Elérkezett a beszoktatás hete!

Pár szót írok az intézményről (a múltkori hozzászólások alapján lehet, hogy lesznek akik hasznosnak/érdekesnek találják). Ez egy kéttannyelvű magán bölcsőde és óvoda.

A lányom a "nagyobb bölcsis" csoportba jár. Az életkorokat nehezen lövöm be, eddig csak pár gyerkőcről derült ki, hogy mennyi idős, de eddig a lányomat a fiatalabbak közé sorolom a maga két év négy hónapjával, van aki pár napja már betöltötte a hármat.

Ebben a csoportban 16 gyerek van, rájuk három felnőtt jut. Két óvodapedagógus és egy pedagógiai asszisztens (tavaly az óvodapedagógusoknak óvodás csoportjuk volt, az még nem derült ki, hogy ők vinnék-e végig ezt a csoportot, vagy évenként cserélgetik a gondozókat). Az ebédeltetéstől egy dajka is segíti a munkát, ilyenkor van, hogy egyikük-másikuk elmegy, de három fő szinte mindig van a gyerekekkel.

A nevelők közül egyikük elvileg csak magyarul, másikuk csak angolul beszél a gyerekekhez, de ez inkább az ovódásoknál jellemző, most még az angolos is többnyire magyarul szól, esetleg elmondja így is-úgy is.

Mindkét gondozó szimpatikus, egyáltalán nem keltik kiégett, unott emberek benyomását, akik a gyereket a hátuk közepére sem kívánják.

Az épület tiszta, barátságos, az udvar nem nagy, de több féle játék és mászóka van.

Hétfőn izgalomtól idegesen kezdtem készülődni, ezt azért többé-kevésbé próbáltam leplezni a lányom előtt.

Az első nap végül meglepően könnyen ment. Először a csoport szobában voltunk, itt főleg a játékok érdekelték, egyik polctól szaladt a másikig, néha-néha odajött hozzám, hogy egy legót, vagy egy lovacskát nyomjon a kezembe, aztán már ment is tovább. A közös mondókázást nem igazán értette/élvezte, akkor elkezdte húzni a kezem, hogy menjünk ki az udvarra csúszdázni, de mivel 10 körül általában amúgy is kimennek játszani, ezért nem kellett sokat türelmetlenkednie.

Az udvaron egy tuja "mögött" ücsörögtem, néha felálltam a beiratkozással kapcsolatos utolsó simításokat intézni. Borókának fel sem tűnt ha nem voltam a "helyemen", ha oda is jött fél perc után már ment tovább. A dada szerint az első nap egy-két óra után már haza szoktak kívánkozni a gyerekek, de az ebéd aztán tényleg necces, mert azalatt nem lehet szülő a csoportszobában. Ehhez képest az én lányom gond nélkül ment be ebédelni a többiekkel (pro tipp: ha a gyerek éhes, akkor nem érdekli, hogy az anyja ott ül-e a sarokban, vagy sem :) ).

Kedden a csoportszobai foglalkozás alatt szintén a helyiségben ücsörögtem, de mikor kimentek az udvarra, a pedagógus mondta, hogy szerinte megpróbálhatnánk, hogy elköszönök, és elmegyek "boltba". Őszintén sokkolt, hogy ennyire hamar eljött a pillanat, amikor úgy ítélik meg, hogy ott hagyhatom a lányom.

Borókának nem volt ideje sírni miattam, mert a bölcsis néni azonnal motorozni hívta és már szaladt is vele. Nálam viszont eltört a mécses, ahogy kiértem a kapun (és ez alól a többi nap sem volt kivétel ). Afelől nem volt kétségem, hogy jó helyen hagyom, de attól még nem volt kevésbé nehéz megélni, hogy míg eddig szinte éjjel-nappal együtt voltunk, most nem velem (és nem is az apukájával) lesz pár órát.

A forgatókönyv az volt, hogy már az ebéd előtt visszaérek a bölcsihez (nem mintha messze lettem volna. Három percnyi sétára ültem egy padon :) ), hogy ha Borókának olyan rossz lenne a kedve, hogy az evés teljesen esélytelen, akkor azonnal el tudjam hozni.

Végül semmi gond nem volt, úgyhogy nyugodtan megebédelt a gyerekekkel, amikor pedig kilépve a teremből meglátott, nagy mosollyal odaszaladt hozzám megölelt, majd visszaszaladt a csoportszobába a többiekhez, és totális értetlenséggel fogadta, hogy ha mindenki más marad, akkor én miért akarom hazahozni őt.

A szerda szinte pont úgy zajlott, mint a kedd. Amikor kimentek az udvarra, most is elköszöntem, hogy "ügyet intézzek". Most egyből elkezdett sírni, de az egyik gondozó azonnal felvette, és próbálta elterelni a figyelmét. Bíztam benne, hogy miután megnyugszik, már nem fog szomorkodni, mert aznap zenés-táncos mulatság volt az udvaron.

Ha napközben bármikor is érdeklődtem az óvónéninél üzenetben, hogy minden rendben van-e, akkor általában fél órán belül jött a megnyugtató válasz, néha képekkel is "bizonyítva" hogy a lányom jön-megy, mászókázik.

Csütörtökön kimaradt a bölcsőde, aznapra volt ugyanis időpontunk a kerületi pedagógiai szakszolgálathoz, hogy felmérjék van-e bármi oka annak, hogy Boróka még nem beszél a kortársaihoz hasonló szinten, illetve szükség van-e bármi további lépésre az ügyben.

A változatosság kedvéért emiatt is nagyon izgultam, de ez abban a pillanatban szinte el is múlt, amikor megláttam, hogy kik fogják végezni a vizsgálatot.

Két elképesztően kedves és fiatal nő köszöntött minket a váróban, egyikük gyógypedagógus, másikuk pszichológus. Egy kisebb szobába kísértek, ahol Boróka egyből feltalálta magát a sok plüsst és játékokat látva.

A felmérés alatt Borókával végig a gyógypedagógus foglalkozott. Játszottak a plüssökkel, formabedobókkal, építettek tornyot, akadálypályát nagy szivacs elemekből, rajzoltak zsírkrétával és még ki tudja mit csináltak, a figyelmem sokszor elterelődött, mert velem pedig a pszichológus beszélgetett. Terhesség, szülés, az újszülöttkor, nehézségek, alvási szokások, étkezés, szabadidős tevékenységek, kedvenc szórakozás/játékok, a lányom eddigi teljes életére kiterjedően kérdezgetett én meg csak meséltem és meséltem (beszélni azt nagyon szeretek :) ).

Valamivel több, mint egy órán át tartott a vizsgálat. Amikor úgy ítélték meg, hogy minden láttak/hallottak, akkor kimentek pár percre megbeszélni a tapasztaltakat és már jöttek is vissza, hogy megosszák a véleményüket. Nagyon hálás voltam, hogy ennyire pörgős ennek a menete, nem kell napokig/hetekig izgulni azon, hogy mi lehet az "eredmény".

Az egyeztetés után a gyógypedagógus vette át a szót. Ő nem csak a beszédre fókuszálva figyelte a gyereket, hanem mindenre kiterjedően nézte van-e elmaradás bármelyik területen.

Szakvéleménye szerint Boróka a korosztályának megfelelő, egyes területeken azt meghaladó képességű. Kiemelte, hogy mennyire szociális és még ha nem is szavakkal, de rendkívül kifejező, ő maga is szinte mindig megértette, hogy a lányom mit szeretne tudtára adni a sok hangutánzóval, szó kezdeménnyel vagy mutogatással. 

Jelenleg semmi teendőnk nincs, mivel a beszéd beindulásának nincs akadálya. Arra kell csak figyelnünk, ha esetleg stagnálni kezdene a gondolatai kifejezéséhez használt eszköztára, de a gyógypedagógus emiatt nem aggódik. Szerinte Boróka esetében a bölcsőde nagyon jó döntés volt látva, hogy mennyire nyitott és társasági emberke, a beszédindulásra pedig valószínűleg fokozottan jó hatással lesz.

Egy nagy teherrel könnyebben vágtunk bele a hét utolsó bölcsis napjába.

Pénteken már reggel eljöttem. Ez volt az első nap, hogy az ebédig nem a közeli padon ücsörögtem a "segélykérő" hívásra várva, hanem hazajöttem.

Nagyon furcsa volt gyerek nélkül létezni itthon, de nem mondom, hogy nem esett jól. Igaz az első "szabad" két órámat takarításra szántam, de ahogy már írtam korábban, ha nyugodtan hallgathatom a kedvenc zenéim, és ellehetek a saját gondolataimmal, akkor engem ez is fel tud tölteni (főleg a végeredmény :) ).

Az ebéd utáni találkozás a szokásoshoz hasonlóan telt. Boróka nagyon örült amikor meglátott, de nem csimpaszkodott a nyakamba, hanem szaladt fogat mosni, játékokat hozott nekem megmutatni, amikor pedig öltöztetni próbáltam, akkor rendre "visszaszökött" az alváshoz készülő többiekhez.

A gondozókkal túl sok idő nincs ilyenkor beszélgetni, mert egyszerre figyelnek a még ebédelőkre, illetve azokat kísérgetik fogat mosni, pisilni, akik már végeztek az evéssel, de azért ha kérdezek, egy-két szót szoktak mondani arról, hogy milyennek látták Boróka napját. A többnyire "könnyed elválás" ellenére azért még nem telt el nap sírás nélkül, de előfordult, hogy csak az ebéd közeledtével törött el a mécses, amit az óvónéni úgy kommentált, hogy akkorra a legtöbben elfáradnak, ha pedig egy elkezd sírni, akkor az sokszor átragad a többiekre is. Végezetül mindig azzal nyugtat, hogy a lányomat minden alkalommal meg tudják vígasztalni, a sírás pedig önmagában teljesen normális, úgyhogy nincs mi miatt aggódnom, és eddig valóban úgy tűnik, hogy Boróka inkább azok közé tartozik, akik könnyen beilleszkednek a bölcsődei életbe.

Azon is rágódtam, hogy vajon mennyire próbál kommunikálni a gondozókkal, esetleg a gyerekekkel. Nem feszélyezi-e annyira az új helyzet, hogy ne is tegyen kísérletet arra, hogy gondolatait, szükségleteit kifejezze az óvónéniknek, de ezzel kapcsolatban is megnyugtattak. Akit kérdeztem, azt mondta, hogy bár nem mindig értik/tudják Boróka mire gondol, de azzal nincs gond, hogy ne is próbálkozna.

Igaz, én a "pohár félig üres" típusú ember vagyok, szóval négy nap után még nem merném elkiabálni, hogy a bölcsi telitalálat lesz, vagy hogy nem lesznek nehezebb időszakok, de az első hét azért messze felülmúlta az elképzeléseimet.

Polli