Kaptunk egy hét gondolkodási időt. Tudom, ez kevésnek hangzik, de ekkor már tízhetes terhes voltam, és az idő szorított minket. Tehát hazajöttünk és megbeszéltük. Hogy miért döntöttünk úgy, hogy a redukció mellett döntöttünk, nem fejtem ki, úgyis lesz olyan, aki megvet minket ezért. Annyit kell tudni, nem volt könnyű döntés, és mindig velünk marad ez a teher, de ez volt az ésszerű. Ha a szívünkre hallgatunk más döntés született volna, de itt sajnos az észérveket kellett alapul venni, bármennyire is nehéz volt.
Tehát visszamentünk és közöltük, hogy az iker redukció mellett döntöttünk, mivel ők voltak a „rizikófaktor”. Mondták, hogy jól döntöttek, és megnézik, mi a helyzet odabent. Mivel „C” baba volt legfelül, szinte a köldökömnél éreztem őt, és az ikrek pedig legalul hátul, ez kissé megbonyolította a helyzetet. Sajnos nem volt kéznél olyan eszköz, amivel a redukciót el tudták volna végezni, így várni kellett még egy hetet. A redukció menetét hadd ne írjam le, elég fájdalmat okozott lelkileg így is, és persze azóta is. Viszont ha már ott voltunk, kérdezték, hogy nem szeretnénk-e a genetikai vizsgálatot elvégeztetni, mivel amúgy is kötelező. A számunkra egyetlen elérhető genetikai vizsgálat, amikor a méhlepényből vesznek mintát. Természetesen ez sem veszélytelen, de mivel más lehetőségünk nem volt, megcsináltattuk.
Ezen vizsgálatnál a vetélés esélye 5 százalék. A vizsgálat után eléggé görcsöltem, de hála az égnek más nem történt. Eltelt három nap, majd hívtak, megvan az eredmény. Szerencsénkre „C” babának semmi baja, tökéletesen egészséges. Majd megkérdezte, hogy szeretnénk-e tudni, milyen nemű a pici. Őszintén szólva először nem akartuk tudni, hogy fiú vagy lány lesz-e, csak az volt a lényeg, hogy egészséges legyen. Ám ekkor összenéztünk és mondtuk, szeretnénk. A hölgy pedig közölte: FIÚ. Elpityeregtük magunkat.
2020. október ötödike. Ekkor kellett harmadjára visszamenni a redukcióra. Ezen a napon megköszöntük a két kis angyalnak, hogy minket választottak, és egyben el is búcsúztunk tőlük. Életünk eddigi legnehezebb döntése volt, de egyben a legjobb is. Így válhatott valóra az álmunk, hogy szülők lehessünk. A beavatkozás után fél órával jöhettünk is haza. Mondták, ne ijedjünk meg de szivároghat a magzatvíz az ikrek burkából, de akkor menjünk orvoshoz.
Miután hazaértünk, lefeküdtem, de még aznap délután be is kellett menjünk a kórházba magzatvízszivárgás miatt. Az orvos megvizsgált és közölte, hogy be kell feküdjek, antibiotikumra lesz szükségem, és teljes fekvésre. A kérdésemre, hogy meddig kell maradnom, a válasz rövid volt: 2021. áprilisra van kiírva, lehet, hogy addig. Itt egy kicsit megrémültem, de ha ez kell, ahhoz, hogy minden rendben legyen, akkor ez lesz. Végül a pandémiára tekintettel és mivel lejárt a gyógyszeres kezelés, és minden rendben volt velünk, hazaengedtek, azzal a kitétellel, hogy csak enni, és fürdeni kelek fel. Így tettem.
Szeptember 10-én mentünk vissza a géndiagnosztikára és itt is megerősítettek minket. „C” baba, aki most már csak magzatként szerepelt mindenhol, rendben van, ép és egészséges. Ekkor, mintha egy szikla esett volna le rólunk. Itt már kaptam annyi kedvezményt, hogy napi egyszer elmehettem az udvarunk végéig meg vissza. (Családi házban lakunk, ez a távolság kb. 20 méter.) Minden egyes napot ajándékként éltünk meg. Minden nap este számoltuk, még egy nappal tovább jutottunk, még egy nappal közelebb a cél. A cél, hogy a kisfiunk minél tovább a pocakban maradhasson, és ezáltal fejlettebb, erősebb legyen.
Eljött a 24. heti cukorterhelés ideje. Mivel nem tudták biztosítani a kórházban, hogy a terhelés közötti időt ne ülve, hanem fekve tölthessem, kerestünk egy olyan személyt, aki házhoz jár vért venni. Mivel a terhelés napja másnapra esett, ez nem volt egyszerű. Hála égnek találtunk egy hölgyet, aki a körülményekre tekintettel elvállalt. Eljött a másnap, és az eredmény. Hát nem örültem. Mivel abban az időben gyümölcsöt, leginkább banánt ettem, meg ízesített joghurtot, a cukrom az egekben volt.
Amikor a dietetikus orvos meglátta az eredményemet, azonnal csináltatott egy 6 pontos terhelést. (A napi három főétkezés előtt és után vérvételből megállapított vércukor mérése.) Mivel nálam ezt csak kórházban lehetett megoldani, már bent is fogtak. Ez december 23-án történt, így már világos volt, hogy a karácsonyt bent töltöm. Végül december 28-án jöhettem haza. A cukrom nem volt jó, így már 25-én inzulint kaptam, és megtanítottak a használatára is. Ezt egészen a terhesség végig használtam, és diétáztam. Nem volt nehéz megszokni, mivel a kezelések során folyamatosan injekcióztam magam, a tűvel sem volt problémám.
Hazajövetelem után minden kedden dietetikushoz, majd minden pénteken laborba jártam. Ezek után mondhatni eseménytelenül telt a hátralévő idő, egészen március elejéig, amikor is megállapították, hogy terhességi magasvérnyomásom lett. Így a nefrológiát is beiktattam a minden hetes orvoshoz járásba.
Folyt. köv.
A.
Méhen kívüli terhességről itt olvashatsz még:
A műtőből egy babával és egy petevezetékkel kevesebbel távoztam
Elsőre sikerült a lombik, a második babát nem vették észre, a harmadik méhen kívüli volt
Terhesség: "Ott van, baszki, a jobb petevezetőben!"
Méhen kívüli terhesség: a bal petevezetéknek annyi
Nemcsak a babát vesztettem el, a reményt is
Szétrepedt a bal petevezetőm, nem sok kellett, hogy ne éljem túl
