felmondtam a munkahelyemen anyaság munka

Komoly kérdéssel küzdök már egy ideje. Mivel eddig nem találtam meg a megoldást, arra gondoltam, hogy Hozzátok fordulok, hiszen a Bezzeganyát sok-sok gyakorlott Anya olvassa, így talán segítségre lelhetek és valaki tudja a megoldást a problémámra.

Az alapfelállás az, hogy van két gyerekünk. Egy ovis és egy kisiskolás. Valamint egy dédnagymamánk, aki eddig nagy segítség volt, de sajnos ő is átlépte azt a kort, amikor már nem tudja felvenni a tempót a kisebbikkel. Egyszerűen már fél, hogy nem tud olyan gyorsan reagálni, mint ahogy kellene, én pedig nem szeretném őt terhelni.

Az én munkám napi 8-10-12 órát vesz el az életemből, sokszor heti 6 napon át, a páromé szintén, így nagyon nagy segítség volt nekünk a Dédi. Most viszont meg vagyunk lőve. Tavaly év végén már sokszor azt vettem észre a családomon, hogy egyszerűen mindenki ereje végén jár, a gyerekektől kezdve, rajtunk keresztül a dédnagymamáig.

Komolyan elgondolkoztunk, és arra jutottunk, hogy egyelőre itthon maradok. Felmondtam a munkahelyemen. Bár nagyon próbáltak marasztalni, de családi okokra hivatkozva kértem, hogy fogadják el a felmondásomat. Jelzem, hogy több kollégám is ugyanakkor, ugyanerre hivatkozva mondott fel, úgyhogy nem egyszerű hiszti volt a részemről, tényleg egy nagyon húzós időszakon voltunk túl, ezért döntöttünk úgy többen is, egymástól függetlenül, hogy egy időre fontosabb dolgokat helyezünk előtérbe.

Egyébként éppen jókor jött ez a döntés, ugyanis a felmondási idő lejártakor lebetegedett a kicsi, majd következő hétre elkapta a nagy, utána jött a téli szünet, majd néhány nap iskola után jött az influenza, utána egy ismeretlen eredetű hasfájás, majd egy hányás-hasmenés vírus. Összesen majdnem két hónapig itthon voltak/voltunk. Ez azt hiszem már az a szint, amit egy munkahely sem nagyon szeretne tolerálni, úgyhogy ha nem én jöttem volna el, valószínűleg a cég kért volna meg, hogy távozzak.

Szóval, most itthon vagyok. Egyelőre kamuvállalkozóként, de az, hogy a semmire fizetek havi 50.000 Ft-ot, biztos, hogy hosszú távon nem egy észszerű megoldás. Próbáltam utánanézni, hogy milyen lehetőségek vannak arra, hogy valaki "csak" anya legyen, de eddig mindenhol falba futottam. Főállású anya csak három gyerekkel lehetsz. Bejelentett háztartási alkalmazott nem lehet közeli rokon. Tényleg csak az a megoldás lenne, hogy fizeted magad után a 7500 Ft-os tb-t és egyszerűen csak vagy? Úgy gondolom, hogy van valami megoldás arra, hogy valaki legálisan lehessen otthon a gyerekeivel "csak" anyaként és remélem, hogy itt választ kaphatok erre a kérdésre.

Benito

felmondtam a munkahelyemen anyaság munkaMunka és anyaság témában ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Csapdában vagyok a munkahelyemen

Vissza a munkába szülés után: de mikor és hogyan?

Receptre írnám fel a kismamáknak a munkát

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?

A Bezzeganya blog a Disqus kommentrendszert használja. Ha te is szeretnél hozzászólni, és még nincs regisztrációd, itt találsz segítséget hozzá>>> A Disqus használatáról, beállításairól pedig itt írtunk>>>