Minden évben örömmel várom az ünnepet, próbálva megőrizni azt az izgalmat, amit gyerekkoromban éreztem. De sajnos meg kell küzdenem a felébredő aggodalmakkal is, vajon ez évben elronthatja bárki/ bármi az örömet.
Én olyan családban nőttem fel, tudom, nagyon szerencsés vagyok, ahol a karácsony tényleg ünnep volt, öröm, együttlét, boldog percek, órák. Együtt díszítettük a fát tesómmal (persze nem vitamentesen) apukám segítségével, anyukám sütött-főzött (és idegeskedett....), de 24-én este, amikor megszólalt a csengő, jelezve a Jézuska érkeztét, mindenki megnyugodott, és az elkövetkezendő pár nap csak pihenésről, evés-ivásról, rokonlátogatós programról szólt.
Aztán találkoztam férjemmel, és én boldogan vártam az első ünnepet. Először azt hittem, csak azért utálkozik, mint sok férfiismerős, mert ez az elvárt férfiminta, nehogy „nyálas” legyen. Aztán megértettem. Hiába próbáltam eleinte ajtóstól rontva a házba felülírni az élményeit, rájöttem, hogy csak apránként lehet. Kitörlődni sosem fog az anyuka folytonos elégedetlensége, apuka tehetetlensége, ebből következve a szinte csak veszekedésből, ajtócsapkodásból álló karácsony, hozzátéve az elköltjük-amink-van ünnep előtt, és karácsony után siránkozunk, hogy mi lesz velünk januárig, a következő fizuig. Sajna miután mi különköltöztünk és csak látogatóba mentünk sem hoztak sokkal jobb élményt, talán csak kevesebb vitát hallottunk.
De én nem az az ember vagyok aki feladja! Az apró lépések évről évre (tizenév távlatából beszélve) annyi eredményt hoztak, hogy nem „minek ez?” a kérdés, ha advent első vasárnapján elkezdem díszíteni a lakást, és nem morog, ha segítséget kérek. A fenyőfa díszítése és családlátogatás nem feltétlenül sima ügy. Különösképpen ha az ő családjához megyünk, de remélem, az idén kicsi lányunk kedvéért másképp lesz!
Mancsa
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
