Végre itt a tavasz, kertészkedünk nagyon a gyerekekkel. Megvolt az első fűnyírás is. A lányommal rakosgattuk a fűnyesedéket a borsósorok közé, amikor azt mondja nagy komolyan: Most letejítem a fődet, hogy ne szájadjon ki, és legyen innivalója a bojsónak.” Ez a mondat emlékeztetett arra, hogy épp itt lenne az ideje, hogy megírjam a posztot a virtuális vízről.
A fogalom nem mondható újnak. Bár nem is régi. 1993-ban alkotta John Anthony Allan, a vízgazdálkodási kérdések összefüggéseinek tudósa. Ha tömören akarnám összefoglalni a dolgot, akkor azt írnám, hogy a virtuális víz az, amennyi víz kell egy-egy termék előállításához. Csakhogy ez így kevés, felületes, és eléggé semmitmondó. Ugyanis vegyük a példát, ami eszembe juttatta, hogy írnom kellene. A borsóról ugyan nincs információm, de vegyük a burgonyát. Krumplit, ha úgy tetszik. Nos, ha megveszünk egy kilónyi krumplit, azzal megveszünk 900 liter vizet is. Ugyanis ennyi víz szükséges ahhoz, hogy a krumpli kikeljen, beérjen - egyátalán teremjen -, kiszedjék, megtisztítsák, elszállítsák, raktározzák, polcra tegyék. Ez egy átlag természetesen, mert nem mindegy milyen messziről származik, milyen módon termesztették (a biogazdaságok kevesebb vizet használnak), milyen volt a tenyészidő időjárása, meddig és milyen körülmények között raktározták.
A hús még nagyobb vízfaló. Hiszen az állatokat itatni kell, akár esik az eső, akár nem. A trágyát kezelni kell, legtöbb esetben ezt úgy teszik, hogy vízzel mossák ki az állatok alól. A feldolgozás megint csak több vizet kíván, mint a növények esetén. A leg vízigényesebb a marhahús, amiből 1 kg-nyi késztermék, azaz hús, 15 500 l vizet fogyaszt.
Persze nem csak ételekkel, italokkal fogyasztunk vizet, hanem mobiltelefonnal, farmernadrággal is. Döbbenetes, de pl. 1 db farmernadrággal 10 850 l vizet „fogyasztunk” el. Valószínűleg rémlik még az iskolapadból, amikor gazdasági földrajzot tanultunk, hogy az iparterületek kialakulásánál egyik fontos földrajzi tényező a víz volt. Hiába lett volna mondjuk nyersanyag valamihez. Ha nem volt víz, nem működött a dolog. A víz a feldolgozáshoz, tisztításhoz, sokszor a szállításhoz nélkülözhetetlen.
Persze nem csak arról a vízről van szó, ami „beépül” a termékbe, tehát amit öntözésre, itatásra használnak fel, hanem arról is, ami szennyeződik. Hogy tovább bonyolítsam a kicsit sem egyszerű témát, meg kell említenem azt is, hogy ezen felül nem mindegy, hogy a vízkészlet melyik részét használjuk fel. Ugyanis vannak a statikus, és a dinamikus vizek. A statikus vizek azok, amelyek nem, vagy csak nehezen pótlódnak, nem szabadna hozzányúlni. A dinamikus vizek a megújuló vizek, igazából a mennyiségük fedezné is a globális igényeket. Ha… Ha ott lennének, ahol szükség van rájuk. Vagy ha megint utopisztikus álmokba ringatom magam, azt mondanám, hogy a dinamikus vizek fedezik a globális igényeket, ha nem erőltetnének rá területekre olyan termékek előállítását, ahol a fizikai feltételek nem adottak, ellenben a munkaerő olcsó. Így történhet meg aztán olyan, hogy határozottan vízhiányos területekről importálunk virtuális vizet olyan mértékben, hogy az adott terület vízgazdálkodása veszélybe kerül.
Mint sokminden másnak, ennek sem szabadna megtörténnie egy normálisan működő világban. Igaz, a rövidtávú előnyök jelenleg még felülírják a hosszútávúakat. Bár sok helyen a hosszútávú hátrány már nem a jövőben fog jelentkezni, hanem máris kopogtat az ajtókon.
De kicsit térjünk még vissza a virtuális vizekre. Mármint arra, hogy miből is adódik össze. Először is van az esővíz (zöld víz). Jórészt a növénytermesztésben van szerepe. De ha továbblépünk, akkor a növénytermesztéshez felhasznált víz az állattenyésztésbe és a textiliparba, és egy szinttel feljebb a bőriparba is beépül. Így aztán az az esővíz, ami a gabonaföldet öntözi, ott van a marhahúsban, sőt a bőrcipőben is.
Következő a jórész vezetékes vízből álló, úgynevezett kék víz. Ennek a víznek az állatok itatásában, az öntözésben, vagy éppen a gyártási folyamatban van szerepe.
Végül a szürke víz: ez az a vízmennyiség, ami szennyeződik. Nem összekeverendő azzal a szürkevízzel, ami a háztartásokban keletkezik, vagy az összegyűjtött esővízzel, amiről már volt szó. Ezt külön írjuk, azt egybe.
Persze némi tudatos hozzáállással a virtuális vízhasználatot is tudjuk csökkenteni. Kell is, ha elköteleztük magunkat a környezettudatosság, vagy divatos szóhasználattal élve a zöld életforma mellett. (Valamiért én viszolygok ettől a szóhasználattól, és az ebből származó divattól, de ez egyéni problémám.)
Mint az elején írtam, ha magunk termelünk némi zöldséget, jelentős vízmennyiséget lehet megspórolni talajtakarással. Ez egyébként a biokertészkedés egyik alapja, így ha biozöldséget, vagy biogazdálkodásból származó húst, tojást vesz valaki, akkor is kevesebb vizet fogyaszt. Kicsit olyan ez, mint az ökológiai lábnyom. Bár az alapvetően a széndioxid-kibocsátásra helyezi a hangsúlyt.
Nem kizárólag pénzspórolás címen veszek sok használt dolgot. Nálam ez elég régóta tudatos dolog. Most épp aktuális lett például a lányomnak egy új bicikli. Nagyobb. Nos, ha veszek egy újat, akkor én használom fel a gyártásához használt többezer liter vizet. A gyerek meg használja majd jó esetben két évig a bringát, aztán kell egy „számmal” nagyobb. Ha viszont keresek egy olyat, ami műszakilag megfelelő állapotú – valószínűleg az előző tulajdonosa is csak 2-3 évig használta -, akkor ez a vízmennyiség megfeleződik. Igyekszem uniszex színben keresni, hogy a lányom után a fiam is használhassa (én ráültetném a rózsaszínre is, de az ovistársak már nem biztos hogy toleránsak lennének egy rózsaszín hercegnős bringán trónoló kisfiúval), így még tovább osztódik a vízfelhasználás/háztartás.
Gyerekruhát családban cserélgetünk, egyébként is szeretem a használtruhákat, mert tényleg egyedi cuccokat lehet találni. Emellett a gyerekeknek is úgy vettem a babaruhákat, hogy lehetőleg ne bugyirózsaszín és babakék legyen, hanem bármilyen más szín. Így nem kellett újra mindent beszerezni. Nem igazán azért, mert nem tudtam volna mégegy hálózsákot, vagy hordozókendőt, vagy babakocsit venni. Hanem mert nem érzem szükségét annak, hogy mindig mindenből újat vegyek, és ezzel hatalmasra duzzasszam mind az ökológiai lábnyomomat, mind a virtuális vízfogyasztásomat. Ha valami végleg ronggyá szakad, akkor vagy rongyként is használom tovább, vagy szelektíven gyűjtöm egy zsákban, és alkalomadtán hulladékudvar. Kicsit ezzel is csökkentem a vízfogyasztásomat, hiszen az újrahasznosított termékek kevesebb vízfelhasználással készülnek.
Nem veszek csak azért új műszaki terméket, mert van újabb verzió. Amíg a régi működik – megbízhatóan persze – addig minek? Mostanában tévét ajánlgatnak ismerősök, mert sajnálnak minket, hogy nekünk még nem „lapos” tévénk van. Ezt sem nézzük túl sokat, de ha igen, a kép jó, soha nem volt műszakilag baja, nem értjük a dolgot.
Persze ehhez kell egyfajta szemlélet, kompromisszumkészség, és egy nagyon jó társ is. Aki erre nem képes, mert azonnal kell minden újdonság, vagy nem képes mondjuk használt ruhát venni (na, ezt még meg is tudom érteni egyébként), annak is javaslom, hogy nézze meg a címkét: vannak újrahasznosított anyagból készült gépek. Van biopamut. Van biozöldség, hús, tejtermék, tojás. Ezek mind olyan megoldások, amik közelebb visznek ahhoz, hogy tényleg elég legyen az a vízmennyiség, ami rendelkezésünkre áll.
Végül egy kis ízelítő, mi mennyi vizet is tartalmaz:
- 1 kg csirkehús: 3900 l
- 1 kg disznóhús: 4800 l
- 1 db tojás: 200 l
- 1 l tej: 1000 l
- 1 kg sajt: 5000 l
- 1 kg búza: 1300 l
- 1 kg köles: 5000 l
- 1 kg cukor: 1500 l
- 1 db alma : 70 l
- 250 ml sör : 75 l
- 2 dl bor: 120 l
- 1 csésze kávé: 140 l
- 1 db pamut póló: 2700 l
- 1 kg bőráru: 16 600 l
- 1 db A4-es papírlap (80g/m²): 10 l
- 1 db eldobható pelenka: 810 l
- 1 db autó (1,1 tonnás): 400 000 l
Témajavaslatokat továbbra is várok.
Keszzsu
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
