Azt már korábbi sport- és motoros balesetekből, törésekből és rándulásokból tudtam, hogy az átlagnál valószínűleg magasabb a fájdalomküszöböm, mivel törött lábban simán tesiórára jártam, bár egy kicsit sántítottam futás közben.

Ezért féltem, hogy mi lesz, ha nem veszem majd észre a fájásokat, de rögtön el is vetettem az ötletet, hiszen a szülési fájásokról mindig azt hallja/látja az ember, hogy a nők magukon kívül sikítoznak a fájdalomtól.

Nos, én nem sikítoztam, még csak észre sem vettem őket. Egyik éjszaka, amikor felkeltem és kimentem a mosdóba, majd visszafeküdtem aludni, furcsa kis bizsergést éreztem. Aztán pár perc múlva megint, meg megint és akkor elkezdtem figyelni az órát. Ez volt hajnali 3-kor. 5-kor kelt fel párom, hogy megy munkába, de mondtam neki, hogy szerintem ne siessen, mert mintha valami történne. Figyeltem tovább az órát és hirtelen 5 percenként éreztem a bizsergést. 6-kor felhívtam a szülésznőmet, hogy szerinte ez mi lehet, de mondta, hogy ha fáj és erősödik, akkor kell majd menni a kórházba. Hát, nekem ugyan nem fájt és nem is erősödött, viszont 7 órakor már 4 percenként jött a bizsergés. Ekkor mondtam, hogy szerintem induljunk, maximum majd hazaküldenek minket, hogy téves riasztás.

Amikor beértünk szülészetre, ott már vártak minket a szülésznőm jóvoltából, megkaptuk a szobát és vártunk. A szülészem éppen operált. 9:40-kor aztán bejött és közölte, hogy 3 ujjnyi, délre meglesz a gyerek. Mosolyogva sétálgattam a folyosón, fájások még sehol, a bizsergés 3 percenként. Láttam, hogy más nők is sétálgatnak, nagyokat lélegezve, néha meggörnyedve. Aztán megérkezett a szülésznőm 11-kor, aki közölte, hogy 4 ujjnyi, nemsokára baba lesz, de valami nem stimmel, mert az, hogy 1 perces fájásokkal és 4 ujjnyival és mosolyogva sétálgatok, olyat még nem láttak. Ahogy ő fogalmazott: "Mások ilyenkor már visítva kaparják a falat". Arra jutott, hogy valószínűleg fájáshiányos vagyok és oxitocint kaptam.

Ennek annyira nem örültem, viszont hihetetlenül elkezdtem azon imádkozni, hogy végre fájjon már valami, mert féltem, hogy a végén császár lesz belőle. Aztán 13 órakor megint bejött az orvos és magzatburkot repesztett. Majd 14 órakor megint megjelent és mondta, hogy most már próbálkozzunk. 3-4 próbálkozás után megállapította, hogy nem igaz, hogy ilyen magas a fájdalomküszöböm, várjunk még. majd 20 perc után megint próbálkozások jöttek. Közben beszélgettünk, néha rákérdezett, hogy nem volt fájás, mire mondtam, hogy nem tudom, mert nem arra figyeltem. Megint mondogatni kezdte, hogy nem igaz, hogy ilyen magas a fájdalomküszöböm, én meg egyre szerencsétlenebbnek és hülyébbnek éreztem magamat, hogy a szülési fájásokat nem veszem észre. Aztán újabb 3-4 próbálkozás, gátmetszés, és az orvos általi erős felülről való nyomás segítségével 14:55-kor megszületett a kisfiunk 57 cm-rel és 3850 grammal.

Visszagondolva úgy vagyok vele, hogy a fájdalom valószínűleg jó dolog, mivel az ember csak arra koncentrál és alig várja, hogy vége legyen és a születés pillanata olyan katarzisélmény, mely elfeledteti a rosszakat. Az én esetemben mivel nem volt fájdalom (még fájáserősítővel sem), teljesen tudatában voltam minden pillanatnak és hihetetlenül megalázó élmény volt az egész. Közel 3 év kellett hozzá, hogy kiheverjem és megforduljon a fejemben az, hogy újra gyereket szeretnék.

Benito