Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
 

Császár után normál úton akartam szülni

Előzmény: 2010 márciusában volt az első császárom. Téraránytalanság - írták a zárójelentésben. Állítólag nem is illeszkedett be a buksija, nagy volt (3800/53...
A bejegyzés folytatódik
 

Úgy tűnt, első gyerekemet a kórház udvarán szülöm meg

Érett fejjel, 27 évesen döntöttem úgy (persze a férjemmel együtt, aki 2 évvel idősebb), hogy itt az ideje gyereket vállalni. Nagyon nagy szerencsém volt, mert...
A bejegyzés folytatódik
 

Egy nap vajúdás után császároztak meg

Fél év próbálkozás után, mikor már kezdtem egy kicsit aggódni, megfogant a kisbabánk. Nálunk nincs szabad orvosválasztás, így sztk-ba jártam gondozásra. Terhességem...
A bejegyzés folytatódik
 

Ott álltam szétrakott lábakkal, folyt belőlem minden

Május 27-re voltam kiírva. Jártam szorgalmasan nst-re, de 22-én még semmi jele nem volt, hogy hamarosan megszületik a kislányunk. Aztán május 23-án 17:28-kor találkozhattunk...
A bejegyzés folytatódik
 

Semmit nem éreztem, mikor ki kellett tolni a fiamat

Katy nevű olvasónk először sírva rettegett a kórháztól, de utána már minden mindegy volt.Az oxitocin és az EDA ellentétes hatása összeadódott, ezért a végén a...
A bejegyzés folytatódik
 

Minél többször szülünk, annál türelmetlenebbek vagyunk?!

Legalábbis én így érzem. Az elsőnél még nagy az izgalom, hogy mire számíthatunk, azért vagyunk türelmetlenek, hogy megtudjuk, milyen érzés világra hozni valakit....
A bejegyzés folytatódik
 

Kisfiam halála után egészséges kislányt szültem

A tavalyi évünk nagyon embert próbáló volt. Januárban megtudtuk, hogy imádott Patrick kisfiunk gyógyíthatatlan beteg (erről már írtam itt korábban), majd 7...
A bejegyzés folytatódik
 

Meg kellett szülnöm halott kisbabámat

Első babámat vártam. Mivel tervezett gyerek volt, a várandósság első pillanataitól szorgalmasan gyűjtöttem az információkat kórházakról (ha már megszüntették...
A bejegyzés folytatódik
 

A vécéről kiabáltam: elment a magzatvíz, szülünk!

2006 augusztusában költöztünk össze párommal. Mivel alapból messze laktunk egymástól, és mind a ketten főiskolára készültünk, így kiválasztottuk a megfelelő várost,...
A bejegyzés folytatódik
 

Elfolyt a magzatvíz a 33. héten

2011 februárjában elhatároztuk, hogy szeretnénk még egy kisbabát. Márciusban elmentem egy dokihoz, hogy nézzen meg, mielőtt belevágunk, hogy minden rendben legyen. ...
A bejegyzés folytatódik

Írj bármilyen, a bloghoz kapcsolódó témában posztot,
és mi szerkesztés után közzétesszük a Bezzeganyán.
Ha témajavaslatod, ötleted, kérésed van, azt is oszd meg velünk
a bezzeganya@bezzeganya.hu emailcímen!

Bezzeganya

blogavatar

Az anyaság valódi oldala. Hasznos infók, tanácsok, humor, közösség. A blogot az olvasók (is) írják. Ha te is megosztanád terhességgel, anyasággal, gyerekneveléssel kapcsolatos tapasztalataidat, véleményedet, megírnád szülésed történetét, vagy segítséget szeretnél kérni, várjuk írásodat a bezzeganya@bezzeganya.hu címen. A blog szerkesztői: Tünde és Vakmacska. www.bezzeganya.hu

Utoljára kommentelt

Instagram

Hirdetés

Facebook

Címkefelhő

(39)abortusz (49)absz (25)advent (40)adventi kalendárium (29)ajándék (29)ajánló (68)allergia (28)Almajemima (31)alvás (37)AMK (79)Anide (22)Anna (34)anya (185)anyaság (211)anyatej (20)anyós (29)apa (65)apanapló (23)autizmus (42)baba (34)babanapló (110)baleset (20)banyavári (28)Banyavári (23)Barnalány (34)betegség (138)Betti (21)Bezzeganya (21)Bezzeganya klub (50)Bicse (21)Bodza (24)Bojszy (27)Brumibaby (26)bántalmazás (24)bébinapló (20)bölcsinapló (31)bölcsisek (34)bölcsőde (38)Center (264)Citabella (36)család (232)családtervezés (47)csecsemő (48)csecsemők (48)császármetszés (190)Down (31)drlucifer (36)egészség (88)erőszak (53)etetés (37)fesztivál (23)fogyinapló (24)fogyókúra (50)főzés (147)gasztro (38)Gitta (27)gyerek (335)gyereknevelés (445)gyermekirodalom (66)gyermekorvos (30)gyermekvállalás (46)gyász (46)Halacska (34)halál (57)heti kérdés (21)hiszti (22)Hollandrémület (20)házasság (89)hétvége (77)húsvét (39)ikrek (88)interjú (62)Iphigenia (20)irodalom (31)iskola (194)iskolakezdés (30)iskolások (103)Itoshii (31)Janka (26)Juditty (119)játék (65)jótékonyság (40)kamaszok (30)karácsony (146)Katz (25)kertedi (62)Kicsidelfin (20)kiemelt (95)kismama (1028)kiállítás (27)koraszülés (29)koraszülött (28)koronavírus (62)kreatív (32)Krikett (24)kultúra (97)kutatás (78)kutya (32)kérdőív (25)két csík (29)kórház (186)kórházteszt (307)könyv (90)könyvajánló (49)külföld (39)Lapis Lazuli (21)lapszemle (40)Lhunara (21)Lilacsiga (20)lombik (48)lombiknapló (29)macska (22)magzat (20)meddőség (76)Meni (76)mese (63)Mikulás (24)Minakó (25)Mirca (31)mozi (25)MsPoppy (23)MTI (120)munka (110)Másutt (93)nagycsaládos (91)Nanta (100)napló (185)nevelés (64)nyaralás (30)Nyina (40)nyár (79)(32)nők (59)oktatás (104)oltás (20)olvasó (20)OriasCJ (24)orvos (71)otthon szülés (23)Pankuci (54)Petya (35)Pirilány (26)Polli (24)PR (26)program (43)programajánló (192)programok (21)pályázat (28)párkapcsolat (84)pénteki mese (48)recept (183)Rosa Rugosa (25)rotarix (22)rák (25)rövidhír (38)Salty (82)segítség (23)Shadow (87)sport (23)sulinapló (28)szex (44)Sziget (27)szinvaltoszemulany (31)szolgálati közlemény (29)szoptatás (120)születés (22)születésnap (31)szülés (1143)szüléstörténet (661)szülő (31)tanulás (35)terhesnapló (729)terhesség (1294)terhesség hétről hétre (79)terhességi teszt (37)testvér (29)teszt (58)Tildy (58)tinédzser (24)tippek (25)táplálkozás (35)tápszer (21)történelem (21)Tünde (807)ultrahang (46)utazás (62)Vakmacska (573)Vemhes Tevelány (29)vetélés (51)vicces (66)videó (44)válás (32)védőnő (22)yzzma (27)Zea (23)Zizik (39)Zserbó (29)Zsuzsi főz (192)Zsé (38)állat (32)életmód (77)óvoda (77)óvodások (63)örökbefogadás (20)újszülött (35)ünnep (38)ünnepek (21)Őrjöngő Farkas (44)