Már egy hete minden nap 35 fok volt. A táskám hetek óta bekészítve állt az előszobában. Azon a hajnalon, amikor beindult a buli, csak a papucsot kellett belebűvészkednem a bedagadt lábamra, meg bedobni a telefontöltőt. Az iratok már hetek óta külön borítékban várták a bevetést, nehogy kapkodni kelljen.
Ahogy kiszálltam a légkondis autóból a kórház előtt, arcul csapott a hőség. Bent sem volt sokkal jobb a helyzet. A folyosón sétálgatva próbáltam nem arra gondolni, hogy még hány óra van hátra. Az ablakok tárva-nyitva, de mintha egy kemence belsejében lettünk volna.
A CTG alatt végig csorgott rólam a víz. A szülésznő nagyjából félóránként cserélte alattam a lepedőt - azóta is hálás vagyok neki ezért. Mondta, hogy ne aggódjak, mindenki így van vele ebben a melegben, de azért látszott rajta is, hogy ez már neki is sok. A férjem felváltva hordta a jeges vizet meg törölgette a homlokom. Emlékszem, egyszer megjegyezte, hogy a szülésfelkészítőn erről egy szót se mondtak, hogy mit kell csinálni, ha kánikula van.
Nehéz volt a vajúdás, de nem a fájások miatt. Azokat kibírtam valahogy, számoltam, lélegeztem, ahogy tanultuk - de a meleg, az kikészített. Többször is azt hittem, feladom, de hát ugye nem volt választás.
Este 8-ra lett meg a baba. A kitolás után már nem is érdekelt a hőség. Egyszerűen minden energiám elment, és már csak az volt a fontos, hogy végre a kezemben tarthattam. Csupa víz volt minden és mindenki, de akkor már senkit nem érdekelt.
Mire hazajöttünk három nap múlva, még mindig tartott a hőség. De legalább otthon már klíma volt. Ha valaki megkérdezi, milyen volt a szülés, csak annyit mondok: 35 fok volt. Ebből mindent ért.
Ui.: A következő gyereket januárra tervezem.
Kriszti
