Az én történetem elég bonyolulttá vált. Itthon megindult a szülés 4-kor, elmentem pisilni, ilyesmik, és utána rögtön indultuk be a kórházba. Fél óra alatt ott voltunk, pedig messze van a kórház tőlünk, majdnem két óra lett volna az út. El lehet képzelni, hogy mentünk… Már ötpercesek voltak a fájások. Megvizsgáltak, adategyeztetés, ctg, majd egy órát vettek igénybe, de én már a falat kapartam, míg végül felfektettek az ágyra. Én is császáros lettem.
A császáros szülésről annyit, hogy négyujjnyira ki voltam tágulva, 1,5 órát hagytak csak vajúdni, de mivel nyáron sokan szabira akartak menni, így siettettek. A szülésznő aranyos volt, a doktornő nem, a viselkedése borzalmas volt. Közölte, hogy elég volt, megyünk a műtőbe, mert ő nem ér rá. Egész műtét alatt arról beszélt, hogy ő hova megy. Meg hogy egy ápoló eltörte a folyosón a lábát, és hogy szegény ő is pont szabira menne. Lehet, hogy azt hitték, nem hallottam.
Azt írták a zárómba, hogy mozgó koponya miatt császároztak. Indokolt volt-e vagy sem, hát ki tudja? A szülésznő nem akarta a császárt, de a doktornő igen. Ezek az emberek, mikor én visszakerültem, mind szabin voltak addigra, és a két hét alatt egyikkel sem találkoztam. A mai napig csak a nevét tudom annak, aki császározott, nem láttam az orvost. Később kérdezték, ki műtött, mondtam, és csak annyit mondtak: ja...
Amikor újra műtöttek, az aneszteziológus felismert, nagyon aranyos volt, azt mondta, sajnálja, ami történt. Kérdeztem, mi történhetett, azt mondta, ne feszegessük, így jobb lesz mindenkinek. Egy másik orvosnak köszönhetem, hogy itt vagyok, ő hozott helyre. Mindig hálás leszek neki. Így végre a babámmal lehetek, aki immár 7 hónapos.
Syssi
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
