktornővel, hogy fele-fele arányban termékenyítenek az éretlen előspermákkal, ami a saját mintánk és a donorspermával. A spermák érettségét a Johnsen-skálán mérik egytől tízig, a tíz a kifejlett és érett sperma. Nekünk hatoskáink vannak. A donor mintát pedig a Krio nevű sejt-és szövetbankban vettük potom 59000 forintért. A terv az volt, hogy a donorral megtermékenyült és osztódásnak indult petesejteket lefagyasztjuk és majd egy későbbi ciklusban vesszük elő, ha nem sikerülne most a sajáttal. Ehhez persze az is kell, hogy elfogadjuk a dolgot, mert eddig ez még nem sikerült.
A leszívás altatásban történik, körülbelül 15 percet vesz igénybe, előkészítéssel együtt. Utána egy-két órát kell pihenni a helyszínen, majd haza is lehet menni, de csak kísérővel. A műtét előtt a dokinő gyorsan megnézte ultrahanggal, hogy minden okés-e odabenn. Délután négykor mehettem haza, húsz tüszővel könnyebben. És most követketett a dolog nehezebb része.
Mivel én egészséges vagyok, a tüszőérleléssel nem is számítottunk gubancra. A húsz tüsző nagyon jó eredmény, mindben volt petesejt is. Nem mulasztottam el megkérdezni a műtét után, hogy mégis mi a rekord? Aznap 25 volt a legtöbb, de a mellettem pihenő lánynak például csak öt darab volt. A mi esetünkben a szűk keresztmetszet az osztódás. Másnap, azaz kedd délben lehetett telefonálni a laborba, hogy alakul-e a molekula.
A hétfő éjszaka nem az alvásról szólt nekem persze. Kettőkor felébredtem, fél háromig hánykolódtam, majd kimentem a konyhába és nekiálltam főzni. A krumplileves és a paprikás krumpli ugyan nem a legésszerűbb kombináció, de nem volt nagy a választék alapanyag tekintetében. Külön örültem, hogy elmolyoltam a krumplipucolással, mert a monoton mozgás kikapcsolta az agyam. A négy tojásból készült nokedli kézzel kiszaggatva pedig még jobb, én belevenném a protokollba. Amikor éppen nem krumplit pucoltam vagy nokedlit szaggattam, akkor minden erőmmel a kis sejteket biztattam, kértem, utasítottam, lelkesítettem az osztódásra.
Csigalassúsággal telt az idő másnap délig. Hogy örültem volna az idő relativitásának ehhez hasonló manifesztálódásához anno államvizsga előtt. Pontban délben hívtam a Kaálit, mindenem csuriban. Már éppen csalódottan letettem volna a huszadik csengés után, mikor végre felvették. Kértem a labort, bemutatkoztam, majd vártam az ítéletet:
- Hm, igen-igen, nos, hát sajnos nincsen jó hírem, egyetlenegy kérdőjeles van, a többi nem osztódik.
- Ööö.. a donorok sem?
- Nem, a kérdőjeles az saját. Biztos lusták a petesejtek (???). Holnap 11 körül hívjon újra.
Hát, hát. Nem jó, nem jó. Micsoda arrogáns elképzelésem volt amúgy meg, hogy a donoros tuti osztódik, mi meg lejegeljük, és majd ha úri kedvünk úgy tartja, akkor előrántjuk a kalapból, és hipp-hopp, kész a gyerek?! Egy szemét vagyok, fúj-fúj. Teljes letargiában küldtem ki a kötelező sms-eket, amiket megígértem, persze miután beszéltem Ghostmannel.
Kedden este borzasztóan szomorú voltam, és a vécén ülve rám tört a felismerés, hogy szegény kis sejtecskék most éppen az életükért küzdenek a hidegben és sötétben, teljesen egyedül, és én semmit, de semmit nem tehetek értük. Borzasztó volt az érzés, hogy teljesen magukra vannak utalva, bár utólag belátom, kissé túlmisztifikáltam a dolgot. Fogjuk a hormonokra. A kiadós sírást követően mélyen aludtam reggelig, és másnap már szinte jókedvűen és újult erővel kezdtem gondolkozni a B-terven. Tudniillik oroszt fogok tanulni, sokat fogok futni járni a Margitszigetre, ami már körben ki van világítva, éljen!
Ezen a délelőttön nem néztem ötpercenként az órát, nem rágtam tövig a körmeimet, hanem mostam, mosogattam, takarítottam, mint egy normális ember. 11-kor hívom a labort, most azonnal felveszik:
- Nos, igen, Virgili, jó híreim vannak: kettő beindult.
- Úristen! Komolyan? Úristen! Brühühűűűűű!
- Igen, mindkettő saját. A donorok nem indultak be. Holnap délben vissza is ülteti a doktornő.
- Úristen! Úristen! – vinnyogtam a telefonba.
Ezek után mondja nekem valaki, hogy nincsen sejtszintű vonzódás!
(Ez most tényleg live közvetítés, mert ma éjszaka sem tudok aludni, hajnali fél négy van, és Ghostman nem hajlandó velem UNO-zni. Még 8 és fél óra a beültetésig.)
Virgili
