Szóval, kezdjük az elején. Mindenki azt mondja, hogy a szülés "életreszóló élmény" meg "csodálatos pillanat", de hadd mondjam el: mind hazudnak! Vagy legalábbis nem mesélik el a valóságot. Miért nem szólt senki, hogy ez az egész egy kész katasztrófa lesz?

Aznap este, amikor lefeküdtem, semmi jel nem utalt arra, hogy az életem legborzalmasabb éjszakája következik. Épp csak elaludtam, amikor hajnali kettőkor arra ébredtem, hogy mintha egy kamion ment volna keresztül rajtam. Na, persze, először megpróbáltam higgadtan kezelni a dolgot, mert hát ugye „mindenki kibírja, én is ki fogom”. Hát, nagyon gyorsan kiderült, hogy nem így működik a dolog.

Felébresztem a férjemet, akit persze szintén senki nem készített fel erre. Mondtam neki, hogy most már tényleg indulnunk kell, mert itt a nagy pillanat. Persze, miért is lenne egyszerű? Az autóút olyan hosszúnak tűnt, mintha egy másik városba mentünk volna, pedig a kórház alig húsz percre van. Minden egyes döccenésnél azt hittem, hogy felrobbanok. És itt kezdődött el az igazi rémálom.

Megérkezünk a kórházba, és persze mindenki olyan nyugodt. Miért? Én itt haldoklom, de a nővérke mosolyogva kérdezi, hogy „hogy vagyunk?” Hogy hogy vagyunk?! Szörnyen! Ez nem egy nyaralás, hanem a pokol legmélyebb bugyra. De persze én csak összeszorított fogakkal válaszolok, mert hát ugye „ezt így kell csinálni.”

Bevisznek a szülőszobába, és a fájdalmak egyre csak fokozódnak. Szó szerint azt hittem, hogy itt a vég. És akkor jön az orvos, hogy „még van pár óra hátra”. Pár óra?! Komolyan?! Hát már így is több órája szenvedek, és még mindig van hátra? Nem lehetne ezt valahogy felgyorsítani? Persze, a válasz az, hogy nem, ez így normális. Hát köszönöm szépen!

És akkor elérkezünk a „csodálatos pillanathoz”, amikor végre megszületik a kisbabánk. De őszintén? Az egyetlen dolog, amire gondolni tudtam, hogy „végre vége van ennek a rémálomnak.” Igen, persze, megható meg minden, de azért legyünk őszinték: ezt senki nem akarná még egyszer átélni.

És most, hogy már túl vagyok rajta, mindenki azt kérdezi, hogy mikor jön a következő. Komolyan? Ha rajtam múlna, soha többé nem akarok ilyen élményt. Persze, szeretik mondogatni, hogy „megéri” meg „minden fájdalmat elfelejt az ember.” Nos, én nem felejtek, és ne is próbáljon meg senki meggyőzni az ellenkezőjéről.

Szóval, hölgyeim, ha valaki azt mondja, hogy a szülés "csodálatos", ne higgyétek el. Jobb, ha felkészültök a legrosszabbra, mert ez egy olyan élmény, amit nem lehet rózsaszín ködbe burkolni.

1gyerekes