A hétvégén volt egy kis családi összejövetel. Én nem tudom miért, de nálunk ez valahogy sose megy olyan egyszerűen. Kis viták a gyerekek között vagy a felnőttek között mindig vannak, talán máshol is. A lényeg az, hogy szép volt, jó volt, és az unokahúgom születésnapját is megünnepeltük, és túl is vagyunk az egészen. A legszebb az egészben az volt, ahogy az én nagylányom bandavezérként tündökölt kétéves létére, az öt- és a kilencéves unokatetvére, mint a kiskacsák a mamájukat, úgy követték őt. Nagyon aranyosak voltak, és végre szépen együtt is tudtak játszani, ami azért korábban még nem igazán működött.
Ezen kívül a kutyámnak is letelt a gyógyulási ideje, vihettük el varratszedésre. Sajnos erre a projektre anyuval ketten voltunk, plusz a nagy a nyakunkon, ugyanis a család férfi tagjai nem értek rá munkaügyből kifolyólag. Férjem a lelkemre kötötte, hogy eszembe ne jusson a kutyát megemelni (kb. 60 kg a kiskutyus súlya). Mondtam neki, persze, oké nem fogom, na, de kérdem én, egy ekkora kutyát egy óriás tölcsérrel a nyakában egy mini csomagtartóba segítség nélkül hogyan lehetne beültetni?! A válasz igen egyszerű: sehogy. Így miután a kutya megugrott, és a két mellső lábát a csomagtartóba helyezte, a két hátsó már egyedül nem ment neki, és persze anyámnak se ment egyedül a besegítés, így ketten feltoltuk. Aztán még egyszer, mert a kutya közbe rájöhetett, hogy ez se nem kényelmes, se nem jó, és még azt is tudta, hova akarjuk vinni, így inkább kipattant az autóból.
Másodjára gyorsabbak voltunk, és gyorsan lecsuktuk a csomagtartót, így nem tudott ismét megszökni. Igaz, nem voltam boldog, mert közben anyu sajnálkozott mellettem, hogy jaj, csak baja ne legyen a babának, és a férjem szavai is visszhangzottak a fejemben, hogy oké, csak a kutyát ne emeld. Íígy azért rám is rám hozták a frászt, pedig meg kell mondjam, a krumpliszsák 13 kg-os Nagyot emelgetni sokkal rosszabb és nehezebb, mint egy lendületben lévő kutyát épp csak még egy kis lendülettel megsegíteni. De a sok idegeskedő rokon miatt azért bevettem egy magnéziumot, és este már semmit nem csináltam, csak ültem a kanapén, majd átvonultam aludni az ágyba. Amúgy hazafelé már nem volt gond, mert a kutya felszabadult, és megszabadult a tölcsértől, alapjáraton pedig imád autózni (ha nem a dokihoz visszük), így szó szerint berepült az autóba a hazaútra.
És aztán eljött a pénteki várva várt ultrahang. Szerencsénk volt, mert anyu tudott megint jönni és vigyázni a Nagyra, így apával ketten, izgatottan indultunk el a kórházba. Kíváncsiak voltunk nagyon, hogy akkor hány baba is lehet a pocakban. Mi már felkészítettük egymást az ikrekre, terveket szövögettünk, igyekeztünk jól elkiabálni, hogy két baba van, mivel így könnyebb visszaállni az egy babára, mint hirtelen megbirkózni a ténnyel, hogy ikerbabáink lesznek.
Szerencsére ennél a kórháznál nagyon tartják az előre egyeztetett ultrahang időpontokat, szinte soha semmit nem kell várni, most is azonnal behívtak minket, még a kabátjainkat sem volt idő levenni. Nagy volt az örömöm, mikor a szonográfus mondta, hogy nem kell vetkőzni, mert nem hüvelyi ultrahangot fognak csinálni, hanem hasit. Aztán meg is pillantottuk a még mindig furcsán nagy petezsákot, és a benne terpeszkedő egy szem babát. Továbbra sem tudjuk, mi az oka a nagy térfoglalásnak, de a szonográfus hölgy biztosan állította, hogy itt csak egy baba van.
A lényeg viszont az, hogy köszöni, nagyon jól érzi magát odabenn, 190-et vert a szíve, végre hallottuk is, nem csak láttuk a pulzálást, a méretei alapján pedig 9 hetes és 2 napos az embrió. Az egész ultrahang nem tartott két percig, de amit meg szerettünk volna tudni, azt meg is tudtuk, ilyen rövid idő alatt is. Amúgy leszögezném, nem szerettem volna, hogy ketten legyenek, így is nagy feladat lesz egyről kettőre átállni, nem akarok egyből egyről háromra. Lehet, meg se tudnék birkózni ekkora feladattal, szóval én most ennek a hírnek örültem, és ebben reménykedtem. Az elkiabálás terv pedig sikeresen működött.
A jövő héten el kell mennem védőnőhöz, háziorvoshoz, a Nagy után már csak ebben a hónapban kapok GYED-et, ezért a GYES igénylést is le kell adni, közben már két barát is bejelentkezett, hogy jönne meglátogatni minket. Azt hiszem, nem fogok a jövő héten sem unatkozni.
Krikett
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
