Súly: 90,2 Edzések száma: 3



Elérkezett az a pillanat, amit már sokan megjósoltatok. Besokallok, kiéhezek, lázadok!!! Megtörtént. A hét vége felé, kb. szerdától sokat ettem. Bár talán a sok kifejezés nálam azt jelenti, amennyit más normális esetben táplálkozik. Szó szerint kiéheztem. Augusztus óta fogyózok, és bár Karácsonykor volt egy hét „szünet” (fel is jött egy hét alatt 3 kg), most újra ott tartok, hogy mindent megkívánok, és mindig éhes vagyok. Tudom, hogy ez nem egészséges és hogy nem teljesen jól csináltam eddig sem. Sajnos nem tudok egészséges ételeket főzni, mert édesanya még mindig segít minket (még 2 hét van a költözéséig) a főztjével, ami zsíros és nehéz kajákból áll. Azt hiszem, amíg nem voltam rákényszerülve, hogy főzzek magunknak, addig nem tettem. A recepteket már gyűjtöm és tervezek. Csak bírjuk anyagilag. Úgy tervezem, hogy a jövőben beiktatok egy könnyű uzsonnát is. És várom nagyon már, hogy ne sötétedjen olyan korán, hogy tényleg este tudjak menni gyalogolni.

A héten nagyon hideg volt itt nálunk, hétvégére pedig megérkezett a már régóta ígért hó nagyon extrém módon, erős szél és széllökések kíséretében. Kicsit elkeseredtem, szomorkodtam, és próbáltam mindig másnaptól kezdeni a régi bevált diétát, de nem tudtam megállni, hogy ne egyek. Hirtelen fellépő farkaséhség gyötör. Ki fogom vizsgáltatni magam, mert néhányan írtátok, hogy lehet, hogy valamilyen betegség is lappang a háttérben. Vasárnapra összeszedtem magam annyira, hogy elkezdtem a fogyás jótékony hatásaira koncentrálni, felidézni azt, hogy mennyi új és jó dolog történt velem.

Kezdődött azzal, hogy a ruháim elkezdtek lógni rajtam, feljött rám a férjem melegítője, amiben a mai napig gyalogolok. Feljött rám az a kabát, amit régebben vettünk meg, mert annyira tetszett, jók lettek rám a régi ruháim is, már amelyik nem tűnik nagyon ódivatúnak (3 évesek kb.) és nem penészedett be még. A ruhaméretem 48-ról 44-re csökkent, ami már a legtöbb ruházati boltban elérhető, az átlag méretnek a felső határa, végre nem a moletti részen kell nézelődnöm. Könnyedén, akár órákig tudom hordani a 10 centis sarkú csizmámat és az új platform combcsizmámat is, csak úgy suhanok benne, sőt, még futok is a gyerek után. Nagymértékben nőtt az állóképességem, olyan mozdulatokra, hajlásokra vagyok képes, amire eddig még soha, és csak akkor tűnik fel, hogy mit csináltam, amikor már megtörtént. Az immunrendszerem megerősödött. Eddig évente legalább négy alkalommal fáztam meg, de augusztus óta eddig még egyszer sem. Igaz, hogy ingerültebb vagyok és este nyűgös, mert éhes vagyok, de úgy tudom, ez gyakori a fogyókúrázók körében.

Bár van még rajtam bőven mit fogni, a megjelenésem sokkal nőiesebb és szexisebb lett, amit a legtöbb férfi elismerő pillantásokkal, bámulással, sőt néha udvarlással fejez ki. Tudom, hogy nem vagyok annyira csinos, de mégis annak érzem magam. Amikor kimozdulunk, vidám vagyok és magabiztos, erős, és azt hiszem, ez látszik rajtam, sokan mondták, hogy csak úgy sugárzok. Ezek az elismerő szavak adtak erőt. És abban bízom, hogy nem sokáig tart már ez az állapot, amiben vagyok. Talán szép lassan újra vissza tudok térni a diétához és anya költözésével egy egészségesebb étrend elkészítéséhez.

Csak az fáj, hogy miért hizlal az ami finom? Imádom a fehérkenyeret, tésztákat, a csirkehús bőrét, utálom a száraz csirkemellet, ellenben az oldalasból bármennyit meg tudnék enni. Szeretem a csokikat, a kukit, amit a fiaim esznek néha, a chipset, a kólát, a zsíros kenyeret paradicsommal, a szalonnát, a zsíros sajtokat. Ami finom, az hizlal és egészségtelen. Nincs igazság. Biztos van ritka kivétel. De amiben nincs cukor és fehérliszt, az nekem nem okoz annyi élvezetet. Nehéz ételeken nőttem fel, talán azért. Azt olvastam valahol, hogy újabban már nem a nikotin a legelterjedtebb árucikk, ami függőséget okoz, hanem a cukor. Alattomos módon hozzászoksz és kívánod. Én reggel azért, mert éhgyomorra a jó tejeskávé esne jól sok cukorral. Ebéd után szintén. Az estéről meg már ne is beszéljünk. Állítólag a cukor tönkreteszi az egészséges éhségérzetet. Sajnos muszáj változtatnom, nem akarom, hogy a fiaim is elhízzanak, vitaminhiánnyal küszködjenek. És nekem is folytatnom kell a fogyókúrát.

Vessetek rám ezer követ, megérdemlem, mert hibázok, mert nem igyekszem eléggé. Egyszerű ember vagyok, aki megpróbálja nektek leírni hetente mindig nehézségét és örömét élete legnehezebb feladatával kapcsolatban.

rotarix