Mint minden nő, aki első gyermekét várja, én is féltem a szüléstől. Várandósságom alatt többször is beszélgettem vizsgálatra várás alatt második gyermeküket várókkal, akik az első gyermeküket 1-2 nap alatt szülték meg.
Ezek után én is erre számítottam, bár nőgyógyászom szerint gyors szülésre számíthattam. És neki lett igaza. Asztmám miatt végig kétséges volt, hogy szülhetek-e természetes úton, valamint aggódtam a baba nagy súlya miatt is. Így indult első gyermekem születése.
A nyákdugóm már hétfőn távozott, a szülés bármikor beindulhatott. Türelmetlen voltam, túl akartam lenni rajta, és kezemben fogni a kislányom. A keddi nőgyógyászati vizsgálat alkalmával kaptam egy beutalót a terhespatológiára, hogy ha addig nem indul meg a szülés, be kell feküdnöm.
Csütörtökre voltam kiírva, 9-kor kellett volna jelentkezni az osztályon. A sors azonban másképp akarta. Szerdán kezdtem érezni, hogy valami készülődik: a kozmetikusom és a fodrász meglátogatása után a derekamnál tompa nyomást észleltem, aminek nem tulajdonítottam nagy jelentőséget. Ez eltartott egész nap, majd lefekvéskor már nem tudtam elaludni. Na, nem a fájdalomtól. 11-kor vesegörcshöz hasonló fájdalomra lettem figyelmes, ami eltartott reggel 5-ig. Ekkor lettem biztos, hogy nemsokára szülni fogok: enyhe menstruációs görcsöket érzékeltem. Férjemet nem ébresztettem fel, tudtam, hogy még sok idő van hátra. Az időt kezdtem figyelni, s rögtön 5 percenként jelentkeztek a fájások. 8-kor mentünk be a kórházba, ahol gyors vizsgálat után megállapították, hogy 2 ujjnyira nyitva van a méhszáj.
Felmentünk a szülőszobára, ahol fogadott szülésznőm várt, mivel itt orvost nem lehet fogadni. Sajnos aznap épp rengetegen szültek, tele volt a műtő, az összes vajúdó, így öltözés után a váróban foglaltunk helyet. A szülés kellemetlen része már akkor jelentkezett: azt a kevés vizet, amit megittam, rögtön ki is hánytam, s ez így volt egészen a végéig. Kaptam egy vesetálat, amit rendszeresen ürítettem. NST-re nem tudtak rákötni, mivel fekvő helyzetben ez csak rosszabb lett, szerencsére nem erőltették. Ugyanúgy, ahogy a beöntés és a borotválás sem kötelező. Óránként jött szülésznőm, megnézte a baba szívhangját, majd elment, hiszen rengeteg dolga volt aznap. Mi pedig a férjemmel elkezdtünk tévét nézni két fájás közt. Bekapcsoltuk a készüléket, megkerestük a National Geographic-ot, és vártunk. Amikor már kezdtek erősödni a fájások, inkább a pihenésre koncentráltam, és aludtam. Nem tudtam, hány perc telik el, de tudtam, hogy jó úton halad a tágulás. Szerencsére senki sem akart megvizsgálni, oxitocint adni, hagyták, hadd menjen minden a maga útján. Vagy csak nem értek rá velünk foglalkozni? Nem tudom, de nekünk ez így volt jó. A hozzátartozók jövés-menése néha zavart, de nem akartam ezzel foglalkozni.
Fél 1-kor kerültem át a szülőszobára, de a kádba már nem tudtam beleülni. Az aznapi harmadik császármetszés után jött a vizsgálat: teljesen kitágultam, ha beleegyezem, burkot repesztenek. Igent mondtam, majd leszálltam az ágyról, és sétálgattam tovább, mivel magzatvíz egyáltalán nem folyt. Nagyon jól esett, hogy nem kellett fekve maradnom, majd elmehettem zuhanyozni is. Negyedóra múlva éreztem, hogy itt az idő, így visszafeküdtem az ágyra, mivel ebben a kórházban csak így lehet szülni.
Bekötöttek oxitocint, bár szerintem felesleges volt, mert nem lettek erősebbek a fájások. Végül 2012. november 22-én 13 óra 28 perckor megszületett Boglárka 3580 grammal és 53 cm-el. A magzatvíz a gyermekkel együtt távozott, Boglárka is sok vizet nyelt, így elég nehezen sírt fel. Férjem végig mellettem volt, amiért nagyon hálás vagyok neki. A gátvédelem ellenére sajnos repedtem is a gátmetszés mellett. Fél óra alatt varrtak össze, a doktor nagyon aranyos volt, még viccet is mesélt közben. A legszebb pillanat mégis az volt, mikor visszahozták őt, és hármasban maradhattunk a szülőszobában.
Két hónap távlatából is csodálatos élmény maradt, az orvossal és szülésznőmmel is nagyon elégedett vagyok.
Az újszülött osztályra lekerülve kezdődött az, ami lelkileg nagyon megviselt: 24 órában együtt voltam a gyermekkel, segítség nélkül 3 napig (csak fürdetni jöttek). Hat órát tudtam aludni, s nagyon fáradt voltam már. Ezalatt Boglárka több mint 400 grammot fogyott, mert nem segítettek mellre tenni, szopni nem tudott, tápszert pedig nem adtak neki. Így egy nappal tovább kellett maradnunk. De nem bánom, itt szuszog mellettem a gyermekem.
Petra
