thomka drog kábítószer tinédzser kampány
Forrás és további fotók itt

Tinédzsereknek készített kábítószer-ellenes kampányt egy amerikai város: fotókon mutatták be, milyen változásokon megy keresztül – akár néhány hónapon belül – egy rendszeres droghasználó arca. A sokkoló felvételekkel a fiatalok hiúságára akartak hatni.

Az Oregon állambeli Multnomah megyei sheriff-irodában gyűjtötték össze azokat az arcképpárokat, amelyek szemléletesen mutatják az arcon jelentkező, droghasználatból eredő tüneteket. Az első fotókon normális, helyenként vonzó arcokkal találkozunk, a következő felvételeken pedig az első letartóztatásukkor készültekkel, amikor is már szenvedélybetegek voltak. Az átváltozás évek, néha pedig csak hónapok alatt következik be, és lesoványodott, heges bőrű, fogatlan roncsok tekintenek ránk a fotókról.

A fotók egy negyvennyolc perces dokumentumfilm „A drogoktól a fotókig” (From Drugs to Mugs) részét képezik, amely Bret King alkotása. King reméli, hogy a film – amely elérhető dvd-n, hozzá pedig egy cd lemez jár, rajta az arcképekkel – hozzásegíthet ahhoz, hogy a fiataloknak konkrét, sokkoló bizonyítékkal szolgáljon a hónapok alatt bekövetkezett speed-, heroin-, vagy kokainhasználat okozta károkra. „Úgy gondoltam, hogy ez érzékelhető képet nyújt a srácoknak arról, hogy mi fog történni velük, ha ők is kemény drogokat használnak” – mondja King. „Igenis a tini hiúságot kell célba venni. Emlékszem, hogy középiskolában a megfelelő ruhával, cipővel és a megfelelő kinézettel kellett rendelkezni” – teszi hozzá.

Talán a leglátványosabb vonása a képeknek az, hogy milyen gyorsan züllik le az arc. Ennek sebessége egyáltalán nem döbbenti meg a függőséggel foglalkozó szakértőket. A. Thomas McLellan – a Pennsylvania Egyetem Megoldások a Függőségre Központ (Center for Substance Abuse Solutions) igazgatója - állítja, hogy a speed például összeszűkíti az arc apró vérereit. „Így ebből következően az íny is zsugorodni kezd, mintha csak megöregednénk” – mondja McLellan, aki egyébként az Egyesült Államok Kábítószer Ellenőrzési Politika Hivatalának igazgatóhelyettese is. „A megmaradt fogak elszíneződhetnek, vagy akár feketék is lehetnek.”

A speed és a heroin is gyakran cukorral van keverve – magyarázza McLellan. „A zsíros, vagy édes dolgok fogyasztása aknékat okoz, de ha ráadásul a cukrot azonnal a vénába fecskendezzük, a hatása még jobban érvényesül” – teszi hozzá. A szerekben található egyéb szennyeződések pedig csomós cisztákat okozhatnak az arcon és a test más területein, úgy mint például a hónaljban vagy ágyéknál – mondja McLellan.

A legtöbb függőségben szenvedő lesoványodott kinézetét a rossz táplálkozás és az alváshiány okozza – állítja Dr. Larissa Mooney, aki szenvedélybetegekkel foglalkozó pszichiáter, és a Los Angelesben található Kalifornia Egyetem pszichiátriájának klinikai asszisztens professzora. Ami az arcon lévő sebeket illeti, azokat a speedfogyasztók magunknak okozzák olyankor, amikor néha, egy-egy hallucinációjuk alatt olyan érzésük támad, mintha bogarak másznának a bőrük alatt – teszi hozzá Mooney. Hogy megszabaduljanak ettől az érzéstől, meg-megcsipkedik a bőrüket, míg az végül nyílt seb nem lesz.

 „A videó igyekszik valami olyasmire hatni, ami fontos a fiataloknak” – mondja Mooney. „Ez nem annyira elvont, mint amikor valaki megpróbálja elmagyarázni, hogy majd évek múlva tüdőrákot kaphatsz, hiszen itt a fényképekkel azonnal szembesíteni lehet a fiatalokat.”

McLellan egyetért azzal, hogy rövid idő leforgása alatt az arcon jelentkező pusztítás nyomai nagy hatással lehetnek a fiatalokra. „A fotók némelyike kevesebb mint fél év változását mutatja be – teszi hozzá. „Ezt a fajta időintervallumot a gyerekek is képesek megérteni.”

thomka

Forrás