It's the final countdown

Türürűrű-türürütütű...

(Mibe, hogy énekelted! Hehe)

Vészesen közeledett a szeptember 1-je. Kénytelen voltam elmászni négy gyerekkel a sportáruházba. Igazi agymenés programnak ígérkezett. Legnagyobb meglepetésemre kb fél órát töltöttünk cakkpakk ezzel a dologgal. Mindenkinek minden jó volt elsőre. Méret is, fazon is, szín is. Igaz, NagyLánynak nem kellett tesicipő. Hál'Isten. Akkor tuti félnap huzavona. Nacit meg pólót venni még neki sem kihívás. (Amennyiben tesicuccról van szó csupán)

Közben anyukám bejelentkezett, hogy még a kicsiknek egy Közlekedési Múzeum ottalvással beleférne neki, mit gondolok. Az utóbbi pár napban teljesen taccsra vágtak, hát menjenek Isten hírével. Mind jobban járunk.

Rettegek a hétköznap estéktől. Kedves sosincs itthon a fektetési időszakban és PiciLány most váltott napirutint, amiben a fogzós bömbi is igencsak nagy szerepet kap. A szenteltvízen kívül mindent próbáltam. Tökmindegy. Sokszor együtt sírunk. Van Nurofen, de azt tényleg csak végszükségre éjjel.

Próbáltam külön fakkokba tenni az agyamban, hogy melyik gyereknek mik a sulis elvárások. Igazi csemege ez a négy gyerek négy iskolában szitu, ezt már érzem. NagyLányéknál olyan kevesen maradtak mindkét osztályban így hetedikre, hogy összevonták őket. Így lettek ők C-sek egy olyan suliban, ahol évfolyamonként mindig csak két osztály indul.

A szülői értekezlet izgis lesz. Egyszerre kéne két helyen lennem, két különböző kerületben. Pláne. NagyFiúnál fontos, mert az pofavizit is. Első középsulis év ugye. NagyLányét se akarom kihagyni, mert ez az összevonás biztos hoz változásokat osztályszinten.

Kicsit "félálomban" telt a szünet utolsó napja nekem. Előtte két nap úgy festett, hogy PiciLány picit alszik, aztán sír megállás nélkül, amint leteszem. Fektetés után még be-be villantak dolgok, mint KicsiLány váltócipőjének suvickolása, ceruzákra névirogatás vagy a technikadoboz. Értem, nem kell az elsőnap, de bevinni akkor praktikus, mikor még nem kell vinni mást.

Flottul indult az első nap. Mindenki pöccre kelt, mindössze 15 perc alatt ágyból indulásra készen álltak, esernyőstül. Ilyen szerintem sosem volt még. PiciLány akkor ébredt, mikor az utolsó iskolás is kilépett az ajtón. Mint a mesében. Mire Kedves felkelt, én már a piacot is megjártam, beszerezve a pénteki sulibareggelit. Boldogan kevergettem a kétféle főzeléket, gombócoztam a fasírtokat. Bár a nap csak 1-ig tartott, mégis végtelennek éreztem. Ennyit tesz a fél 7-kor ébredés... Nem számított, hogy szakad az eső. Még az sem, hogy előző délután mostam ki az összes kabátot és hát na... rommá áztak.

Majd eljött a dél. Kedves pedig hazajött, hogy elmenjen a kicsikért egyik, aztán a másik suliba segíteni a könyveket hazahozni.

Minden itt kezdődött. Hazafelé megcsúszott a bringával. Fáj-fáj, majd bekened Szívem? Aztán hazahozta a gyerekeket. Addigra már nem tudta hajlítani, így krémezés helyett sebészet lett. Meg este 8-ra gipsz is. A nyeremény: könyöktörés.

Ennyit arról, hogy a sulikezdés hoz némi fellélegzést. A jó oldalát nézve viszont nem vagyok egyedül a fektetéses buliban, ami inkább diliház. Most ment is flottul a dolog.

Mivel mindig kétkezi munkát végzett, amit most két hónapig biztosan nem fog, ezernyi aggódalmas kérdést vet fel ez a helyzet, de próbáljuk a megoldásokat keresni és nézni az előnyöket. Nem könnyű ezeket megtalálni. Mindennek van miértje, nekem ez a szemléletem. Várom a nagy megvilágosodást, hogy ennek vajon mi?

Remélem már kinyafiztam magam és jöhetnek a nyugis megoldást segítő ötletek.

Hétvégén így is olyan fáradtságszintet értem el, hogy kiszedtem az ebédemet egy tányérba, majd leültem és kikanalaztam a maradékot a fazékból, a tányér kajáról pedig teljesen elfelejtkeztem. Nem mondom, hogy nem volt ijesztő. Vagy az, hogy úgy elraktam egy üveg lekvárt, hogy azóta sem találom...

Hiába hiszem, hogy nem stresszelek. Tudat alatt biztos. A testem is fáradt, mert Kedves nem bír fájdalomcsillapítót szedni és elég vacakul alszik, ha végre sikerül neki elaludni. Ugyan nagyon frankón csinál sokmindent félkézzel, de nyilván segítségre van szüksége.

Se normálisan összebújni, se együttaludni nem tudunk, ami kicsit tölthetne rajtunk.

Azért vidám dolgok is vannak! Mostantól plusz egy személlyel kell számolnom, aki potenciális kenyércsücsök majszoló. A kenyér legjobb része és hát... kinézte a kezemből PiciLány nagy nyüszítések közepette, majd boldogan cummogott rajta. Üres kanalat mindig kap, ha eszünk, de lassan összemaszatolom neki. Banánt is kapott már a kezébe. Nem harapja, hanem szipókolja, mintha szopizna. Nagyon vicces. A bögrét mondjuk elég furán értelmezi, de próbálkozik. KicsiFiú nyomban oda is ajándékozta neki az ő bababögréjét.

Heti cukiság: Van egy retro 62-es méretű rugim. Igen, az enyém volt. Minden gyerekemre ráadtam legalább egyszer. Úgy festett PiciLány kimarad a sorból, de bejött a hűvös és belepasszírozhattam őt is egy pár fotó erejéig. Kemény meló volt, mert igencsak passzentos a 62-es méret a kis gombóc testére, hehehe. Azért boldogabb a szívem így, hogy teljes a fotósorozat.

Az első napok vegyes érzéseket hoztak a sulival kapcsolatban. KicsiFiú sírva jött haza, hogy utál iskolába járni. Remek. Befeküdtünk a fészekhintába nyugipercezni és hallgattam a sirámokat. Már épp megszakadni készült a szívem, mikor kibökte, hogy a kaja is rémes volt, szóval most azonnal éhen fog halni. Ezt KicsiLány is megerősítette. Nem mondom, hogy szögesen megváltozott a véleménye a suliról, de sokkal szebb színben látta a világot evés után.

NagyLányt boldogsággal töltötte el, hogy a töri tanár tanítja ezentúl a magyart is neki, nem pedig a diri, akivel cseppet sem volt fényes a viszonya. Kicsit szerencsésebb tanári gárdához került az összevonás miatt.

NagyFiú még az életben nem jött haza ilyen lelkesen a suliból. Az ofő jófej, a matek tanár szintúgy. Ezek a legfontosabbak. Az osztálytársak között is akad 1-2, aki van annyira elvarázsolt, mint ő, szóval vidámság van.

Nem tudok beszámolni hosszas könyvkötögetésekről, mert én ezt elég öko módon csinálom. Csak azt fóliázom, amit majd vissza kell adni. Nekem mindegy milyen salátát dobunk ki évvégén. Azt nem tapasztaltam, hogy csicsásabb, meg szebb állapotú könyvekből-füzetekből szívesebben tanulnának...

Amit szeret, arra vigyáz jobban. Amit utál, azt utálja akkor is ha szép, akkor is ha rusnya.

Jövő héttől indulnak a szülői értekezletek! Hallelujah.

Majd ott meghallgatom, hogy mindent be kell csomagolni, meg tegnapra vigyünk be 110 darabos ecsetkészletet, de csakis mókusszőrből, mert mással lehetetlen dolgozni...

Vannak tanárok, akikkel tiszta stand up comedy egy ilyen esemény. Csak bírjam ki gin-tonic nélkül!

Nanta

I