Borzasztóan ijesztő látvány, amikor a beteg kisgyermek egyszer csak görcsbe feszül, teste rángatózik, nem vesz levegőt, elkékül – szerencsére a lázgörcs az esetek döntő többségében nem életveszélyes állapot. A lázról, lázcsillapításról korábban minden fontos információt elmondott a Bezzeganyának dr. Kovács Tibor gyermekorvos, most – olvasói kérésre – a lázgörcsről kérdeztük.

Mikor alakul ki a lázgörcs?
 

A lázgörcs – mely a gyermekek három-négy százalékát érinti, hat hónapos és hatéves kor között fordul elő, leggyakrabban egy-kétéves kor között jelentkezik. A lázgörcsnek két típusa van, az egyik az úgynevezett egyszerű lázgörcs, mely az esetek háromnegyedében fordul elő, a másik a 25 százalékban előforduló, komplikált lázgörcs.

A lázgörcs általában a láz felszálló szakaszában jelentkezik, tehát nem feltétlenül a magas láz okozza a görcsöt – sokszor a gyermeket egyáltalán nem érezzük kifejezetten melegnek vagy lázasnak – mondja a gyermekorvos.

Lázgörcs alatt
 

A lázgörcs alatt a gyermek elveszti eszméletét, izmai megfeszülnek, szemei fennakadnak vagy egy pontra fixálódnak, és néhány másodpercig nem vesz levegőt, melynek során elkékülhet. A néhány másodperces légzéskimaradást követően végtagjai rángatózni kezdenek, a lélegzés ilyenkor már beindul. A rángás egy-két percen belül, egyszerű lázgörcs esetén tíz percen belül mindenképp abbamarad. A roham alatt a gyermek bepisilhet, székletet üríthet, vagy elharaphatja a nyelvét.

Lázgörcs után 
 

A rángások után a gyermek tudata nem mindig tisztul fel rögtön, előfordul, hogy azonnal mély álomba zuhan, később pedig nem emlékszik a történtekre. 

Komplikált lázgörcs
 

Amennyiben a fenti jelenségek tizenöt percnél tovább tartanak, vagy kettőnél többször ismétlődnek egy alkalommal, illetve ha egyéb, idegrendszeri eltérés is észlelhető, akkor komplikált lázgörcsnek nevezzük.

Szülői teendők
 

Fontos, hogy a szülők megértsék, a lázgörcs – ahogy az imént részletesen leírtuk a folyamatát – az esetek túlnyomó többségében nem veszélyes, tehát pánik helyett a segíteni akarásra érdemes koncentrálni. Érdemes tudni, hogy amennyiben a légzéskimaradás, elkékülés görcsösen megfeszült izmok mellett jelentkezik, akkor biztosak lehetünk benne, hogy lázgörcs vagy epilepsziás jellegű roham zajlik, melynek során a légzés garantáltan beindul. Próbáljuk megőrizni nyugalmunkat még akkor is, ha ezek a másodpercek óráknak tűnnek.

A legfontosabb tudnivaló, hogy a roham alatt a gyermek száját tilos feszegetni. Amellett, hogy felesleges (a rágóizmok görcse miatt nem lehet kinyitni), sérülést okozhatunk a gyermeknek. (Amennyiben a légzéskimaradást nem lázgörcs okozza, és a gyermek lélegeztetésre szorul, könnyen ki lehet nyitni a száját – és ebben az esetben természetesen az újraélesztésre vonatkozó szabályok érvényesek.) 

Amit szülőként tehetünk: a roham alatt a gyermeket megpróbáljuk megvédeni a további sérülésektől. Ha a lázgörcs végén a gyermek álomba zuhan, hagyjuk pihenni, ne ébresztgessük, hamarosan fel fog tisztulni a tudata. 

Kórházi ellátás
 

A gyermek első lázgörcse után javasolt a kórházi felvétel, komplikált lázgörcs esetén ez sürgősségi feladat. 

Megelőzés
 

A lázgörcsön átesett gyermek családját fel kell készíteni a roham ismétlődésére, és görcsgátló oldattal kell ellátni, melyet a legközelebb előforduló rohamnál a szülő is alkalmazhat. Lázgörcsre hajlamos gyermekeknél javasolt a lázas betegség kezdetén, már a hőemelkedés stádiumában megkezdeni a lázcsillapítást. Tartós görcsgátlásra, antiepilepsziás kezelésre általában nincs szükség, tájékoztat a gyermekorvos.

Tünde

Egészségügyi témájú cikkeinket a Svábhegyi Gyermekgyógyintézet gyermekorvosai, szakorvosai ellenőrzik megjelenés előtt, hogy szakmailag kifogástalan, megbízható egészségügyi tartalmak jelenjenek meg a Bezzeganyán. Olvass még a témában!

Félek, hogy megfertőzi a gyereket a koronavírus!

Ne told a gyerekbe a lázcsillapítót, ha nem muszáj!

7 ijesztő tünet csecsemőknél, újszülötteknél - ne ess pánikba!

Súlyos problémákat okoz az időben fel nem ismert csípőficam

Állandóan beteg a gyerek. Lehet, hogy allergiás?

Azonnal hívd a mentőket, ha ezeket a tüneteket látod a gyereken!