Francesca Gaetana Cosima Liszt különleges szülők törvénytelen gyermekeként született és különleges emberek társa és barátja volt. De a híres szülők szeretetéből és törődéséből nem sokat kapott, s hiába találta meg élete szerelmét a zeneszerzőkirály személyében, a boldog pillanatokat gondterhelt, fájdalommal teli napok követték. Nem könnyű egy zsenivel élni – akkor sem, ha Cosima életét tette fel arra, hogy Wagnert imádja és segítse, majd halála után fél évszázadig ápolja és megőrizze emlékét. Olyan alapossággal, mintha a bayreuthi Festspielhausban megfagyott volna a levegő abban a pillanatban, mikor a mester eltávozott.

1835-ben a zongoravirtuóz Liszt Ferenc, Eszterházy herceg egyik szolgájának fia Svájcba szökött szeretőjével, a terhes Marie Catherine Sophie de Flavigny-nal. (Férjezett nevén d’Agoult grófné.) Gentben született meg 1835. december 18-án első gyermekük Blandine. Őt Cosima követte, Itáliában a Comói-tónál jön világra 1837. december 24-én, majd 1839. május 9-én Daniel. Ahogy illik, mindhárom gyermek dajkaságban töltötte első éveit. A gyönyörű Marie követte Lisztet koncertkörútjaira. A szenvedélyes románc azonban nem tartott soká, Marie őrülten féltékeny volt, unatkozott. Elhagyta Lisztet, visszatért Párizsba, irodalmi szalont alakított, írni kezdett.

A gyermekeket a zongorista magához vette és anyjánál helyezte el. Marienak nem kellettek igazán, de nem tűrhette, hogy a „közönséges perszóna” nevelje őket. Nem az anyai szeretet, hanem a bosszúvágy és a Liszt iránt érzett gyűlölet fűtötte. Daniel Stern álnéven, Nelida címmel megírta a Liszttel folytatott viszony történetét. Lisztet felháborította a mű. Anna, Liszt édesanyja egyszerű, tanulatlan, de melegszívű asszony volt. A zeneszerző szerint a legmegfelelőbb személy, aki a gyermekeket nevelhette. A szerető szülőket azonban nem tudta pótolni a nagymama, hiába támogatta őket apjuk minden lehetséges módon. Talán ezért is ragaszkodott egymáshoz a három gyermek annyira. Blandine volt a szépség, Cosima az értelem, Daniel a kettő együtt. Liszt új szerelme, a férjétől szökött Carolyne zu Sayn-Wittgenstein hercegné azonban elszakította őket nagyanyjuktól és rábeszélte apjukat, hogy az ő egykori nevelőnője gondozza őket.

Patersi de Fossombroni kemény, de művelt asszony volt: nyelvekre, irodalomra és mély vallásosságra nevelte a gyerekeket. A lányok apjuk után sóvárogtak. Cosima magas, vékony, nem szép, de érdekes teremtés volt, Gólyának becézték. 1853-ban Liszt Párizsban járt Carolyne-nal, végre a gyerekek találkozhattak vele. A közös vacsorán megjelent a mindig pénzzavarral küzdő nőcsábász Richard Wagner is. Énekelt, felolvasott fő művéből, a Ringből. Liszt és Wagner a „jövő zenéjének” úttörői voltak. A tehetős zongorista rendszeresen nyújtott anyagi segítséget a folyton csőd szélén álló Wagnernak. Cosimát nem ragadta azonnal magával a negyvenes zeneszerző, aki szokása szerint fesztelenül viselkedett és vaskos poénokkal szórakoztatta környezetét.

Mivel a Párizsban élő Marie szerette volna magához venni a lányokat, Liszt úgy döntött, azonnal elviszi őket a városból. Ne legyenek Marie közelében. Ő feleségével a Weimar melletti Altenburgban lakott, Liszt udvari karmester volt, Wagner operákat tanított be és vezényelt. Párja nem akarta ott látni a gyerekeket, ezért Daniel Bécsbe került internátusba, a két lány pedig Berlinbe Franziska von Bülow báróné keze alá. A báróné fia, Hans karmester, zongorista, Liszt egyik legkedvesebb tanítványa, Wagner kedvenc karmestere volt. Hans a lányokat zenére tanította. A csinos Blandine hidegen hagyta, de a művelt és tehetséges Cosima felkeltette érdeklődését. Hanst pszichoszomatikus betegségek kínozták, migrénekkel küzdött, zárkózott, hullámzó kedélyű ember volt. Cosima mindennél jobban vágyott a figyelemre, szeretetre. A férfi hamarosan megkérte Cosima kezét. Liszt nem örült, mert ismerte Bülow természetét. Nem boldogságra született. Marie d’Agoult kifejezetten ellenezte a frigyet. 1857. augusztus 18-án a berlini Szent Hedvig templomban a fiatalok egybekeltek. Nászútra egy másik fiatal párral Wagnerhez utaztak Zürichbe. (Wagner 1849-ben Drezdában részt vett a forradalmi megmozdulásokban, anarchista nézetei és a vád, miszerint talán ő gyújtotta fel az operát elég ok volt arra, hogy száműzték az országból.) A nászutasok most Wagner miatt mentek: Wagner meg akarta mutatni Bülownak új művét, a Siegfried-et, a karmester rohant hozzá, istenként tisztelte. Wagner még mindig a gyermeket látja a kimért Cosimában, a nőben azonban megmozdult valami.

Hazatérve Cosima a férjét mindenben támogató feleség szerepében tündökölt, sikeres volt a társasági életben, férje keze alá dolgozott, szövegkönyvet írt. Rájött, hogy sem sikeres író, sem zongoraművész nem lesz, így feleségként próbált kiteljesedni. Nem érezte jól magát Berlinben, férje távollétében a Revue germanique nevű francia nyelvű lapnak szerkesztett és fordított. Wagner mindeközben feleségével, Minna Planerrel Asylban élt, Otto Wesendonck birtokán, a Zürichi tó partján. Wagner beleszeretett a birtokos feleségébe, Mathilde-be. Ő ihlette a Trisztán és Izoldát. Bár a férj sejtette, mi történik, mégis pénzzel támogatta a zeneszerzőt, aki roppant büszke volt arra, hogy a férfi szinte a kezéből eszik. Szüksége volt a pénzére, hiába írta Thomas Mann a Trisztánra, hogy „zene a zenén túl”, a közönség nem értékelte alkotásait. Nyomorogtak, más pénzére szorultak, főleg, mert Wagner nem bírt lemondani a finom kelmékről, a pezsgőről, a jó ételekről, a fényűzésről. Mikor a Weswndonck házaspár elhagyta Asylt, Wagner is távozott. Velencében bérelt ki egy luxuspalotát, megint más pénzén természetesen. „A világ tartozik nekem annyival, amennyire szükségem van.”

1959-ben Daniel meghalt tüdőbajban. Nővére, Cosima ápolta utolsó hónapjaiban. Az asszony házassága hideg volt, mint a jég, már felébredt benne az érdeklődés Wagner iránt. Első gyermekét várta. 1860 októberében megszületett Daniela. Nem tudta táplálni, ezért tejsavókúrára ment Badreichenhallba. Wagner közben visszatérhetett Németországba, ahol Liszthez sietett. Úgy döntöttek, együtt meglátogatják Cosimát. A fiatalasszony és Wagner nagyokat sétálgatott együtt, jókat beszélgettek. Hanst mint mindig, kisebbségi érzés gyötörte, talán féltékeny is volt,  de Wagnert mindenekfelett imádta. Wagner arcátlanul életjáradékot követelt Liszttől, számtalan anyagi segítség mellett. Barátságuk megroppant a súlyos teher alatt. Évek teltek el, míg újra közel kerültek egymáshoz.

1963 márciusában megszületett Cosima második gyermeke. Blandine-ról, testvéréről nevezte el, aki egy évvel előtte belehalt a szülésbe. Cosima később így emlékezett szülésére: „Hat éve ugyanebben az órában rosszul éreztem magam, igencsak rosszul és kimondhatatlanul boldogtalan voltam. Segítség nélkül, állat módjára, bármiféle érzelemre képtelenül szültem meg a gyermekemet. Milyen közönyös volt az apja, amikor megtudta! Richard volt az egyetlen, aki a távolból aggódott miattam és én nem tudtam róla!” Bülow csak ennyit mondott: „Két lányom van. Már csak egy harmadik kell és én leszek a Lear király.”

Wagnert közben üldözték hitelezői, koncertezett, néha pénzhez jutott, de pillanatok alatt elherdálta. Látogatást tett Bülowéknál. Egy borongós napon, 1863. november 28-án egy fiákerben Cosima és Wagner könnyek között vallották meg egymásnak szerelmüket. Wagnernek fordult a sorsa: II. Lajos bajor király udvarába rendelte. Lajost elkápráztatta a Lohengrin, járadékot, palotát, müncheni koncertlehetőségeket ígért Wagnernek. Szerelmének nevezte. Wagner magához hívta Bülowt. Cosima is megérkezett két lányával a müncheni Pellet-villába, ahová Wagner költözött. Forrt körülöttük a levegő. Bülow talán látta, de nem akart tudomást venni róla. Hans udvari zenész lett II. Lajos udvarában, Cosima titkári feladatokat látott el. Wagner eszement költekezése miatt azonban viharfelhők gyülekeztek a fejük felett. A müncheniek nem kedvelték az esztelenül költekező, darabos modorú zeneszerzőt, sejtették, hogy Cosima több számára, mint a jóbarát felesége. 1865 áprilisában, Cosima életet adott harmadik lánygyermekének, Isoldénak, aki talán Wagner gyermeke volt. A pletyka nem juthatott a király fülébe, hisz az asszonyi hűség és odaadás mindenekfelett fontos érték volt az akkori Németországban. Ahogy később I. Vilmos mondta: Kinder, Kirche, Küche. A titok ólomsúllyal nehezedett Cosima vállára. Hatalmas bűnnek érezte tettét, mely megbocsáthatatlan.

A Trisztán és Izolda sikerén felbuzdulva Wagner újabb összegeket követelt Lajostól és már a politikába is beleszólt. A nép gyűlölettel figyelte tevékenységét, a király elbizonytalanodott. Fél évre száműzte Bajorországból a zeneszerzőt. Wagner Luzern mellett, Tribschenben talált menedéket. A Bülow házaspár gyakran meglátogatta. Rávették II. Lajost, hogy nyilatkozatban lépjen fel a Cosimáról és Wagnerről pletykálók ellen. Lajos ezt a kívánságot is teljesítette. Wagner elhagyott felesége időközben meghalt. A király nehezen viselte kedvenc zeneszerzője távollétét. A férfiakhoz vonzódó II. Lajos nem csupán rajongott, szinte szerelmes volt Wagnerbe. Fontolgatta, hogy lemond a trónról, és utána megy. A király így írt: „Amíg e földön vagyunk, legyünk együtt! Ha maga meghal, nekem is végem lesz.” Cosima beszélte le a lemondásról – hiszen ha Lajos nem király, megszűnik minden támogatás. Azért Wagner születésnapján látogatást tett Tribschenben, még a nemzetgyűlés megnyitását is elhalasztotta. Az „ördögi hármas” – ahogy a németek hívták őket – zsinóron rángatta a királyt. Wagner A nürnbergi mesterdalnokokon dolgozott, Cosima Eva-t várta, aki tagadhatatlanul Wagner gyermeke volt. 1867. február 17-én született meg Tribschenben. Bülow ennyit mondott: „Megbocsátok.” Cosima azt válaszolta: „Nem megbocsátani kell. Megérteni.”

A közvélemény árgus szemmel figyelte őket, a király helyettük magyarázkodott. Bülow-t kinevezték a müncheni Hofoper zenei igazgatójává. A nürnbergi mesterdalnokok müncheni bemutatója óriási siker volt, Wagner végre értő közönségre talált. Cosima nem bírta tovább szerelme nélkül, két kisebb gyermekével Wagnerhez utazott, vállalva a számkivetettséget. Bülow a két idősebb lányt nem engedte vele. Cosima anyai gondoskodással vitte Wagner ügyeit, szinte minden lépését ellenőrizte, még leveleit is felbontotta. 1869-ben megszületett Cosima ötödik gyermeke, Siegfried. Bülow megható levelet írt Cosimának, elfogadta döntését, amiért egy felsőbbrendű lénynek – Wagnernak – szentelte életét. „Legalább Cosima boldog.” – mondta. Elváltak, Cosima magához vehette két idősebb lányát. Nyugalmát csak a házba érkező vendégsereg és a Wagner leplezetlen antiszemitizmusából fakadó botrányok zavarták meg.  Münchenben bemutatták A Rajna kincsét majd A walkürt, a király újra Wagner felé fordult, noha megtudta az igazságot Bülow-tól. 1870 augusztusában Cosima és Wagner összeházasodtak.  

Boldogságukra árnyék vetült: Cosima volt sógora, Emile Ollivier francia miniszterelnök bejelentette a hadüzenetet Poroszország ellen. Bajorország belépett a háborúba. Cosima teljesen elnémetesedett, gyűlölte a franciákat, Wagnerrel együtt. Párizs a világ cafkája, a francia a reneszánsz szennye, mondták. Cosima látása romlani kezdett. Úgy gondolta, hogy minden bánat és sorscsapás egyetlen oka az ő házasságtörő bűne.  Cosima naplóbejegyzései könnyek közt, bűntudatban, lelkiismereti válságban születtek. Évtizedek kellettek, hogy megbocsájtson magának.

Wagner 1871 karácsonyára, Cosima születésnapjára különleges ajándékkal készült: muzsika hangjai ébresztették reggel az asszonyt: a Siegfried-i idill (Vagy Tribschen-idill) hangjai. Cosima mélységesen meghatódott: „Engedj meghalni!” – mondta. „Azt már nem: értem könnyebb meghalni, mint élni.” – felelte Wagner.

1871-ben Franciaország kapitulált. Wagner nehezen viselte, hogy a királytól függött, saját színházat akart, Festspielhaus néven. Bayreuthot, a kis fürdővárost szemelte ki, mecénásokat keresett. Cosima egyengette útját. II. Lajos a Siegfriedet akarta, Wagner azonban úgy gondolta, művét már a saját színházában szeretné bemutatni. 1972-ben a fürdővárosba költöztek, hogy lássák, hogyan folyik az építkezés. Május 22-én lerakták a Festspielhaus alapkövét. Fényűző estélyt szerveztek, Cosima volt a háziasszony. Támogatókra volt szükségük. „Megmentjük a német Művészetet… A Nemzetnek építünk… Joguk és kötelességük, hogy valamivel hozzájáruljanak.” – gyakran ismételt mondatok Cosimától. Minden pénzük elfogyott, de II. Lajos az utolsó pillanatban segített nekik. „Minden köve a kettőnk vérétől vörös” – mondta Wagner.

1874. április 28.-án Wagner végre befejezte a Ringet. (A Nibelung gyűrűje vagy ahogy említeni szokták Ring tetralógia négy ciklusból áll: A Rajna kincse, A walkür, a Siegfried és Az istenek alkonya.) Megkezdődtek a próbák. Most sem mentek egyszerűen, kisebb-nagyobb botrányok követték egymást, Cosima gőgös, fennhéjázó volt, néha vérig sértett embereket, majd bocsánatot kért. Felkorbácsolta a kedélyeket, de el is simította mindig. 1876 márciusában anyja meghalt. Cosimát nem taglózta le a hír. Csak Wagner és Bayreuth érdekelte. Két idősebb lánya fellázadt a kimért és szigorú anya ellen. Cosima nem látott más megoldást, internátusba küldte őket.

1876. augusztus 6-án megérkezett II. Lajos király. Rettegett a tömegtől, az 1800 férőhelyes színházteremben egyedül neki csendült fel A Rajna kincse. A királyt I. Vilmos császár követte. Megérkezett a család barátja, Nietzsche is, majd Judith Gautier írónő. A csinos, fiatal hölgy már járt vendégségben korábban Wagneréknél, s már akkor felkeltette a nála jóval idősebb férfi érdeklődését. A nő rajongott a zeneszerzőért, titkos viszony kezdődött közöttük, Judith az Ünnepi Játékok végéig maradt. Majd egy évig tartott közöttük a kapcsolat. Wagner így írt: „a legédesebb mérgezés, életem legnagyobb büszkesége, az istenek utolsó ajándéka, aminek hála nem törtem össze a Ring bemutatójának kétes dicsősége miatt.” Cosima tudta, mi történik, de mélyen hallgatott. Csak naplójának adta ki bánatát: „A fájdalom, amitől annyira tartottam, utolért; kívülről jött. Istenem, segíts meg! Gyötrelem, régi társam, gyere vissza, maradj velem, már ismerjük egymást… Tisztíts meg, tégy magadhoz méltóvá, nem menekülök el előled, s mikor hozod magaddal testvérkédet, a halált?” A fesztivál augusztus 13-án kezdődött és 30-áig tartott, uralkodók, művészek és nemesek ültek a nézőtéren.  Három teljes Ring ciklus került előadásra, Hans Richter vezényletével. „Valami olyan történt Bayreuthban, amelyre unokáink és az ő gyerekeik is emlékezni fognak.” - írta Csajkovszkíj.

Cosimát felőrölte Bayreuth, az általa közönségesnek ítélt művészekkel folytatott viaskodás. Elhatalmasodott antiszemitizmusa és a franciák iránt érzett szenvedélyes gyűlölete. A fesztivál befejeződött, s a család Velencébe utazott. Még nem tudták, lehetőségük lesz-e megrendezni a következő Ünnepi Játékokat: hatalmas adóssággal zárult az évad. Wagner londoni koncertsorozatot vállalt, hogy pénzt szerezzen. Az angliai tartózkodás megviselte őket, amint véget ért, visszatértek Wahnfriedbe, a bayreuthi villába. Wagner nekifogott a Parsifalnak, nem törődött az adósságokkal. Cosima feladata volt a nyugalom megteremtése, állta a sarat a hitelezőkkel szemben, férje tudta nélkül pénzt könyörgött ki II. Lajostól. Wagner egészsége sokat romlott, mellkasi fájdalmai voltak. 1878 decemberében, születésnapi ajándékul feleségének zenekart hívott és előadták a Parsifalt, melybe Wagner a Siegfried-i idillt is beépítette. Cosima végtelenül boldog volt. 1880 decemberében újra nekifoghattak a fesztivál szervezésének. Cosima megható levelének hatására II. Lajos biztosította a hiányzó összegeket. Judith is megjelent, de Wagnert már nem érdekelte. Cosimát feldúlta a nő érkezése, de a megunt szerető szerencsére hamarosan távozott.  Tavasszal újra Olaszországba utaztak, Blandine kezét megkérte Biagio Gravina gróf.

1882. július 26-án megkezdődött a második Bayreuthi Ünnepi Játékok, a Parsifallal, Hermann Levi vezényletével. Bár korábban Wagner nem engedte művei közelébe a zsidó Levit, megenyhült. Elismerte tehetségét. Wagnert elkeserítette, hogy a király távol maradt. A telet újra Olaszországban töltötték, Velencében, a Palazzo Vendramin Calergin vettek ki lakást, kilátással a Canal Grandera. Wagner mellkasi szorításra panaszkodott, fárasztotta a társasági élet. Liszt jelenlétét sem bírta már elviselni, feszült volt, Cosimával gyakran támadtak nézeteltérései. Gyanúba keveredett, hogy viszonyt folytat Carrie Pringle-lel, a Parsifal egyik szopránénekesnőjével. A nő látogatása hatalmas veszekedést váltott ki Cosima és Wagner között. Másnap  Cosima az íróasztalára bukva találta a férfit. Ágyba fektették, orvost hívtak, de már késő volt. Szívroham végzett vele. 1883. február 13-án Wagner itt hagyta azokat, akik istenként imádták és azokat, akik gyűlölték és sosem értették meg. Hatvankilenc éves volt.

Asztalán Carrie levelét és a nőkről írt tanulmánya részleteit találták. Cosima szinte megfagyott, egy álló napig nem mozdult férje teste mellől. Senkit sem akart a közelében tudni. Wagnert bebalzsamozták, mintát vettek a halotti maszkhoz, majd koporsóba tették. Cosima gyönyörű barna fürtjeit férje mellé helyezte. Fekete függönnyel takart gondolákon vitték Wagner testét és a családot a vonathoz, hogy Bayreuthba utazzanak és a kertben álló kriptában helyezzék örök nyugalomra. Cosima csupán negyvenhat éves volt. A legmélyebb gyászban és fájdalomban teltek napjai. Hónapokra bezárkózott. Bayreuthban viszont új szelek fújtak. Újabb fesztivál került megrendezésre, Levi vezényelte a Parsifalt. Cosima állapota miatt másra bízták a szervezést és irányítást. A karigazgató Julius Kniese akarta megszerezni az Ünnepi Játékok irányítását. Cosima nem hagyta. Hiszen csak ő és egyedül ő lehet örököse Wagner álmának. Csak ő ismeri minden rezdülését, műveit, szándékait. Színre lépett, elküldte Knieset, 1884-ben részt vett a Parsifal összes előadásán. Új célt talált magának, összegyűjtötte minden erejét. Később a próbákon is helyt állt, ha kellett, beállt maga is játszani, zseniális színész volt.

A pénzszerzés sem okozott gondot neki. „Negyvenmillió márkát kérek a németektől az Ünnepi Játékokra. Lehet, hogy egy szép napon egy jótét lélek vagy egy jólelkű zsidó, aki vezekelni akar fajának bűneiért, leteszi elém az asztalra az egészet.” Agresszív, magabiztos és felháborító volt, de mindig elérte a célját. Daniela férjhez ment, az esküvőt Wahnfriedben tartották. Cosima elkezdte gyűjteni férje levelezéseit, iratait. Azokat, amik rossz fényt vetettek Wagnerra, nemes egyszerűséggel megsemmisítette vagy átírta. Fejébe vette, hogy megrendezi a Trisztánt. Rávette Danielát, hogy beszélje rá apját, Bülow-t, hogy segítsen neki. Persze a férfi nemet mondott. Cosima belevágott egyedül, és sikert aratott. A Tannhäuser következett. Zseniális karmesterekkel dolgozott, felvirágoztatta Bayreuthot. Cosima kimért, tekintélyt parancsoló jelenség volt. Persze néhányan rossz szemmel nézték, ahogy Wagner egyedüli szellemi örököseként lépett fel. Vagy csupán azért, mert nő volt.

Új életcélt talált. Közben meghalt Nietzsche, az egykori barát, Liszt, a trónfosztott II. Lajos. Blandine boldogan élt Olaszországban, de Daniela házassága tönkrement. Eva negyvenes éveiben volt, de még nem ment férjhez. (Később házasságot kötött Houston Stewart Chamberlain angol íróval, akit Cosima is kedvelt.) Siegfried a Távol-Keletre szökött családja elől. Isolde Rómába menekült, mert független életet akart, de nem ért el sikereket, így visszatért. Férjhez ment, de nem volt boldog. Cosimának még hátravolt pár nehéz éve. Vitába keveredett a müncheni udvari színházzal a Wagner operák jogait illetően. 1903-ban a New York-i Metropolitan Operában színre vitték a Parsifalt. Megtehették, semmilyen egyezmény nem tiltotta. Bombasiker volt. Cosima nem ismerte el a kor zenéjét, Wagner halálával szerinte megállt az élet. Amit Cosima a wagneri örökség megőrzésének hívott, J. K. Holman szerint fojtogató konzervativizmus. Hatvankilencedik évében az orvos eltiltotta a munkától. „Ha muszáj lemondani valamiről, akkor az ember megtanul lemondani.” – mondta.

1907-ben átadta munkáját az Ázsiából visszatérő Siegfriednek. A fiú tehetséges karmester, zeneszerző, rendező volt. Isolde halálos betegen azt kérte anyjától, ismerjék el végre Wagner gyermekeként. Cosima bármit megtett volna, hogy ezt elkerülje, de végül a bíróságon elismerte: Isolde Wagner lánya. A tárgyaláson azonban megjelent egy cselédlány, aki eskü alatt vallotta, hogy Cosima a fogantatás idején együtt hált férjével, Bülow-val. A bíróság elutasította Isolde kérelmét. A lapok nem is találhattak volna jobb témát. Egészen a szarajevói merényletig.  Isolde még öt évet élt.

1914-ben az Ünnepi Játékok kezdetén tört ki az első világháború. Gyors győzelem helyett elhúzódó háború következett, ami felemésztette a család vagyonát. Cosima kijárta, hogy Siegfriedet felmentsék a katonai szolgálat alól. Az ő dolga volt Bayreuth újraszervezése a háború után. Egy szép angol nőt vett feleségül, Winifred Williamset, fiúgyermekük született, Wieland. Később Winnie még három gyermeket szül, Friedelindet, Wolfgangot és Verenat. Cosima teljesen elveszítette látását. Winnie gyakran hívott vendégségbe egy fura, térdnadrágos, bajuszos figurát, Adolf Hitlert. Mikor a férfit bebörtönözték, rajongója, Winnie még élelmet és papírt is küldött neki, hogy Hitler írhasson. A Mein Kampfot.

Siegfried mindent megtett, hogy életre keltse Bayreuthot. Pénzt gyűjtött, de amerikai turnéja kudarcba fulladt, mikor a sajtó megszellőztette Winnie és Hitler barátságát. 1924 nyarán megrendezésre került az Ünnepi Játékok. A Parsifal előadásán Cosima is ott volt, nyolcvanhárom évesen, tolószékben, túl egy szívrohamon és bronchitiszen. Siegfried tudta, hogy Bayreuthot meg kell újítani, de anyja puszta jelenléte elég volt ahhoz, hogy ne merjen hozzányúlni az apja szellemét őrző színházhoz. 1930. április 1-jén Cosima meghalt. Kilencvenhárom évesen, negyvenhét évvel Wagner halála után. Testét elhamvasztották és szeretett férje mellé helyezték örök nyugalomra. Életének csupán egynegyedét töltötte Wagnerrel, mégis róla szólt majdnem az egész. De az özvegy már nem volt a szenvedő, a bűneiért vezeklő Cosima. „Egyszerűen szeretem az életet.” – mondta lányának utolsó napjaiban.

Siegfried ugyanebben az évben távozott az élők sorából. Végrendeletében úgy rendelkezett, hogy Winifred minden jogát elveszíti Bayreuth felett, ha újra férjhez megy. Siegfried korai halála után Winifred irányította Bayreuthot, Heinz Tietjen rendező segítségével. Mivel jó barátok voltak Hitlerrel, Bayreuth népszerű és elismert volt a Harmadik Birodalomban. Hitler rendszeresen látogatta a színházat, még a frontról hazatérő katonákat is meghívta egy-egy előadásra. A második világháború után az amerikai katonák mulatónak használták a Festspielhaust. Bár Bayreuth nagy része elpusztult a szövetségesek bombatámadásaiban, a színház sértetlen maradt. Winifred nem vezethette tovább a színházat, hiszen a náci rezsim kiszolgálója volt. Wieland, majd Wolfgang került az igazgatói székbe. Bár merész újításaikat nehezen fogadta a wagneri hagyományokat tisztelő közönség, a fesztivál feltámadt poraiból.

Cosima élete nehezen elmesélhető Wagner nélkül. Nagy szerelem volt, szárnyalással és zuhanásokkal. „Jó, ha minden ötezer évben történik ilyen.” – mondta magukról Wagner. Sorsuk összefonódott. Cosimának nem jutott könnyű élet a géniusz mellett. Ellentmondásos ember volt, mint társa, Wagner. Talán boldog is, Tribschen virágzó fái alatt, vagy valamelyik olasz kastélyban. Nehéz megmondani.

Juditty

Források:

Francoise Giroud: A csodálatos Cosima, Európa Könyvkiadó, Budapest, 2003

http://www.keresztenyszo.katolikhos.ro/archivum/2011/junius/1.html

http://en.wikipedia.org/wiki/Cosima_Wagner

http://thewagnerblog.com/2012/12/cosima-biography/

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?