Megszületett kislányom, Laura az Uzsoki szülészetén. De kezdjük az elején. Hajnali negyed 3-kor ébredtem, ötperces fájásokra. Megvolt a vécékör, zuhanykör, de maradt. Háromkor ébresztettem párom, hogy szerintem mennünk kell. Első kanyarban átállítottuk az órát, így 2-kor kelt.
Negyed 3-kor, ekkor már az új időszámítás szerint, elment a magzatvíz kb. úgy, mint az amerikai filmekben szokás. Szerencsére a szőnyeg megúszta. Összeraktuk a bőröndöket, és kezdődött a nap legviccesebb eseménye: a borotválás. Rövid és tömören annyit, hogy én nem láttam, Gábor nem érezte a területet, így vagy háromnegyed órán át tartott az Amazonas erdejének kiirtása éktelen röhögések és ötperces fájások közepette.
Valamikor 4 után értünk be a kórházba, kapásból háromujjnyira voltam tágulva, hiába kértem a fájdalomcsillapítást, olyankor már nem adnak. Remek... Irány a szülőszoba, felfektettek, lábak szét, oszt’ indulhatott a móka. Négyperces fájásoknál minden rendben volt, aztán megálltunk. Nem sűrűsödtek tovább a fájások. Kaptam oxitocint, de addigra már látszott Laura fejének hajas búbja. Iszonytatóan fájt, de sírni mégse tudtam, csak üvöltöttem. A doki nyomta a hasam, a szülésznő olajozni próbálta az utat, párom fogta a kezem és zsolozsmázta, hogy "hajas babánk lesz", miközben én minden hősiességet mellőzve üvöltöttem, hogy öljenek meg. Nem lehettem valami kristálytisztán érthető, mert egyszer a doki megkérdezte a kedvesemtől, h mit mondok. Erre ő: azt, hogy öljük meg, de nem kell vele törődni.
Mindegyik azt mondta, h úgy nyomjak, mintha kakilnék, de ez nem volt igaz. Ha úgy nyomtam, azt is tettem, mert nem kaptam beöntést. Valahogy feljebb kellett nyomni, de mire rájöttem, ráment néhány fájás. A gátmetszés olyan volt, mintha izzó vasat nyomtak volna az érintett területre, pedig azt mondták, hogy akkor és ott se érdekelni nem fog, se érezni nem fogom. Hát, tévedtek.
7:12-kor 2 850 grammal azért csak megszületett, ezek után tisztelgek a négykilós gyerekeket hüvelyen át szülő nők előtt. A doki nagyon aprólékosan varrt, amíg az újdonsült apuka elment a babával az első fürdetésre. Remélem, a nőgyógyászomnak van egy kis plasztikai sebészi vénája is, és akkor nagyon fogom szeretni. Velünk volt egy órát a kicsi, és utána kezdődött a következő rész.
Egy mozdulatra olyan mennyiségű vér plusz egyéb jött ki belőlem, hogy a derekamig felázott a műtős lepedő, pedig feküdtem. Párom azonnal rohant a nővérekért, akik azonnal szóltak egy másik orvosnak (közben lezajlott egy műszakváltás is). Átnyomkodták a hasam, közben néhányszor lepedőt cseréltek, és kaptam újabb adag oxit. Fél 11-kor keltettek fel, és le kellett zuhanyoznom, de miután kétszer majdnem összeestem, egy széken zuhanyoztam. Betoltak a szobába, és megmondták, egyek, igyak és vaspótlás. Délután 5-re fel tudtam kelni, másnap délelőtt pedig önállóan elmentem a nővérszobáig, hogy szedjék ki a karomból a kanült. Aznaptól velem van a gyerek.
Az ügyeletes orvost és szülésznőt aranyba önteném, azt hiszem, ezzel mindent elmondtam róluk, a hozzáállásukról. Nem volt választott orvosom, erről írtam, de ilyen ellátás mellett egy szavam nem lehet. Sikerült a fizetős szobába bejutnom, ahol a második naptól egyedül voltam. Ennél ideálisabbat el se tudtam képzelni.
Hétfő istenes volt, keddtől kezdődtek a problémák. A reggeli vizit után úgy kaptam vissza a gyereket, hogy kezdődő sárgasága van. Ezen nem lepődtem meg, mert Rh-összeférhetetlenek vagyunk, és így is elég sok gyerek sárgul be, nálunk nagyobb volt a kockázat. Azt kaptam utasításba, hogy óránként folyadékot kell adni a gyereknek, és szoptatás után is. Ez kb. azt jelentette, h minden órában 10 ml víz, minden 3. órában szoptatás plusz víz. Kiscsaj hősiesen viselte, hogy óránként keltettem, de 24 órát így talpon lenni nem volt egyszerű. Közben meg az aznapi csecsemős nővér lecseszett, hogy „nyáriasan” öltöztetem a gyereket, úgy mindenki előtt a folyosón. Beértem a szobába, és bőgni kezdtem. Nagyon nehezen nyugodtam meg, jött a dilidoki is. Közben persze óránként etetni... És csak fekve lehetett nekem szoptatni a kórházban, mert ülve nem ért le a lábam az ágyról, a gátsebem miatt pedig székre nem tudtam (és még most se tudok) ülni. És jött basszus a gyerekorvos, és lecseszett, hogy az ágyban altatom a gyereket. Épp kiszálltam az ágyból, ahol a gyerek háta négyrétegnyi takarónak volt nekitámasztva úgy, hogy a gyerek az ágy 1/3-ánál volt, mögötte 1/3-on a réteges paplan, előtte meg 2/3-on az ágy. Ha onnan leesik, isten az atyám, enyém a következő fizikai Nobel-díj.
Szerdán visszakaptam besárgulva a gyereket egy mobil kékfény ágyon, és folytattuk az óránkénti "víz+tartsd az ágyon a gyereket egész nap" kezdetű, idegőrlő játékot. Ugyanis ezen a mobil készüléken csak háton fekhet a gyerek, Laura meg csak azt nem szereti... Hajnali 3-kor betoltak hozzám egy frissen szült nőt, ez szerencse volt. Negyed 4-től hajnali 6-ig ugyanis Laura vigasztalhatatlanul üvöltött. Két küzdelmes óra után, a tanácstalanságom miatti kétségbeesésem láttán azt mondta, tegyem le, és masszírozzam át a hasát, hátha segít. Segített, egy órát tudtam aludni.
Csütörtök reggel imádkozva vártam a gyerekorvost (ez nem a beszólós, ez a dolgozó), hogy legyen Laurának olyan a laborja, hogy hazajöhessünk, mert nem bírok ki még egy órát a kórházban. Közben ismét összehozott a szerencse a suttyó csecsemőssel, akkor az volt a baja, hogy amikor betoltam a gyereket, nem 100 százalékig a hátán feküdt az ágyon. Utána, mikor kihoztam, megint megkaptam a lecseszésem az ágyon altatás miatt. Szerencsére jött a gyerekorvos, hogy mehetünk. Addigra már nagyon sírhatnékom volt, pedig hol voltunk még az otthontól? Mire összeszedtem egy orvost, hogy adja ki a zárómat, az volt csak egy óra. Pakolás, öltözés és bőgés volt nálam. Aztán beszólt az egyik szülésznő, hogy miért vannak benn ennyien a szobában, biztos otthon ezt nem engedném. És itt szakadt el valami bennem. Ránéztem, és közöltem, hogy szerencse, hogy ekkora ez a szoba, és ennyien beférnek a családomból, otthon nem lenne rá lehetőség. Kussban is maradt.
(Megjegyzem, a szobatársam másodszorra szült itt, és kapásból ráismert a finom stílusúnak nem nevezhető csecsemősre.)
Összességében: ügyeletes orvossal és szülésznővel szülni megérte nekem. A szüléssel kapcsolatos felkészítés nem sokat ért, kár volt elhinnem. Naiv kislány. A szülés jó élmény volt a nehézségek ellenére is. A szülészeti osztállyal kapcsolatban vegyesek az érzéseim, hiszen pont elég volt két olyan ember, aki stílusával órákra kiborított, bár én is rosszul viseltem a kórházat összességében. A többieket viszont aranyba önteném. Pénzt ott senkinek nem adtam, de szándékomban áll, hiszen sok-sok törődést és kedvességet hálálok majd meg vele.
Lhunara
